Fisli Éva: Hogyan fordult a restaurálás felé?
Kovács Péter: Pályaválasztásomban több tényező is szerepet játszott. Egyrészt mindig érdeklődéssel fordultam a régi tárgyak felé, másrészt az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium diákjaként belekóstolhattam a könyvkötészetbe, így érettségi után kitanultam ezt a szakmát. S mivel a kémiát mindig is jobban szerettem a fizikánál, valamint a ferences gimnázium történelmi, művészeti, irodalmi alaptudást és érdeklődést adott, szinte egyértelmű volt, hogy a könyvkötészet után a restaurálás felé lépjek tovább. A tárgyakhoz való erős kapcsolódásom viszont arra indított, hogy ne csak múlt időben vizsgáljam azokat, hanem megismerjem funkciójukat, ergonómiájukat és kultúrájukat a jelenben is. Ezért elvégeztem a Műegyetem ipari termék és formatervező mérnök szakát. Munkámban ezt a komplexitást igyekszem felhasználni. A fotográfia korán megjelent az életemben, köszönhetően nagybátyámnak, Kaposi Endre képzőművésznek. Ő többek között Esztergom fotótörténetével foglalkozott. Később, már restaurátorként a pannonhalmi főapátság Regula oculorum című kiállítása kapcsán kerültem szorosabb kapcsolatba a régi fényképekkel.
FÉ: A fotórestaurálás mennyiben követel másfajta figyelmet, mint a papírrestaurálás?
KP: A restaurálási munkák között nincs alapvető eltérés, hiszen minden restaurálás, konzerválás igen nagy gondosságot és tudást igényel. A fotokémia bonyolultságánál fogva azonban lehet szó egy másfajta bánásmódról. Egy fotó esetében azonban inkább a megőrzésre, a konzerválásra van lehetőségünk, míg egy könyv, vagy papír műtárgy esetében tényleg beszélhetünk restaurálásról vagy konzerválásról. Az a továbbképzés, melyet a firenzei Alinari múzeumban (Museo Nazionale Alinari della Fotografia) végeztem, megerősített e látásmódomban.
FÉ: A restaurálás vagy a megelőző műtárgyvédelem hangsúlyosabb napi munkája során?
KP: Mivel egyszerre dolgozom múzeumoknak, könyvtáraknak és levéltáraknak, ezért leginkább mindkettő. Az volna szerencsés, ha a megelőzés lenne hangsúlyosabb, mivel az azt jelentené, hogy a döntéshozók nem csak a „tűzoltásban” gondolkodnának, hanem az átgondolt megelőzésre is nagyobb hangsúlyt fektetnének.
FÉ: Eddig milyen jellegű munkái voltak/vannak?
KP: A több megbízó okán elég változatos dolgok fordultak már meg a kezem között. Alkalmam volt történelmi levelezéseket, teljes fotó- és könyvgyűjteményt konzerválni, leggyakrabban a 17-18. századi kéziratok jutnak el hozzám, de volt már lehetőségem nemesi oklevél restaurálásra, illetve arról nemes másolat készítésére is.
FÉ: Mi jelentette eddig a legnagyobb kihívást?
KP: Erre a kérdésre nem egy műtárgy restaurálása során jelentkező kihívásokat említeném. Inkább egy szemléletmód-váltás szükségszerűségéről beszélnék. A legnagyobb kihívás – nem csak múlt időben, hanem jelenben és jövőben is – az, hogy megértessük a döntéshozókkal: az élettelennek gondolt műtárgyak nagyon is „élők” tudnak lenni. Fontos lenne, hogy elhiggyék: a konzerválás, a megelőző védelem fontosabb lehet, mint a restaurálás. Az elvégzett munka és szakmai feladat így sem kevesebb, viszont a megőrzött érték jelentősebb lehet.
FÉ: Min dolgozik éppen most?
KP: Fotós témakörben is több dologgal. Az esztergomi érseki levéltár állományából Simor János bíboros-hercegprímás temetésén készült fotósorozat restaurálásával; valamint a Duna Múzeum századfordulós vízrajzi műtárgyakról készült nagyméretű fotóinak tisztításával, konzerválásával.