A 2013 novemberében megjelent Le Dictionnaire universel des Créatrices című három kötetes „nőszótárat” nagy várakozás és érdeklődés övezte Franciaország-szerte. Hozzánk 2015 elején érkeztek példányok, elsősorban a benne résztvevő, szócikk-író kutatók figyelmes megrendelésére. (A kiadványt a mi értelmezésünk szerint inkább lexikonnak nevezném, vagy akár enciklopédiának, amely a választott terület teljes, egyetemes tudástárát kívánja összegyűjteni.) A „szótár” előélete legalább annyira izgalmas, mint a benne foglalt nőtörténetek egymásutánja. 1973-ban a Le Torchon brûle című folyóirat egy nőkkel foglalkozó lexikon megírását kezdeményezte azt követően, hogy Antoinette Fouque irányítása alatt létrejött az Éditions des Femmes, az első nők által írt könyveket megjelentető, nőkkel foglalkozó kiadó és könyvesbolt. 2006-ban felkarolták, s az Unesco is támogatta a nők világtörténetének feldolgozását elősegítő szótár ötletét, majd 2007-ben megalakult a háromtagú szerkesztőbizottság is, amely a nagyszabású vállalkozás tartalmi összeállítását vállalta. Béatrice Didier, Antoinette Fouque et Mireille Calle-Gruber által jegyzett vállalkozás mintegy 5000 finom, vékony oldalon időben 40 000 év távlatában, térben valamennyi kontinenst érintően vállalkozott arra, hogy az alkotó nők széles spektrumát áttekintve kis elégtételt szolgáltasson a nem kellően ismert, vagy elismert teljesítményt nyújtó nőknek.
A kötetek tervezője, tipográfusa az 1930-ban született, elsősorban Franciaországban és Amerikában nagy nevet szerzett divattervező, Sonia Rykiel, aki színes, vázlatszerű rajzaival osztja fejezetekre a nagy ívű szövegkorpuszt. A címben található „créatrice” (alkotó) szó sok vitát váltott ki, hiszen a kötetben tudósok, politikusok, emberjogi harcosok, művészek életpályája egyaránt megtalálható. A cél nem egy kifejezetten feminista kiáltvány létrehozása volt, hanem inkább annak bizonyítása, hogy a teremtő, alkotó nők minden korban, országban éltek, léteztek, még ha nem is tudtunk róluk.
A pszichoanalitikus, esszéista Antoinette Fouque nevéhez köthető kezdeményezés az ő életpályájával jól magyarázható. A. Fouque az 1968-as párizsi eseményekben tevékeny részt vállalt, majd ezt követően a nők felszabadítási mozgalmának (Mouvement de la Libération des Femmes, MLF) megalapítója, elkötelezett harcosa volt. A Des Femmes kiadó és alapítója neve összeforrt, s 40 év elmúltával sikerült a nagy álom, megjelent a több mint 10 ezer női életpályát felsorakoztató, 12 000 szócikket tartalmazó szótár. A. Fouque szerint a 18. század a felvilágosodás százada volt, ekkor keletkezett Diderot Enciklopédiája, a 21. század a nők százada lesz, ezért fontos, hogy a Dictionnaire most megjelenhessen. Antoinette Fouque megérte a „alkotó nők szótárának” megjelenését, 2014 februárjában hunyt el, nagy részvéttel és médiavisszhanggal kísérték utolsó útjára.
Bár számos nő-művész, tudósnő életrajzát középpontba helyező kisenciklopédiát ismerünk világszerte, ilyen széles merítésű, az ismerteket ismeretlenekkel összehozó, saját lokális közösségükben „nagynak” számító alkotót a világhírűekkel egy „kötetbe” összegyűjtve még nem láthattunk.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért van erre szükség? A szerkesztők szerint azért, mert a világ népességének 52%-át kitevő nők tevékenységének, eredményeinek elismertetése koránt sincs azon a fokon, amit megérdemelnének. Franciaországban a közintézmények 88 %-át férfiak vezetik, a Pantheonban eltemetett 75 nagyságból csak kettő nő, a múzeumokban kiállított műtárgyak 5-8%-át alkották nő-művészek, s bár a világ számos országában a tehetségnek, a teljesítménynek nincs neme, s e téren a tendencia jó irányba mutat, más területeken azonban a nők fizikai és szellemi elnyomása igen számottevő. A szótár nagy erénye, hogy párbeszédet kezdeményez, a vélemények sokszínűségét érzékelteti, érzékeny, néhol részletező, árnyalt, vitára is okot adó.
Egy adott keretben a magyar szócikkek kiválasztását, szerkesztését Kovács Ilona irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem docense vállalta. 2009 táján kértek fel először a magyar fotográfia nő-alkotóinak feltérképezésére, s javaslattételre, amelyre Tőry Klára fotótörténésszel közösen kaptunk megbízást. Elsőként csak a klasszikusok, azaz a már nem élő alkotók jöttek szóba, később merült fel annak a lehetősége, hogy ne csak „temető”, hanem egy élő szótár legyen, azaz a mába érően tegyünk javaslatot. A szócikkek száma, terjedelme (rövidebb és hosszabb szöveg, összefoglaló fejezet) adott volt, a több lépcsőben írt névsor többször módosult, rövidült, több név kikerült végül a végleges verzióból, amellyel igazán szembesülni csak a megjelenés után lehetett, illetve csak a szótár teljes átfésülése után lehetne. A magyar nő-fotográfusokról szóló összefoglaló fejezet megírása – adott terjedelem figyelembevételével – nekem jutott: a korai, 19. század közepén műtermekben tevékenykedő nőktől kiindulva a fényképészetet professzionálisan gyakorló, majd művésszé váló női életpályákig tekinthettem át a különböző korszakok alkotóit. A főszövegben megpróbáltam érvényesíteni az itthon és a külföldön eredményeket elért magyar származású nőfotográfusok, pl. Ata Kando, Sylvia Plachy, Nora Dumas bemutatását. (Az összefoglaló szövegben természetesen többek neve kerül említésre, mint akinek önálló címszó jut. Néhány alkotóról más-más országban véltük úgy, hogy saját nemzetünkhöz tartozó, így pl. Rogi Andréról, Besnyő Éváról írt szócikk végül francia kolléga neve alatt jelent meg. Miklós Jutka költőként szerepel a kötetben.) Áttekintésem szerint Rogi André (Klein Rózsi), Ács Irén, Besnyő Éva, Blüh Irén (Irena Blühova), Ata Kando, Kálmán Kata, Kárász Judit, Keleti Éva, Landau Erzsi, Langer Klára, Laub Juci, Máté Olga, Molnár Edit, Sylvia Plachy, Reismann Marian, Révai Ilka, Sugár Kata, Szilágyi Lenke rövid életrajza olvasható a kötetekben. (A lexikonba képdokumentáció nem került.)
A sokaknak megfizethetetlen (165 Euro) szótár használatának hosszú távon nyilván az adna nagyobb lendületet, ha elektronikus formában is elérhető lenne. Ennek tervezett megvalósítására ígéret van, de a megvalósítás időpontjáról nincsenek információink. Itthon több közkönyvtárban kutatható, a harmadik kötet végén található névmutatók segítik az eligazodást. Érdekes disszertáció témája lehetne a bekerült nevek esetlegességének, tudatosságának, a szelekció szempontjainak, az elérendő cél érdekében végzett gyűjtőmunka eredményességének a vizsgálata. Fotós oldalról örüljünk, hogy ebbe a hatalmas, több évezredes kavalkádba írók, festők, iparművészek, építészek, színészek, rendezők, a nők jogaiért harcolók mellé sikerült a fiatal művészetnek számító fényképezés oldaláról legalább 20 fotográfusnőt elhelyezni. Hogy ez sok vagy kevés, csak a többi ország pontos listái fényében lehetne eldönteni. Bízzunk egy tovább bővíthető online kiadásban, s akkor a még hiányzó nevek/nőművészek is elnyerhetik méltó helyüket ebben a hiánypótló, nem mindennapi vállalkozásban.