Apertúra
36. – 2015. március

„Marha” mondja a mester igyál Gottschlig rumot! Ez volt az ismert reklámszlogenje az 1910-es években a Dietrich és Gottschlig-féle vállalkozásnak, ma nagyon kevesen emlékeznek rájuk. Akkor mindenki tudta, hogy mit is jelentenek ezek a szavak. A főváros egyik legnagyobb rum-, likőr, gyarmatáru-kereskedését (később gyárát) hirdették Faragó Géza tervezett plakátjai és reklámlapjai. A színes nyomtatványok Újházi Ede színész portréjával reklámozták a céget.

Történetük 1865-ben kezdődött, amikor Dietrich Emil (1841-1903) és Gottschlig József (1837-1893) néhány száz forinttal a zsebében megalapította a Kígyó-téren a Teleki-palotában azt a gyarmatáru-üzletet, amely kizárólag tea-, és rumkereskedéssel foglalkozott.^I A fiatal vállalkozók az egyik nyitást követő tavaszi napon szemtanúi voltak egy fecskefészek alapozásának. Nagy érdeklődéssel szemlélték a fekete galléros párt, amely fáradhatatlan szorgalommal hordta a sarat leendő lakásához. Mivel úgy vélték, a madárkák sikere az ő jövőjüket és a szorgalmukat jelzi, ezért megörökítették ezt az eseményt. A fecskefészket pedig később eltették emlékbe.^II A történet valóban úgy alakult, hogy cégük felvirágzott, s több üzlettel rendelkező biztos pont lett a fővárosiak körében. A fecskefészket pedig a céges irodában egy óriási Wertheim szekrényben őrizték kincsként az alapítók. Az idő telt, s 1889-ben már a 25 éves évfordulójukat ülték meg. Az akkori gazdasági élet szereplői megünnepelték a neves eseményt, a Magyar Szalon folyóirat képes riportban számolt be addigi tevékenységükről.^III Hogy miért is érdekes ez számunkra? Azért mert a cikk fényképfelvételt közölt a két alapítóról, sőt az üzletekről és a gyártelepről is. (A cég egyik üzletének belsejéről a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára^IV is őriz felvételt.)

Idáig azt hittük ez az egyetlen képi forrás a cég vezetőiről. Nem nagyon szerepeltek ugyanis a nyilvánosság előtt, nem is volt nagyon szükségük rá, ráadásul mindketten viszonylag fiatalon meghaltak. Így kevés lehetőségük volt a képes sajtómegjelenésre. Hosszas kutatás alapján idáig nem találtunk más képi forrást a kereskedelemtörténetileg is említésre méltó két személyről. Kereskedelmi-ipari nagyjaink alakjai sajnos gyakran a feledés homályába vesznek. 2015-ben azonban előkerült néhány fényképfelvétel. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményébe vásárlás során – a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának közvetítésével – egy különleges családi fényképportré anyag került be. Köztük a folyóiratban közölt ehrenburgi lovag Gottschlig József Ellinger Ede fényképész által valószínűleg az 1888-89 körül készült egészalakos albumin fényképportréja. A felvétel egy az egyben azonos a folyóiratban közölt változattal, annyi különbséggel, hogy a Magyar Szalon képkivágatot, mellképportrét közöltek. A bekerült több mint 20 fényképportré az Aich család hagyatékaként érkezett a múzeumba, kalandos úton Ausztriából visszatérve ismét hazánkba.

Az eredetileg burgenlandi oszták Aich család szintén fontos szerepet töltött be a hazai osztrák-magyar kereskedelemben és iparban is. De, hogy mi köze van Aich családnak Gottschligékhoz? Nagyon is sok. Gottshlig József felesége Aich Róza (1844-1932) volt, annak az Aich Ferencnek a leánya, aki a Dréher Sörgyár vezető tisztviselője volt. Róza testvére az ifjabb Ferenc később a sörgyár igazgatója lett. Aich Róza édesanyját egyébként Dréher Klárának hívták. Nomen est omen. Klára a hazánkban máig is söréről ismert, az 1854-ben kőbányán sörgyárat alapító szintén osztrák Dréher Antalnak a leánytestvére volt.

A bekerült családi portrék között találjuk Aich Róza Strelisky és Kozmata Ferenc által készített mellképportéit, de több osztrák sörgyáros rokon (pl: Gustav Pach trieszti Dreher gyárigazgató, Karl Erwald schwechati sörgyár igazgatója) felvételét is. Valamint még egy ismert rokon Saxlehner Andor (1857-1940) belga királyi konzul, ásványvíz kereskedő-nagyiparos (Hunyadi János keserűvíz forgalmazói) portréját is.

Az anyag történeti forrásértéke ipar-, gazdaság-, és társadalomtörténeti szempontból tehát rendkívül gazdag. A fényképportrék és a család történetének vizsgálatával újabb információkhoz jutottunk a cég feltáratlan történetével kapcsolatban. Eddig nem tisztázódott, miért is vált olyan sikeressé ez a vállalkozás, miért került a cég likőrgyára Kőbányára és miért voltak ők az elsők, akik palackozott sört, Dreher sört árultak? A képi források hátterének vizsgálatával minderre választ kaphatunk: a családi háttér és a vagyon a háttere mindennek. „Suba subával, guba gubával” tartja a mondás, hát így történt náluk is, mint a legtöbb esetben a 19. századi kereskedőknél. Róza hozta vagyonát és vele együtt vagyonával felvirágoztatta férje cégét. Persze ez Gottschlig József üzleti tehetségének is köszönhető. Ma ismét neki, illetve közvetve az „Aich családnak” és természetesen a fényképek eladójának köszönhetjük hogy megismerhettük Gottshlig József egyetlen ismert fényképportréját és vele együtt családi hátterét. A vállalkozást később az alapítók utódai vitték tovább, de ahogy az lenni szokott, ők aztán jól össze is kaptak rajta. Egy ideig külön utakon jártak, majd újra egyesültek. De ez már egy másik történet, kicsit későbbi, más szereplőkkel…