Oldal a [Második] II. nemzetközi művészi fényképkiállítás Budapesten a Műcsarnok termeiben: 1927. szeptember 14–október 2. című kiadványból, 1927.
Oldal a [Második] II. nemzetközi művészi fényképkiállítás Budapesten a Műcsarnok termeiben: 1927. szeptember 14–október 2. című kiadványból, 1927.

Apertúra
15. – 2013. június

Egy kiállítás kiskönyve

A Műcsarnokban bemutatott második nemzetközi művészi fényképkiállítás (1927. szeptember 14–október 2.) magyar, német, francia és angol nyelvű kísérő dokumentumát a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége (MAOSz) megbízásából dr. Fejérváry Sándor és Gerő László állította össze és rendezte sajtó alá.1 (A továbbiakban: Második…)

A kiskönyv három tanulmányt és 64 képet tartalmazott. Műtárgyjegyzéket nem, a szó klasszikus értelmében tehát nem nevezhető katalógusnak. A Magyar Művészet említést tett arról, hogy a kiállítási „tárgymutató” a Fotóművészeti Hírek című folyóirat rendkívüli számát képezte.2 Ennek létezéséről Pécsi József is írt: „A katalógusban felsorolt több mint 2000 kép közül legalább 1500-at, mint közepeset ki kellett volna selejtezni.”3 Ez utóbbi összeállítás jelenlegi ismereteim szerint valahol lappang, az általam eddig látott 1927-es Fotóművészeti Hírek bekötött példányaiból hiányzik. Ez a hiány – a későbbiekben részletezendő ok miatt – nehezíti a kiállítás biztonságos értékelését.

A Fejérváry és Gerő által készített kis kötet így is fontos fotótörténeti forrás, mert a szerkesztők szándékától függetlenül is pontos látleletet ad az akkori magyar „fotográfiai elit“ világképéről, szakmai felfogásáról és fényképezési gyakorlatáról.

Maga az 1927-es budapesti nemzetközi kiállítás őszi megrendezése nem csak fotográfiai eseményt jelentett. Magyarország épp ekkortájt volt kiszabadulóban abból a politikai karanténból, amelybe a világháborús vereség, a két forradalom, valamint a trianoni békeszerződés után került.. A húszas évek első felében nagy áldozatok árán, de megtörtént a gazdaság szanálása. A népszövetségi kölcsön elnyerése után 1927. január elsején az értékét vesztett korona helyére a pengő lépett. Korábban Bethlen István miniszterelnök külpolitikailag is sikeresen túlélte a frankhamisítási botrányt, majd az 1926 végén megtartott képviselőházi választás által megszilárdította itthoni hatalmát. A belpolitikai konszolidáció kiteljesedett. 1927 tavaszán a Bethlen római látogatása során megkötött olasz–magyar szerződés4 erős külső támaszt teremtett Magyarország számára. Április 27-én hirdették ki az 1927:VII. törvénycikket, amely A Trianoni Békeszerződés katonai rendelkezései cím alatt könnyítéseket tartalmazott az egyes korábbi tilalmak és korlátozások körében.5 1927 júniusában a híressé vált Rothermere-cikk, a Hungary’s Place in the Sun (Magyarország helye a nap alatt) – Trianon igazságtalanságának kinyilvánítása a Daily Mail hasábjain – újabb megerősítést nyújtott a revíziós szándék most már nyíltabb kimondásához (ha az angol lord írásának követelés-része nem is elégítette ki teljesen a magyar miniszterelnököt).6
Aligha véletlen, hogy bár a kiállítás gondolata már évekkel korábban felmerült, s az első konkrét terv is egy 1927 tavaszi bemutatóra vonatkozott, a megvalósulásra ténylegesen szeptemberben került sor. Ilyen előzmények után a fényképkiállítás létrejötte az ország megerősödését is reprezentálta. A rendezvény fontos szerepet töltött be a nemzetközi politikai „szalonképessé” válásbanis.
Fejérváry Sándor A magyar művészi fényképezés története című bevezető szövegében többek között az alábbiakat mondta. „Érezzük, látjuk fejlődésünket, minden vágyunk kijutni a külföldre, mely a közelmúltban sikerült is és meglepő eredménnyel vettünk részt a turini, tallini és párisi nemzetközi tárlatokon (Második, 6. – eredeti írásmóddal, kiemelés a szerzőtől). E szerepléseket a Fotóművészeti Hírek 1926. évi számaiban a szerkesztőség igen jól – mondhatni a reálisnál szebb színekben – „kommunikálta”; mai szóhasználattal azt lehetne mondani, hogy a MAOSz vezetői igen hatásos PR-munkát végeztek, ennek részletezése azonban túlnőne a jelen írás keretein.

Az 1921 tavaszán még «hazafiatlansággal» vádolt Fejérváry (v. ö.: 1. jegyzet) befejezésül így fogalmazott: „Abban a tudatban és meggyőződésben adjuk át a külföld bírálatának e könyvben munkáinkat, hogy bizonyos megértéssel fogadják törekvéseinket. A kulturális fölény az, mely alkotni és teremteni képes. A mi kultúránk a mi fegyverünk.” (Második, 7. – kiemelés az eredeti szövegben.) Egyértelmű, hogy ez az állítás a klebelsbergi koncepció visszhangja volt.7 Ugyanakkor tény, hogy a fotográfia formanyelvi modernizációját illetően ezekben az években a csehszlovák (közelebbről: cseh) eredmények jóval meghaladták a magyarországi fotográfusokét.8 Kulturális fölényről beszélni egy négy nyelvű fotográfiai kiadványban tehát inkább a revíziós vágyhoz – speciális eszközzel – történő hozzájárulást jelentett, semmint a valós szakmai állapotok tükrözését.

A kiadvány központi problémáját – kimondatlanul – a festői fotográfiához való viszony képezte. Ezt jelezte már a második, Pécsi József által írt tanulmány is A modern fényképezés kritikája címmel. Pécsi abból indult ki, hogy [David Octavius] Hill jelentőségére emlékeztetett.9 Azt hangsúlyozta, hogy Hill és követői „…keresetlen és tisztán a fotográfiai kifejező lehetőségekre alapozott…” képeket készítettek (Második, 7.). Ez volt a cikkíró számára a kiindulási pont a festői fényképezés kritikájához. Pécsi József Hill-dicséretének előzménye egy korábbi cikkében szerepelt, ahol szintén nagyra értékelte a skót fotográfus egykori munkásságát.10 Megjegyzést érdemel, hogy a Hillhez történő huszadik századi – indokolt – visszafordulás csak Magyarországon jelentett újdonságot. A német festő, művészfotográfus és szakíró-szerkesztő Fritz (Friedrich) August Franz Matthies-Masuren (1873–1938) ezt megelőzően, 1926-ban fedezte fel a nagyközönség számára Hillnek a modern korhoz is szóló tevékenységét, nyolc Hill-képet mellékelve írásához.11

Célszerű Pécsi további mondandóját tételesen idézni. „A festészet más anyagtörvényeknek engedelmeskedik, mint a fotográfálás, ezért céljuk sem lehet közös. Az analogia [!] azonban, az ábrázolás kétdimenziójúságára és e két művészetnek a természethez, a reális világhoz való – látszólag – rokon viszonyára való tekintettel, igen csábító és így érthető, hogy a nagymúltú festészet kialakult esztétikai principiumainak ballasztjával terhelte meg a saját céljai felé emelkedni kísérletező fotografálást. A fényképezőgép technikai konstrukciója és az objektív által erősen determinált lehetőségek megszabják a fényképszerűség határait, amelyek egészen más területeket zárnak be, mint a festészet eszközei. Éppen ezért a felserdülő fotográfiának fel kell szabadulnia a piktúra varázsa alól.” (Második, 9–10.) Tudván azt, hogy Pécsi müncheni szakma-tanulása idején a festői fényképezés világszerte uralkodott, értékelni lehet a szakírói lépésváltási képességet. (Ez akkor is helytálló, ha ismert, hogy a festői fényképezés hazai tagadására már 1905-ben, az Iparművészeti Múzeumban rendezett fényképkiállítás alkalmából sor került.12) Itt azonban az öröm nem korlátlan. A festői fényképezés ellenében írott kritikával kiálló Pécsi ugyanis egy brómolaj nyomatot is kiállított a Műcsarnokban… Aligha kétséges: ebben az átmenet ellentmondásossága, fokozatossága testesült meg – ez különösen annak ismeretében állítható, hogy köztudott: Pécsi pár év múltán Berlinben kiadott reklámfotó-könyve már a festőiségtől való gyakorlati eltávolodását is bizonyította.

Teljesen egyértelmű volt viszont a kötet harmadik írója, Vydareny Iván alapállása: Az átnyomás technikája Magyarországon című tanulmány a festői fényképezés abszolút híveként jelenítette meg őt. – Az átnyomás a nemes eljárások egykor legtöbbre értékelt technikája volt. E témáról szólva Vydareny erősen a bécsi „háromlevelű lóhere” legjelentősebb tagja, Heinrich Kühn Technik der Lichtbildnerei című könyvének (1921) bizonyos passzusai nyomán haladt…Ezt tükrözte már az 1927-es írás előzményének tekinthető, Fejérváry Sándorral 1923-ban közösen kiadott könyvecskéje is (Az átnyomás: Az olaj-brómolajeljárás és a kombinált nyomat). Vydarénynál a stílusegység is „rendben volt”: látható, hogy ő festői felfogású képekkel szerepelt az 1927-es budapesti nemzetközi kiállításon. Bemutatta például azt a Meseillusztráció című képét is, amely 1920-ban (!) az Iparművészeti Múzeumban a III. (hazai) művészi fényképkiállításon aranyérmet nyert.13

Oldal a [Második] II. nemzetközi művészi fényképkiállítás Budapesten a Műcsarnok termeiben: 1927. szeptember 14–október 2. című kiadványból, 1927.

Oldal a [Második] II. nemzetközi művészi fényképkiállítás Budapesten
a Műcsarnok termeiben: 1927. szeptember 14–október 2.
című kiadványból, 1927.

A kötet képeiről szólva kell visszatérni a műtárgyjegyzék hiányának kérdésére. A nyomtatásban közreadott képek mellett e pillanatban csak a korabeli kiállítás-ismertetések, kritikák, újságbeli képközlések – a Pesti Napló képes mellékletében14 – adnak támpontot annak megállapításához, hogy mely szerzők milyen munkái voltak láthatók a Műcsarnok termeiben. Ezek alapján úgy tűnik: a kortárs progresszív fotográfia csak igen mérsékelt arányban volt jelen 1927-ben Budapesten. Ennek tételes bizonyítása a fenti hiány miatt nem oldható meg, a tendencia azonban így is egyértelmű. Ezt a tárlatot alapvetően a festőiség uralta. Némi toleranciával megemlíthető, hogy a magyar részvételt is megtestesítő 1926. évi XXI. párizsi nemzetközi szalon esetében ugyancsak a festői fotográfiák voltak dominánsak.15 Ugyanez volt a helyzet 1926-ban a tallini nemzetközi kiállításon16 – ahol mint a fentebbi Fejérváry-idézet is jelezte –, szintén szerepeltek magyar fotográfiák is. A romantizáló, széplelkű alkotók világa jelent meg e tárlatok által nemzetközi méretekben is. Ez volt a korabeli fényképszemlélet egyik vonulata. A korszak vezető magyar fotográfusai – similis simili gaudet – ehhez kötődtek. – Megemlítendő, hogy Moszkvában 1928-ban rendezték meg azt a szovjet fotókiállítást, amelyet eredetileg jubileumi rendezvénynek szántak a „NOSzF” tizedik évfordulójára, de technikai okok miatt a következő évre halasztottak. Ezen a „seregszemlén” a sztálini Szovjetunióban – a kortárs források tanúsága szerint szintén nagy számban voltak festői fotográfiák…17

Ugyanakkor: kézbe véve a Das Deutsche Lichtbild 1927 című képösszeállítást látható, hogy pl. a szerkesztő H. Windisch festői felfogású akt ábrázolása mellett ott volt több új tárgyias Albert Renger-Patzsch és Hannes Meyer-felvétel, Moholy-Nagy-fotogramok, P. Citroen fotómontázs nagyváros-víziója, s az albumot az új fotográfiát hirdető Moholy-Nagy és Renger-Patzsch tanulmányai vezették be. Úgy tűnik, hogy a Műcsarnokban véletlenszerűen, s nem egy erre irányuló koncepció alapján kerültek falra olyan fotográfusok képei is, amelyek alkotói rövidesen a modernizáció képviselői lettek, a látottak összképét azonban még egyáltalán nem az ő munkáik határozták meg.

A festői fényképek mennyiségi uralmát az 1927-es budapesti tárlaton hangsúlyosan nehezményezte, elmarasztalta kortársi kritikájában Kassák Lajos. és Rabinovszky Máriusz. Kassák kijelentette: „Az impresszionista festészet nyoma látszik meg az egész kiállításon.” (Ismert, hogy a hazai avantgárd atyja magát az impresszionista stílust sem kedvelte.) Majd: „A kiállítás másfélezer képe közül két embernek néhány fölvételén látszik csak meg a fényképezés objektív nagyszerűsége és produktív lényege.”18 E „két ember” Kassák szerint Albert Renger-Patzsch és František Drtikol volt.

Oldal a [Második] II. nemzetközi művészi fényképkiállítás Budapesten
a Műcsarnok termeiben: 1927. szeptember 14–október 2.
című kiadványból, 1927.

(Kassák fenntartásait is elmondta mind a német, mind a cseh mester kiállított képeivel szemben, de ezekkel együtt is elismerését fejezte ki.) A művészettörténész Rabinovszky Máriusz ítélete így szólt: „…túlnyomórészt olyan anyag látható, mely valamilyen festő modorára emlékeztet. Van egypár nagyszerű kivétel: így a német A. Renger-Patzsch állat- és növényfelvételei, valamint egy agyagot gyúró kéz fotografiája, melyek talán a tetőpontját jelentik a fényképezés e fajtája mai lehetőségeinek.”19 [Kiemelés a szerzőtől – A. B.] – Rabinovszky egy korábbi, elvi jellegű írásában is elmarasztalta a festői hatásokra törekvő fényképezést.20

Oldal a [Második] II. nemzetközi művészi fényképkiállítás Budapesten
a Műcsarnok termeiben: 1927. szeptember 14–október 2.
című kiadványból, 1927.

Indokolt emlékeztetni arra, hogy 1927 volt a Malerei Photographie Film második kiadásának éve is. Moholy-Nagy könyve már az első, 1925. évi megjelenést követően legalább a bécsi Photographische Korrespondenz, vagy a hallei Photographische Rundschau und Mitteilungen recenziói által ismerős lehetett itthon is, hiszen ezeket a lapokat a magyar fotográfiai elit napi szakmai „táplálékként” élvezte. – Bár mindkét könyvismertetés tartalmazott kritikai elemeket is, a festőiség tagadását a recenzensek híven bemutatták.21 Hazai következmény: szinte semmi. A magyar nyelvű Moholy-Nagy-befogadás általában is jelentősebb volt az elcsatolt területeken (Pozsonyban – elsősorban Brogyányi Kálmán révén, és Erdélyben főként a kolozsvári Korunk által) mint a megmaradt Magyarországon, ahol szinte csak Kassák és Rabinovszky aktivitását lehet e téren kiemelni. – Milyen sajátos egybeesés az 1927-es nemzetközi kiállítás előremutató kritikáinak szerzőivel…

Fotótörténeti tény, hogy Moholy-Nagy könyve 1929-ben Moszkvában orosz nyelven is megjelent.22 Magyarul 1978-ban (!) adták ki.

Albertini Béla


01 [Második] II. nemzetközi művészi fényképkiállítás Budapesten a Műcsarnok termeiben: 1927. szeptember 14–október 2. Budapest, Athenaeum Irod. és Nyomdai Részvénytársulat ny., 1927.
Fejérváry Sándor 1887. május 29-én született Budapesten. Apja a székesfehérvári származású Fejérváry Frigyes honvéd százados, hadbíró; 1891-től a Magyar Távirati Értesítő szerkesztője (GULYÁS Pál, Magyar írók élete és munkái, VIII. köt., Bp., Argumentum Kiadó, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1992. 567–568.; LAKATOS Éva, Sikersajtó a századfordulón: Sajtótörténeti megközelítések, Bp., Balassi Kiadó, Országos Széchényi Könyvtár, 2004. 81.), anyja a győri születésű Friedrich Laura volt. Az apa nevének végződése – „y”, illetőleg „i” – az egyes forrásokban változó. A Józsefvárosi Rk. Plébánia keresztlevele (Bp. 2011. július 20.) szerint Sándor, Amádé egyik keresztszülőjét Wekerle Sándornak hívták. Ekkor ő államtitkár volt. (Köztudott, hogy a későbbi háromszoros miniszterelnök a Fejér megyei Móron született – 1848-ban, mint Fejérváry Frigyes is.) Fejérváry Sándor jogi doktor lett (1906 és 1910 között járt egyetemre). Az I. világháborúban 1916-tól tüzér hadnagyként szolgált a fronton, 1917. február negyedikén súlyos lábsérüléseket szenvedett (Hadtörténelmi Levéltár AKVI 21.706), amelyek később nagy műtéthez vezettek – Hírek: Dr. Fejérváry Sándor „… jobb lábát most kellett amputálni.” – Fotóműv. Hírek, 1925/1. (febr. !) 9.
Dr. Fejérváry Sándor dolgozott a Legfőbb Állami Számvevőszéken, innen a Tanácsköztársaság alatt tanúsított „hazafiatlansága” miatt miniszterelnöki döntéssel 1921-ben [!] „eltávolították” (OL K 24 Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1921. ápr. 14. 11–12. f.). – A jegyzőkönyv nem világított rá a „hazafiatlanság” mibenlétére. Még tovább vizsgálandó téma, de valószínű, hogy dr. Fejérváry Sándor apja örökébe lépve a Magyar Táviratai Értesítőnél szerzett „újságcsinálási” tapasztalatokat. Lehet, hogy e funkciójában adott okot a későbbi politikai elmarasztalásra. A Budapesti czím- és lakásjegyzékben ugyanis Fejérváry dr. 1913-tól „h. szerkesztőként” szerepelt. A húszas évek elejétől az üzleti életben folytatta pályafutását, a Herlango Fotóipar Rt. helyettes igazgatója lett. 1921-től – mint az széles körben ismert – az ő szerkesztésében indult a Fotóművészeti Hírek (A kiadóhivatal a szerkesztő Egyetem u. 2. szám alatti lakásán volt.) Fejérváry dr. a húszas évek mintegy első kétharmadában a hazai fotográfiai elit egyik vezető személyiségeként működött – a lapszerkesztés mellett főtitkár (1921); választmányi tag (1922); alelnök (1925-től) a MAOSz-ban. Röviddel az 1927-es kiállítás megnyitása után a háborús sérülések áttételes következményeként elhunyt (nekrológok: Fotóműv. Hírek, 1928/1. 4–5.; Képzőművészet, 1927/4. 31.).
Gerő László életútjáról, szakmai pályafutásáról: Fotóművészet, 2012/3. – A „magyaros” fényképezés sajtóáradatának kezdetei 2., 132–134.

02 Kiállítások, Magyar Művészet, 1927. [490.]

03 P[ÉCSI] J[ózsef], A II. nemzetközi művészi fényképkiállítás Budapesten, Magyar Fotografia, 1927/18. 9.

04 1927:XXVIII. t. c. az Olaszországgal 1927. évi április 5. napján Rómában kötött barátsági, békéltető eljárási és választott bírósági szerződés becikkelyezéséről, Magyar Törvénytár, Az 1927. évi törvénycikkek, jegyz. ell. TÉRFY Gyula, Bp., Franklin Társulat, 1928. 561–565.

05 Magyar Törvénytár, i. m.: 90–96.

06 ORMOS Mária, Magyarország a két világháború korában:1914–1945, Debrecen, Csokonai Kiadó, 1998. 92–127.; ROMSICS Ignác, Bethlen István: Politikai életrajz, Bp., Osiris Kiadó, 2005. 262–263.; Lord Rothermere „Magyarország helye a nap alatt” című cikke a magyar revízió érdekében: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1914–1999. I., szerk. ROMSICS Ignác, Bp., Osiris Kiadó, 2000. 211–215.

07 Abban az évben jelent meg gróf Klebelsberg Kuno 1916 és 1926 között keletkezett beszédeinek, cikkeinek és törvényjavaslatainak gyűjteménye az Athenaeum kiadásában; az abban foglaltak már korábban is széles körben ismertek voltak.

08 Vladimír BIRGUS, Tschechische Avantgarde-Fotografie: 1918–1948, Stuttgart, Arnoldsche, 1999.; Matthew S. WITKOVSKY, Foto: Modernity in Central Europe, 1918–1945, New York, Thames & Hudson, 2007.; The History of European Photography 1900–1938, I–II, Ed. Václav MACEK, Bratislava, Central European House of Photography, 2010.

09 David Octavius Hill (1802–1870) Skóciában született festő és fotográfus volt.

10 PÉCSI József, Mi a képszerűség, Magyar Fotografia, 1927/13. 5.

11 [Friedrich] M[ATTHIES]-M[ASUREN], David Octavius Hill, Photographische Rundschau und Mitteilungen (Halle), 1926. 348–350. A szerző, aki már a századelőn fontos fotográfiai kiadványok szerkesztője volt, gyakran használta az M. M. szignót cikkei aláírásához. 1926-os írása a németországi Hill-kultusz nyitányát képezte: pár év múlva Lipcsében kiadtak egy Hillt méltató képes kötetet (H. SCHWARZ, David Octavius Hill: Der Meister der Photographie, Leipzig, Insel-Verlag, 1931.); Walter Benjamin ennek ismeretében dicsérte a tizenkilencedik századi fotográfus munkásságát a Kleine Geschichte der Photographie című híres írásában (magyarul: Fotóművészet, 1973/4.) a Literarische Welt hasábjain.

12 MÁRKUS László, »Fotóművészek« kiállítása, Alkotmány, 1905. szept. 8. 9.

13 FEJÉRVÁRY Sándor, III. művészi fényképkiállítás, Magyar Iparművészet, 1920. 94.

14 Pesti Napló képes melléklete, 1927. szept. 28. Címoldal Pécsi József munkájával, továbbá 72., 73., 74.

15 Société Française de Photographie Paris, XXI e Salon International d’Art Photographique de Paris: 1926, Paris, Braun & CIE Éditeurs, 1926. A katalógus megszerzéséért köszönet Egyed Orsolyának (Párizs).

16 Eesti Foto-klub, 1921–1926 album, Tallinn, 1926. A katalógus megszerzéséért köszönet Uhl Gabriellának.

17 Г. Б., Выставка советской фотографии, Фотограф (Москва), 1928/3–4. 97–101.; a szovjet „fotómozgalom” központi lapja, a Советское фото 1928. évi 6. „speciális” számát e kiállítás képeinek szentelte.

18 KASSÁK Lajos, A budapesti második nemzetközi fényképkiállítás, Századunk, 1927/9. 527.

19 RABINOSZKY Márius, Nemzetközi művészi fényképkiállítás, Nyugat, 1927/19. 500.

20 RABINOSZKY Márius, Nemzetközi művészi fényképkiállítás, Nyugat, 1927/19. 500.

21 [Karl Heinrich] WAGGERL, Buchbesprechungen: Malerei, Photographie, Film, Photographische Korrespondenz (Wien), 1926/2. 108.; [Friedrich] M[ATTHIES]-M[ASUREN], Bücherschau: Malerei, Photographie, Film, Photographische Rundschau und Mitteilungen (Halle), 1926. 143.

22 МОГОЛИ-НАГИ, Живопись или фотография, Москва, Огонёк, 1929. – A szovjet vezetőket a húszas évek végén annyira lekötötték a személyes hatalmi csatározások, hogy bár nyilvánvalóan sem a festői fényképezés, sem az ellenponton Moholy-Nagy új fotográfiája nem volt alkalmas a napi politika propagálására, ezekre még nem jutott figyelem. Így 1929-ben a stuttgarti FIFO kiállításon az avantgárd felfogású Rodcsenko vihette a metaforikus értelemben vett szovjet zászlót. Pár év múltán, 1932-ben a Пролетарское фото első számában terjedelmes írás foglalkozott azzal, hogy a pionírok és a kolhozparasztok tiltakoznak Rodcsenkoék formalista művészete ellen. Innen kezdve természetesen már nem lehet fotóesztétikai kérdésekről beszélni…