Budapesten született 1958-ban. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta, és ott szerzett diplomát történelem – orosz nyelv és irodalom szakon 1981-ben, majd az ELTE és a Magyar Nemzeti Múzeum által közösen szervezett posztgraduális képzésen 1995-ben fotótörténész diplomát is szerzett. Tudományos fokozata: egyetemi doktorátust (1988), majd PhD (1997) fokozatot nyert el történelem (új és legújabb kori magyar történelem) tudományágban az ELTE-n.
Munkahelye 1981. augusztus 1 és 2021. április 30. között a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára (ill. ennek jogelődje) volt. Foglalkozása történész-szakmuzeológus, főmuzeológus, ezen belül 2004. január 1 – 2020. december 31 között tárigazgató-helyettes is volt. Az 1999-2000. évi tanévtől 2018 decemberéig óraadó volt az ELTE BTK Új és legújabb kori történeti muzeológia szakán (MA). Jelenleg ny. történész-szakmuzeológus, önkéntes a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában. 2001-től folytatja a fotóhungarika-kutatást (magyar vonatkozású fényképek feltárása, listába vétele külföldi gyűjteményekben). Több alkalommal kutatott Bécsben, az Österreichische Nationalbibliothekban és az Albertinában.
Főbb kutatási területe a 19. századi magyar fényképezés, a magyarországi arisztokrácia megjelenése fényképeken, magyar fotótörténet, fotótechnika-történet.
Jelentősebb kiállítások, ahol rendező vagy társrendező volt:
- A fotográfia első száz éve Magyarországon 1839–1939 (1988–89: Magyar Munkásmozgalmi Múzeum; 1989: Berlin, Collegium Hungaricum)
- Ősfényképek – Dagerrotípiák magyarországi közgyűjteményekben (1989: Magyar Munkásmozgalmi Múzeum)
- Fénnyel írott történelem (2001: Magyar Nemzeti Múzeum; 2002: Milánó; 2004: Ulm)
- Elő/Kép. Robert Capa fényképei (2009: Magyar Nemzeti Múzeum)
- Robert Capa vándorkiállítások (2010: Paks, Békéscsaba, Miskolc, 2011: Debrecen, Bécs, Collegium Hungaricum)
Jelentősebb könyvei:
Kastélyok és mágnások. Az arisztokrácia világa a századvégi Magyarországon. Csorba Lászlóval. Budapest, 1994.
Fénnyel írott történelem. Magyarország fotókrónikája, 1845-2000. Szerk. Jalsovszky Katalin és Stemlerné Balog Ilona. B.E. többekkel a képeket válogatta és a képszövegeket írta. Budapest, 2000.
Strelisky. Egy fényképészdinasztia száz éve. Budapest, 2001.
Színes Magyarország a kezdetektől 1956-ig. Főszerk. Varga F. János. Szerk. többekkel. Budapest, 2003.
Kastélyok és mágnások. Az arisztokrácia világa a Monarchia Magyarországán. Csorba Lászlóval. Budapest, 2006.
Tagsága szakmai egyesületekben:
Magyar Fotótörténeti Társaság (MAFOT)
Magyar Múzeumi Történész Társulat (MAMUTT)
Díjai:
2015-ben Wellmann Imre díj (MAMUTT)
2020-ban Széchényi Ferenc Emlékérem (Magyar Nemzeti Múzeum)