Teáskanál, Vékás Péter felvétele. Magántulajdon
Teáskanál, Vékás Péter felvétele. Magántulajdon

Apertúra
25. – 2014. április

Két fénykép és egy kanál

A történet egy kanállal kezdődik, amivel kicsi gyerekként a tablettává préselt cikóriából főzött tejeskávét kevergettem. A családban csak „bácsis kanál” névre hallgatott a Charlie McCharthy nevét és cilinderes fejét hordozó teáskanál, ami talán választási korteshadjárat ajándéktárgya lehetett a háború előtti idők Amerikájában.

Hogy került ez az evőeszköz a tolnai kis falu egyik házának konyhájába és egyben az én kezembe? A kanalat nagyapám nővére küldte valamikor New Yorkból. Magda alig több mint húsz évesen vette fejébe, hogy kimegy Amerikába szerencsét próbálni, mint ahogy akkoriban rengetegen nekivágtak a nagy útnak kis hazánkból. A tíz gyermekéből nyolcat tisztességgel felnevelő – két pici ikerfiát elveszítő – kádármester és felesége nem akarta, hogy lányuk világgá menjen, emiatt nem adták meg a szükséges beleegyezést az utazási engedélyhez. Abban az időben a fiatalok huszonnégy éves kortól váltak nagykorúvá, így Magdának, aki nem mondott le céljáról, több évet kellett várnia ahhoz, hogy felszállhasson az Újvilágba induló hajóra. A várakozás szerencsére nem ment a családi kapcsolatok rovására, ezt bizonyítja az első tengeren túlról érkező, zselatinos ezüst fénykép (Macher 1434 39 AVE. N.Y.) hátán olvasható felirat: „Szeretett szüleimnek 1913. február”.

Eigenbroth Magdolna, New York, Macher (?) felvétele, 1913. Magántulajdon
Eigenbroth Magdolna, New York, Macher (?) felvétele, 1913. Magántulajdon

A feltűnően szép és talpraesett lány hamar megtalálta helyét és párját az új életben, férjhez ment egy New York-i panzió tulajdonosához, akivel több, mint húsz évig, a férfi haláláig boldogan éltek. A házasságból gyermek nem született. Magda sok csomagot küldött szüleinek, testvéreinek az óhazába, ahol a falusi népek sokat mulattak az itthon hordhatatlannak minősülő rikító színű ruhákon, magas, tűsarkú cipőkön. (Még most is van a takarítószeres szekrényben olyan portörlőm, ami Magda nénitől származó, sötétbarna alapon sárga virágos flanel pongyolából készült.) Férje halála után Magda felszámolta régi életét, Floridába költözött. A számára szükségtelen meleg ruhák, bundák, kabátok és a panzióban használt ágyneműk, evőeszközök (köztük a fent említett kanál) és egyéb használati tárgyak a magyarországi rokonoknál landoltak. Magda még ötven évesen is mutatós nő volt, néhány évvel férje halála után új párra talált, egy megözvegyült amerikás magyar férfi felesége lett. A Floridából küldött, már egy kissé töredezett, amatőr felvétel, ami akár egy korabeli film képkockája is lehetne, vidáman iszogató társaságról készült, Magda a fotó jobb szélén csípőre tett kézzel áll, férje gyengéden öleli át. A kép hátán a családnak szóló kérdés: „felismerhető vagyok még?”

Eigenbroth Magdolna társaságban, Florida, ismeretlen fényképkészítő felvétele 1935 körül. Magántulajdon
Eigenbroth Magdolna társaságban, Florida, ismeretlen fényképkészítő felvétele 1935 körül. Magántulajdon

Az itthoniak számára minden bizonnyal az volt, de személyesen soha többet nem találkoztak vele. Magda az ötvenes évek vége felé halt meg, a családban már nincs senki, aki valaha is látta volna az életben, csak a fotók és elbeszélések alapján emlékezünk meg róla. De ez is valami…