„Március 9-én ünnepélyes keretek között Rákosi elvtársról nevezték el a mecklenburgi Murchin község gépállomását, amely már kétízben elnyerte a Német Demokratikus Köztársaság [NDK] legjobb gépállomását illető vándorzászlót” – adta hírül a Szabad Nép 1951. március 11-én.[1] A magyar pártfőtitkár 60. születésnapjáról persze nemcsak az említett településen, hanem szerte a béketáborban megemlékeztek, idehaza pedig csúcsra járatták a személye köré felépített vezérkultuszt. A dolgozók ajándékokkal, munkaversennyel, „szocialista” fogadalmakkal kedveskedtek neki, több dicsőítő kiadvány látott napvilágot, a Munkásmozgalmi Intézet önálló kiállítást szentelt harcos életének, az emlékezéssorozatot az ominózus nap előestéjén tartott operaházi díszünnepség tetőzte be.[2]
Az NDK Német Szocialista Egységpártjának (NSZEP) Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya március 5-én értesítette a Magyar Népköztársáság diplomáciai misszióját a tervezett ünnepségről. Utóbbit ekkor Hajdu József rendkívüli követ vezette, aki az esemény – ami a hazai sajtóhírekkel ellentétben nem 9-én, hanem 8-án volt – után négy nappal készítette el jelentését. A külügyminiszternek, Kiss Károlynak címzett beszámolóból megtudhatjuk, hogy a berlini Puschkinallee 49. szám alatti villában működő magyar képviselet Simonyi Andrást[3] küldte el a Balti-tenger közeli kistelepülésre (tehát az ő élményein, megfigyelésein alapult az iromány).
A külügyi tanácsos a helyszínen megtekinthette a gépállomás traktorparkját és műhelyeit, majd az ünnepséget, amelynek a vendéglátók klubterme adott otthont, ám az erre a célra igencsak „kicsinynek bizonyult”.
Ott ugyanis a NSZEP tartományi, körzeti és községi párttitkárain, a szakszervezeti szövetség, a Földművelésügyi Minisztérium, illetve a közeli Anklam város küldöttjein túl a dolgozók és családtagjaik népes tömege, valamint több környékbeli újgazda zsúfolódott össze – körülbelül 250 ember.
A vállalat vezetőjének megnyitó szavai után Simonyi tartotta meg beszédét, ami 25 perc hosszúságúra sikeredett, mivel azt – az ekkorra általános gyakorlattá vált koreográfiának megfelelően – „legalább 15 alkalommal szakították meg felállással és hatalmas tapsviharral”.
Őt követte a munkaközösség élmunkásának fogadkozása, aki után szép sorban felszólaltak a jelenlévő párt- és állami funkcionáriusok. A közreműködő helyi dalárda és úttőrőzenekar pedig nemcsak a magyar és a keletnémet himnuszt játszotta el, de még egy magyar nótával is kedveskedett.
Az ünnepség nagyjából két és fél órát vett igénybe, amelynek végéhez közeledve a magyar vendég átadta ajándékait, köztük „Rákosi elvtárs nagy méretű búzakalászos képét szépen keretezve” – ami minden bizonnyal Bass Tibor 1947-ben készített propagandafotójának[4] reprodukcióját jelenthette. Az esemény záróakkordjaként került sor a gépállomás területén és a kultúrház előtt elhelyezett két új tábla leleplezésére (bár a mindvégig „lelkes hangulat” nem annyira ekkor, hanem a hivatalos programot követő prémiumosztás csúcsosodhatott ki, legalábbis a 29 „legjobb” dolgozó számára).[5]
Az ünnepségről részletesen tudósító külügyi dokumentum viszont egyvalami felett átsiklott. Mégpedig azon a „kisebbfajta” bakin, hogy névadó nevét nem sikerült pontosan feltüntetni: a táblán (vagy táblákon?) ugyanis a „Mátyás Rákoczi” felirat virított.
Egy későbbi jelentés tanúsága szerint Simonyi azonnal jelezte a hibát, és kérte, hogy azt feltétlenül javítsák ki, ám a murchiniak április 16-ai levéléből az derül ki, hogy a figyelmeztetés finoman szólva sem ért célba: a magyar ügyvivőnek – az időközben megkapott magyar zászlóért – továbbra is a „MAS [Maschinen Ausleih-Station] Matyas Rakoczi – Murchin” nevében mondtak köszönetet, és mindenféle külön magyarázat nélkül mellékelték a március 8-án a (verzókon jelzett) Photo-Bock által készített fényképeket. Mindezekből a magyar missziónál azt a következtetést vonták le, hogy a név helyesbítése a helyszínen azóta sem történt meg, ezért újabb felszólításra lesz szükség. Minden bizonnyal ekkor valaki kék írószerszámmal át is húzta a papírképen a helytelen vezetéknevet.[6] Május elején aztán az apparátusban felvetődött, hogy a gépállomás levelét egy retusált képpel illusztrálva akár a hazai sajtó is közölhetné. Végül azonban olyan döntés született, hogy mivel a felirat kijavítása a fotón lehetetlen, inkább újabb felvételeket kérnek a németektől.[7]
Nem tudni, érkeztek-e, egyáltalán készültek-e újabb fényképek, megtörtént-e a tábla korrigálása. Miként azt is homály fedi, hogy mi állhatott a névelírás hátterében. Nagy talány, hogyan mosódott egybe valaki(k) fejében a századokkal korábban élt szabadságharcos fejedelem és az osztályharcos főtitkár neve. De az még inkább kérdéses, hogy miért nem tűnt fel senkinek az előkészületek során az orbitális tévedés. A szerencsétlen eset a korabeli sajtóban (legjobb tudomásom szerint) nem kapott nyilvánosságot,[8] képi lenyomata viszont szerencsére fennmaradt, egy megmosolyogtató pillanatképpel színesítve a Rákosi-korszak vizuális emlékezetét.
[1] Rákosi elvtársról nevezték el a Német Demokratikus Köztársaság legjobb gépállomását. Szabad Nép, 1952. március 11, 5. A szakirodalomban utal rá: Apor Balázs: Láthatatlan tündöklés. Rákosi Mátyás kultusza a sztálinista Magyarországon (1945–1956). Budapest, Jaffa Kiadó, 2022, 168.
[2] Bővebben: Nemes János: Rákosi Mátyás születésnapja. Budapest, Láng Kiadó, 1988. 12–45; Pünkösti Árpád: Rákosi a csúcson 1948–1953. Budapest, Magyar Könyvklub, 1996, 424–441; Feitl István: Ki volt Rákosi Mátyás? Budapest, Napvilág Kiadó, 2020, 158–161; Apor: i. m. 75–81.
[3] Róla: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) XIX-A-83-a. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1957. szeptember 13. 13. napirendi pont. Előterjesztés Simonyi Andrásnak a Helsinki-i külkereskedelmi kirendeltség vezetőjévé való kinevezésére, 1957. szeptember 2.
[4] Közli: Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia. Budapest, Osiris Kiadó – Magyar Nemzeti Múzeum, 2009, 199.
[5] MNL OL XIX-J-1-k- 1945-1964-108-5/e-04259/1/1952. 9. d. Hajdu József jelentése a külügyminiszternek a murchini Rákosi Mátyás gépállomásról, 1952. március 12. Köszönöm a levéltár munkatársának, Bubik Gyöngyinek a kutatásban nyújtott segítséget. A kultúrház szintén Rákosi Mátyás nevét vette fel, lásd: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bundesarchiv_Bild_183-27386-0003,_Murchin,_Bibliothek_des_Kulturhauses.jpg Köszönöm Takács Tibor kollégámnak, hogy a forrásra felhívta a figyelmemet.
[6] MNL OL XIX-J-1-k- 1945-1964-108-5/e-04259/1/1952. 9. d. Hajdu József levele a külügyminiszternek a murchini Rákosi Mátyás gépállomásról, 1952. április 24. Mellékelve Dachner kulturvezető levele Simonyi Andrásnak, 1952. április 14. (német nyelven és magyar fordítás). A melléklet nyolc fényképfelvétel jelenleg a levéltár külügyminisztériumi fotógyűjteményében található: MNL OL XXXXII-8. 2.d.
[7] MNL OL XIX-J-1-k- 1945-1964-108-5/e-04259/1/1952. 9. d. Feljegyzések, 1952. május 5. és 10. Feljegyzés a berlini követség részére, 1952. június 20.
[8] A NSZEP Központi Bizottságának orgánuma március 9-én Rákosi arcképével hozta az NDK párt- és állami vezetőinek (Wilhelm Pick, Walther Ulbricht, Otto Grotewohl) jókívánságait (Neues Deutschland, 1952. március 9, 1–2.), ismertette a magyar pártvezér életútját (Georg Krausz: Genosse Mátyás Rákosi. Uo. 2.), illetve a róla szóló legújabb könyveket (-sz: Zwei neue Rákosi-Bücher. Uo. 8.), de abban a szóban forgó névadó ünnepségről nem esett szó. Itthon a bevezető sorokban idézet híradás után hónapokkal később a Dolgozó Ifjúság Szövetségének napilapja foglalkozott valamelyest hosszabban a fiatalokat is foglalkoztató vállalattal, felütésként említve a márciusi táblaavatást (K. A: Mecklenburg, Murchin: Rákosi Mátyás Gépállomás. Szabad Ifjúság, 1952. augusztus 16, 2.).