Képünk Gothard Jenő (1857-1909) csillagász, fotográfus, polihisztor, a Szombathely/Herényben (a valahai Gothard-kúriában lévő) ELTE Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont) névadója „Pozitív elektromos szikra fotografiája” megnevezéssel először 1888-ban publikált felvétele, pontosabban e felvétel reprodukciója. (Ez a változat a könyvben megjelenthez képest negatív, más kivágású és tükörfordított.)
Mint a fotográfiáról 1890-ben kiadott könyvében Gothard írja: „Az elektromos szikrák ilyenemű (sic) fotografálása a legegyszerűbb minden fotográfiai művelet között; sem kamarára, sem más segédeszközre nincs szükség.” (146. lap)
Ez a képtechnika tehát még a fotogramnál ( ld. Maurer Dóra: Fényelvtan. A fotogramról. Balassi, 2001.) is egyszerűbb: nem igényel megvilágítást sem, hiszen a fényt maga a lefényképezendő jelenség adja. Vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy – ha a Nap hatását az emberi bőrre, mint természetes fotogramot, itt kihagyjuk a számításból – a legegyszerűbb konkrét fotó vagy fotogram.
A fotogram szóról általában azt gondoljuk, Moholy-Nagy László leleménye. Az, hogy ezt ő maga is állította volna, nem nyilvánvaló – a Festészet, fényképészet film 29. lapján, a „kamera nélküli fényképezés / a fotogram” fejezetben ezt olvashatjuk „…a fény mint új alkotótényező jelenik meg, akárcsak a festészetben a szín, a zenében a hang, és mint ilyen szuverén módon alkalmazható. Ezt a fajta fénymegformálást nevezem fotogramnak.” A Látás mozgásban 187. lapján pedig ezt: „1835-ben Fox Talbot készítette az első nyers fotogramot úgy, hogy egy fényérzékeny emulzióval bevont papírra csipkét fektetett.”
A szó mindenesetre megtalálható (bár eggyel több m betűvel írva) Gothard említett könyvének 3. lapján is: „A fény szerepe a fotográfiában – A fotográfia a különböző anyagoknak a világosság okozta módosulásán alapszik. Mikor megfelelő anyagon valamely tárgy képét állítjuk elő, pl. lencsével rávetítjük, vagy átlátszó képet helyezve rá, a világosságot ezen keresztül engedjük hatni, kellő hatás után a fénytől létesített képet, a fotogrammot, vagy a fotografiát kapjuk eredményül.”
Gothard Jenő: Az elektromos szikra rajzairól, Természettudományi Közlöny 1888. XX. kötet. 227. füzet, 249-256 lap.
A 7. ábra a 254. lapon és ennek számítógép segítségével negatívvá alakított és tükrözött verziója.
Képei készítéséről, az előzményekről, saját eljárásáról Gothard részletesen ír 1888-as publikációjában:
„A szikrákat teljesen elsötétített szobában, elszigetelt drótok kapcsán közvetlenül rávezetem az emulziós-lemezre… A szikra beütése után a lemezt ép azon módon kezelem, mint a hogy a közönséges fotográfiái felvételben szokás. A mellékelt rajzok ilyen lemezek lenyomatai. A kép tetemesen módosul, ha az emulziós-lemez alsó (üveg) lapját ónlemezzel vonjuk be s e lemezt a palaczk külső fegyverzetével kapcsoljuk egybe. Ilyenkor, ha kicsiny a lemez, a szikra legtöbbnyire végig fut az érzékeny rétegen s átcsap az ónlemezbe. A + és — sarok közti különbség leginkább itt lép előtérbe s tetemesen módosítja a kép alakját.” […]„Lichtenberg, göttingai tanár, 1777-ben azt vette észre, hogy a finom gyantapor, mely az ő óriási nagyságú elektroforjának lesúrolásakor a levegőbe fölszállt, a födőre megint leülepedvén, nem oszlott el rajta egyenletesen, hanem imitt-amott egyes csillagos halmazok alakjában verődött le. Ez a véletlen tapasztalat vezette őt a róla elnevezett elektromos por-idomok előállítására. A Lichtenberg-féle por-idomok készítését a legújabb időben (1874-től kezdve) Antolik Károly tagtársunk rendkivüli tökéletességre vitte, úgy hogy az Antolik-féle por-idomok a párizsi, bécsi s más egyéb elektromos kiállítások díszei közé tartoztak s általános figyelmet keltettek. Rosetti már 1873-ban is foglalkozott efféle idomokkal, de ő, úgy látszik, inkább csak a szikra beütésekor felcsillámló fénynyaláb alakját vizsgálta, a nélkül, hogy a megrögzítéssel foglalkozott volna.
Az úgynevezett száraz-lemezek elterjedése a fotográfia terén többeket indított arra, hogy a szikra hatását efféle lemezeken is tanulmányozzák; itt csak Melchbeck és Plücker , Welten, Stein és Ducretet nevét említem meg. Az ő érdekes kísérleteik ösztönöztek arra, hogy a dologgal magam is próbákat tegyek. 1887 őszén megkezdett kísérleteim olyan érdekes eredményekre vezettek, hogy méltónak tartom azokat Antolik úrnak 1882-ben Közlönyünk hasábjain (177 —191. lapon) közzétett hasonló czímű értekezése kiegészítésül nyilvánosságra hozni.”
(Antolik Károly közleményeiből on-line elérhetők:
A villanyszikra sikamlásáról. Természettudományi Közlöny, 1874. 130-131. lap
Az elektromos szikra rajzairól és sikamlásáról. Természettudományi Közlöny, 1882 május, XIV. kötet 153, füzet 177 – 191. lap)
A szikraképeket elsőként, a fotográfia felfedezése előtt rögzítő és leíró Georg Christoph Lichtenberg (1742 – 1799) kivételes alakja a kísérleti fizikának és a felvilágosodásnak; az elmúlt két évtizedben két regény is foglalkozik vele, Hogarth-elemzései – A szajha útja – és aforizmái részben magyarul is olvashatók. Érdemes itt azt is megjegyeznünk, hogy a Lichtenberg-alakzatok, vagy porábrák elvén működik a fénymásoló, magyarul a xeroxgép.
A szikra hatását tanulmányozók 1888-as névsora alapján mondható, hogy Gothard fő forrása itt Eder tudományos fényképezésről szóló, a közleménynél két évvel korábban megjelent könyve, mely könyvtárában megvolt s melyet A fotográfia bibliográfiájában felsorol. (Dr. Josef Maria Eder, Moment-Photographie Anwendung auf Kunst und Wissenschaft. Druck und Verlag von Wilholm Knapp, 1886.)
Ugyanakkor 1890-es könyvében már bővebb a névsor, megemlíti Brown, Sieben és Trouvelot neveit, tehát a téma, a képek folyamatosan foglalkoztatták.
Formailag a szikraképekről megjegyezhetjük, – Gothard Jenőt idézve tovább – „A pozitív [szikra] mindig gyökérszerű szálakból áll…” 1888-as közleményének záró része pedig azt mutatja, hogy tovább is léphetünk, mégpedig legalább két irányban: „A rajzok keletkezése valószínűleg nem annyira a szikra fényhatására, mint inkább annak chemiai hatására vezethető vissza. Különösen erőteljes szikra kisülésekor látni ugyan egy felcsillámló csillagot, mely a főerekkel összeesik, de a finom elágazásoknak megfelelő fénytüneményt nem venni észre. Azok az alakok, melyek néha a villámtól sújtottak holt testén láthatók, kétségkívül hasonló eredetűek. A hírlapok tudósításaiban gyakran olvashatjuk, hogy a villám a szerencsétlenül járt egyén testére az előtte álló fa stb. ágait rajzolta le. Ez nem valószínű; nem is hiszem, hogy valaki a rajzot hűségére nézve, a kérdésben forgó fával vagy egyéb tárggyal összehasonlította volna. Bizonyára megelégedtek a felületes hasonlatossággal. E tüneményt rajzaim, azt hiszem, eléggé megmagyarázzák.”
Rejtélyesnek tűnik, de igen figyelemreméltó e záró megjegyzés. A cáfolattal Gothard Jenő talán Váradi Antal: Villám-alkotta kép című közleményére utal (Természettudományi Közlöny, 1884. 297-298. lap) melynek egy részlete: „Az 1884. aug. 12-ikén Kaba határában lesújtó villám, miként e Közlöny márcziusi füzete 131-ik lapján felemlítettem, 5 juhot sújtott agyon. (…)Midőn egészen elmúlt a zivatar s a majorban levő felügyelő meggyőződött a juhok élettelen voltáról, mind az öt juhnak lenyúzatta a bőrét. Két juh lenyúzott bőrének belső részén, a farkától felfelé majd a lapoczkája tájáig vonult a villám-alkotta feketés veres kép. Egyik kép kétágú lombos fát, másik egy piramis alaku lombot mutatott; még a vastagabb galyak is kivehetők voltak rajta.”
Gothard világosan látja, hogy az ábrák szerkezete közös, és nem a birkabőr működik fotoemulzióként a villám hatására, míg nekünk ma már – legalább Benoit B. Mandelbrot óta – szavunk is van ezen alakzatokra: a villámképek, a gyökerek, a Lichtenberg-ábrák egyaránt fraktálok.
Gothard tehát a közös szerkezetet felismeri, aminek a jelentőségét akkor érthetjük meg, ha észrevesszük, a villámok fotografálása önmagában, vagyis természetes és nem mesterséges körülmények között annyira új dolog, hogy még a Vasárnapi Újság is foglalkozik vele, valamint ha meggondoljuk, miként is vélekedtek a villámról a kortársak.
Hoitsy Pál például:
„Lefényképezett villámok Olmützben, 1886. Jul. 21-én. „ (…)«Gyors, mint villám», szokták mondani. De mekkora hát ez a gyorsaság? (…)Az alatt a milliomod másodpercz alatt, mialatt a villám kigyúl és kialuszik, mi észreveszszük, de alakját ki nem vehetjük. Az emberi szemnek bizonyos időre van szüksége, hogy valaminek alakját kivehesse.” (Hoitsy Pál: A villám fotográfiája. Vasárnapi Ujság, 1887. 11. lap)
Vagy Jókai Mór:
„Egyszer láttam a villámot megszületni. A legközvetlenebb közelségből: alig hat lépésnyire tőlem. (…) Ha szabad volt meglátnom a születő villámot, miért ne legyen szabad arról beszélnem, a mit rajtam kivül szintén igen kevesen láttak: a támadó villámszikráit egy lángésznek…” (Jókai Mór: Petőfi eszmecsirái. Vasárnapi Ujság, 1891. 26-28. lap)
Végezetül néhány szó még arról, hogy a közölt képek (itt és az eredeti publikációknál egyaránt) reprodukciók, vagyis más technikával előállított nyomatok illetve ezek digitális másolatai. Antolik Károly képein még (Természettudományi Közlöny, 1882) Morelli Gusztáv szignója jelenik meg: ő változtatta nyomtathatóvá, vagyis csinált egy ahhoz hasonló, nyomtatható képet, mint amit az eredetin látott. Gothard klisékészítőjének a szignója a Természettudományi Közlönyben már nem szerepel. A szerkesző azonban hozzáfűzi a lap alján a közleményhez: „Meg kell jegyeznünk, hogy ábráink meg sem közelítik az eredeti fotográfiák bámulatos szépségét.”
Milyenek lehettek az eredetiek? Talán megvannak valahol? Gothard röntgenképeit – a múzeum virtuális kiállításának hála – megcsodálhatjuk. Míg a szikraképek elő nem kerülnek, addig talán érzéki benyomást szerezhetünk róluk a Gothard írásaiban említett Eugène Adrien Ducretet vagy Étienne Léopold Trouvelot képeit nézve.
Gothard Jenő: A fotográfia. Gyakorlata és alkalmazása tudományos czélokra című 1890-es könyvét pedig érdemes lenne kiadni újra, reprintben.
Budapest, 2013. január 27.
További irodalom:
Émile Desbeaux: Physique populaire. E. Flammarion, Paris, 1891.
Jon Darius: Beyond Vision. One Hundred Historic Scientific Photographs. Oxford University Press, Oxford – New York, 1984
Brian J.Ford: Images of Science. A History of Scientific Illustration., Oxford University Press, New York, 1993
Denis Canguilhem: Le merveilleux scientifique: Photographies du monde savant en France (1844-1918) Paris, Gallimard, 2004
Lorraine Daston and Peter Galison: Objectivity. Zone Books, New York, 2007
Corey Keller, Jennifer Tucker, Tom Gunning, Maren Groning Graphische Sammlung Albertina (Ed:) Brought to Light: Photography and the Invisible, 1840-1900 San Francisco Museum of Modern Art, 2008