E. Csorba Csilla

művészettörténész, muzeológus

Történelem-francia szakos tanári (1975) és művészettörténész (1983) diplomát szerzett az ELTE-n.

1975-től a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, 1983-tól a Művészeti tár főosztályvezetője, 1996-tól főig. helyettes, 2005-től 2017-ig az intézmény főigazgatója. Érdeklődése fokozatosan fordult a fotográfia felé, 1977-ben jelent meg első fotótárgyú publikációja, Ady Endre fényképikonográfiája. 1977-től több éven át a Magyar Fotóművészek Szövetsége ösztöndíjasa, az 1980-as években a Bálint György Újságíróiskolában fotótörténetet tanít,  2003-tól 2016-ig az ELTE történelem-muzeológia szakos hallgatóinak képzésében vesz részt.

Több mint négy évtizedes múzeumi pályája során több tucat hazai és külföldi kiállítás kurátora, szervezője, rendezője, pl. Caen, Washington, Párizs, Róma. Számos hazai és külföldi civil szakmai szervezet elnöke, vezetőségi tagja volt, illetve jelenleg is az, Pulszky Társaság, Unesco ICOM ICLM, European Academie of Sciences and Arts, Salzburg, ICOM MNB, Magyar Irodalomtörténeti Társaság. A Magyar Fotótörténeti Társaságnak alapító tagja, jelenleg elnöke.

Megjelent kötetei

  • Magyar fotográfusnők 1900-1945, Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2001.
  • Photographes hongroises 1900–1945, Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2001.
  • Székely Aladár. A művészi fényképész 1870-1940, Vince Kiadó, Budapest, 2003.
  • Máté Olga fotóművész. „Nagy asszonyi dokumentum”, Petőfi Irodalmi Múzeum – Helikon, Budapest, 2006.
  • Ady, a portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe, PIM, Budapest, 2008.
  • Arany János és a fényképezés. Országh Antal fotográfus (1821-1878) pályaképe, PIM, 2019.
  • A kamera poétája. André Kertész-fotók a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményeiből. Összeállította: E. Csorba Csilla és Lukács Ágota, PIM, 2019.
  • Új vizeken. Írók és művészek Székely Aladár műtermében. PIM, Bp., 2020. 

Díjai

  • a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Toldy Ferenc díja (2009)
  • Budapestért-díj
  • a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2010)
  • Budapest Belváros-Lipótváros Önkormányzat Pilinszky Emlékérme (2012)
  • Pulszky Ferenc-díj (2022)