Apertúra
27. – 2014. június

„Nincs világrész, hol magyarok ne élnének; nincs világrész, hol a magyar nemzetnek halottai ne lennének; Bagdadtól Újbudáig, s innét az aranypuszták fővárosáig, Melbourneig… mindenütt mutathatnék sírokra, melyek alatt Magyarország áldozatai porladnak. A történelem tán egykoron feljegyezendi a száműzöttek szenvedéseit; szabadjon koronkint nemzetünket külföldi halottaira figyelmeztetni…” – írta naplójában Rónay Jácint bencés tanár, bölcsészdoktor 1861-ben, Londonban, ahol a szabadságharc után élt, számkivetésének tizenkettedik évében.^I

Ma, amikor a 19. század közepéhez hasonlóan igen nagy a kivándorlók, kitelepülők száma, igencsak érdekessé válik a minta. A szabadságharc után számosan kivándoroltak Yersey-től Amerikáig. „Bujdosunk, fogyunk, egyik magyar Európából Amerikába, a másik Amerikából Európába siet, — meghalni.” – írta Rónay 1858-ban. Hogyan boldogult, az „ignotus desideratus”: az ismeretlen száműzött a világban? Akadtak köztük, akik a nyelvtanítás és fordítás mellett fényképészettel foglalkoztak. Rochlitz Béla Melbourne-ben, Országh Antal Párizsban, Szabó Iván pedig Edinburgh-ban tartott fenn sikeres, hivatalosan bejelentett fényképészeti ateliert. Közülük most Szabó Ivánra (1822-1858) szeretnék emlékezni, bemutatni gondosan megőrzött sírját, és rámutatni beszédes és igen fontos sírfeliratára.

A marosvásárhelyi születésű művésznek rövid élet jutott, hiszen mindössze 36 éves volt, amikor hirtelen meghalt. Az 1848-49-es szabadságharc alatt Guyon Richárd tábornokot segítő honvédtiszt volt, Görgey Artúr minden csatájában részt vett. Klapka György alatt szolgált Komárom védelmében. A szabadságharc után Itáliába, majd onnan Franciaországba menekült. Kevés adat található erről az időszakról, az is ellentmondásos. Senkinek sem sikerül pontosan bizonyítani az ettől eltérő menekülési útvonalat, mely most valójában számunkra irreleváns. Végül 1851 telén már bizonyosan az Edinburgh közelében található St. Andrews-ban volt, ahol nyelvtanárként tevékenykedett. Itt ismerkedett meg a fényképészettel, amelyet Thomas Rodger mestertől sajátított el. Szabó Iván számos kiváló talbotípiával tért vissza Edinburgh-ba 1853-ban, ahol hivatalos fényképészeti műtermet nyitott a Salisbury Place-en. Gyors volt és megérdemelte a sikert, amely magas rangot biztosított neki – írta a helyi, egy héten háromszor megjelenő Caledonian Mercury. (1858. július 16.)

A Szabó életútjának mozzanatai részben rekonstruálhatóak, és ezt megtették már számosan, nem kívánok velük sem vitázni, sem konkurálni.^II. Életének utolsó öt évéből most csak annyit emelnénk ki, hogy sikeres művésszé vált. Nemcsak mi, elfogult nemzettársak állítjuk ezt, hanem a skót kortársak is. Szabó Iván belépett a Skót Fényképészeti társaságba (Photography Society of Scotland = PSS), részt vett az 1856-ban, 1857-ben és 1858-ban rendezett kiállításokon. 1856 decemberében volt a Társaság első kiállítása, amelyen 1050 képet mutattak be, mindenféle kivitelezésben: üveg, viaszpapír, kollódium, albumin, dagerrotípia és talbotípia is látható volt a tárlaton. A két leghíresebb skót: David Octavius Hill és Robert Adamson 77 talbotípiája, Roger Fenton, Antoine Claudet, Horatio Ross és az említett Rodger képei mellett Szabó Ivánnak 16 „kollódiumos portréját” is lelkesen dicsérte a helyi sajtó. A tárlatnak nyolcezer látogatója volt.
Komoly nemzetközi megmérettetésnek számított, hogy 1857-ben, a Brüsszelben tartott fényképészeti kiállításon Szabó arany érmet kapott. Modelljeinek természetes és tetszetős testtartása váltott ki csodálatot – írta az Edinburgh Evening Courant (1857. január 17.) A North British és az Edinburgh News is elismerte Szabót, az utóbbi a természetességért és gyöngéd bájért magasztalta, amely a női portréin elömlik. Ezt a rövid elismerést magyar lap is közölte. (Budapesti Hírlap 1857. február 21.) A legjelentősebb skót napilap a Scotman hét cikkben említette meg a magyar fényképészt – talbotípia portréit elemezve – a PSS kiállítása kapcsán.
A PSS második kiállításában 1857 decemberében 853 képet nézhetett végig a közönség, a talbotípia módszerét már kevesen használták. Fenton tájképekkel, John Moffat portrékkal, Claudet dagerrotípiákkal, Oscar Gustav Rejlander papírképekkel lépett színre.
1858. február 15.-én Londonban a South Kensington Museum (Victoria & Albert elődje) fényképkiállításán Szabó Iván 22 „kollódiumos portréval” jelentkezett. Erről a fontos eseményről több lap is beszámolt, az egyik elismert periodika a londoni National Magazin is. Csernátony (Cseh) Lajos az ott közölt sorokat írta meg a hazaiaknak: a britek szerint Szabóval „új fotográfiai tünemény állott elő.” Méltatták tiszta fényképeit, melyek minden ecsetelés és foltozgatás nélküliek. (Hölgyfutár 1858. május 10.) A kiállítás katalógusából tudjuk, hogy ezek között találunk Sir David Brewsterről, a sztereoszkóp felfedezőjéről, és Hill-ről készített arcképeket is.
Szabó Ivánnak kiváló kapcsolatai voltak, hiszen William Henry Fox Talbot és családja is nála készíttetett fényképeket. A neki tulajdonított két Talbot-portré megtekinthető itt. Hair down, Collar up, 2. Hair up, Collar down felirattal. (feltehetőleg utólagos, a negatívról készült nagyításokról lehet szó).

E harmadik, Szabónak tulajdonított Talbot-portré felirata Hair up, Collar up lehetne.

Ez, úgy tűnik eredeti pozitív – talán ezt választhatta ki a modell, mint legmegfelelőbbet a többi közül. A mai Skót Fényképészeti Társaság honlapja sok adatot tartalmaz, itt is jelzik, hogy a Talbot-ról készült portrék a National Media Museum, Bradford tulajdonában vannak. A Media Museum honlapján ott találjuk Talbot arcképét, a felirat szerint mint „unattributed”, vagyis ismeretlen fényképkészítő felvételét.
Feltettem a kérdést a brit kollégáknak, ki lehet a fényképész. A bradfordi múzeum kurátorai –hasonlóan a neves tudós, Larry J. Schaaf professzor véleményéhez – azt válaszolták, hogy Szabó Iván. Schaaf az, aki közreműködött Talbot életművének feltárásban, majd monográfiát is írt róla.^III. Talbot leveleinek internetes közzététele is az ő munkája, mely a Glasgow Egyetem honlapján tekinthető meg, a harmadik Talbot-portréval együtt.^IV. Itt nyolc olyan családi levél található, amely 1858. április eleje és vége között íródott és a Szabó Ivánnal való szoros kapcsolatra utal. Talbot és gyermekei is többször felkeresték a magyar mestert, hogy portrét készítsen róluk. Talbot egy helyütt azt írja: „Örülök, hogy Szabó elkészítette ezeket a portrékat, ha sikertelenek, nem kell őrizni azokat, mert könnyű megpróbálni más fotósnak. Szabónak át kell adnia a negatív és pozitív kópiákat is, mert nem kívánunk más kópiát, mint amit saját magunk készítünk.” (1858. április 22. )

Szabó Iván Talbot-arcképeinek attribúciója körül merültek föl kérdések idehaza is.^V. Larry J. Schaaf véleménye mellett számomra a Talbotnál megmaradt számla adatai is azt erősítik, hogy Szabó Iván lehetett a kamera mögött, míg a variációk mutatják, hogy a neves modell tudatosan kontrollálta saját fotográfiai megjelenését.^VI. Talbot portréi kilépnek a múlt századi szokványos ábrázolási sémákból, vagyis nem semleges kifejezésűek. A három itt említett variáció azt mutatja, hogy a legmegfelelőbb verziót kereste a fényképész – de ismerve a lefényképezett személyt, akár azt is gondolhatjuk, hogy a fotográfus csak a modell kiterjesztett (harmadik) szeme, mely az objektív mögött ugyan nem lehet, ám az arculatváltásokkal mégis kontroll alatt tartja a készülő képeket.

**

Skócia legnagyobb és legfontosabb fotográfiai gyűjteményét a St. Andrews egyetem könyvtára őrzi. A patinás intézmény honlapján Szabó Ivánnak két ovális alakú portréja lelhető fel, az egyiken az aláírás is jól olvasható.^VII. Mrs. Janet Ross-Playfair arcképén az alábbi felirat olvasható: „Phot. by Iván Szabó Edin.”^VIII. A szemüveges, idős nő mögött lágyan és lazán omlik el a függöny. A másik arckép James Robertsont ábrázolja, a fényképész a kép mellé írta fel a modell nevét. Az idős, gondolataiba mélyedő férfi mögött egy szépen redőzött drapéria van. Hat gyönyörű textília-ív elhelyezése alaposságra és gondosságra utal.
A második PSS-t bemutató kritikusa szerint Szabó képeinek kiválósága a tónusok finomságában, a téma természetes és művészi elrendezésében keresendő. Az általános tisztaság megnevezése „untouched photograph”, amely az utólagos javítást elvető képekre alkalmaztak. A tónusok mélységét is hangsúlyozó művész képeinek színét a pala árnyalataihoz hasonlították. (Caledonian Mercury 1857. december 24.)
A harmadik PSS kiállítás megnyitásakor 1858 decemberében a művész már halott volt, mégis ott függött két „kollódiumos portréja”. Hasonlóan 1859-ben a Glasgow-ban bemutatkozó PSS tárlaton is.
A fotóművész síremlékét közadakozásból állították fel Edinburgh-ban, 1860-ra elkészült. Több mint 150 éve őrzi a skót föld az „ismeretlen száműzött” hamvait. A Grange Cemetery David Bryce építész tervei alapján a Déli Temetkezési Társaság megbízásából épült és 1847-ben nyitották meg. Ekkor még a város szélén helyezkedett el, ma a lakott területhez tartozik; ez Edinburgh legnagyobb temetője, immár a városi tanács kezelésében
A bejáratnál két út ágazik el, egyenesen haladva a fal mellett középtájon fekszik Szabó Iván, kelta keresztek társaságában. Síremlékének alakja a korban szokásos: „Kápolnaszerű fél-gót ízlésben, piramidális tetővel. A négy oldal oszlopos ablakszerű üvegeiben vannak a következő fölírások.” – ismertette Csernátony Lajos. (Hölgyfutár 1860. 765.)

A síremléken a következő feliratokat olvashatjuk:

1.
IN MEMORY OF IVAN SZABO
BORN AT MAROS VÁSÁRHELY
IN TRANSYLVANIA 1822
DIED AT EDINBURGH JULI 15 1858

2.
ARTEM PHOTOGRAPHICAM
PER CURSUM
NIMIUM BREVEM
SUMMA COLUIT
LAUDE

(A fényképezés művészetét rövid működése alatt igen nagy dicsőséggel művelte.)

3.
ARMA PRO PATRIA HONESTE
CESSIT MDCCCXLIX

EXSUL VENIT IGNOTUS DESIDERATUS
ABIIT CIVIS

(A fegyveres haza védelmét becsülettel teljesítette 1849
Ismeretlen száműzöttként jött, tisztelt polgárként távozott.)

Az emlékmű „brit részvét” segítségével valósult meg, mert a magyar menekültek csak kis összeget tudtak felajánlani. A sírkő aljára Csernátony Lajos ajánlatára Vörösmarty sorait is felvésték, magyarul:

„HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL LÉGY HÍVE OH MAGYAR”^IX.

A negyedik oldalra azt tervezték felírni, hogy a sírkő adakozás útján emeltetett, de erre nem került sor, így üresen maradt.

Szabó Iván síremlékén az „artem photographicam” felirat felvethetné a kérdést, miként is gondolkoztak a kortársak fénykép és művészet viszonyáról, de ennek kifejtése külön tanulmányt igényel. Most talán elég annyit előrebocsátani, hogy az „ars” értelmezésének koronként változó történetét ismerjük, figyelemreméltó azonban az összecsengés a sírfelirat és – a későbbi – XIII. Leo pápa 1867-es, korban sem nagyon távoli, latin nyelven írt versének szóhasználata között.

„Ars Photographica
Expressa solis spiculo
Nitens imago, quam bene
Frontis decus, vim luminum
Refers, et oris gratiam

O mira virtus ingeni
Novumque monstrum! Imaginem
Naturae Apelles aemulus
Non pulchriorem pingeret.”

A jegyzetben a fordítás olaszul olvasható, magyarul a nyersfordítás így hangzik.^X.

„A napnak fénye szült téged
Te tündöklő képmás.
Ki az ékes homlokot, a szem sugarát,
a száj ívét oly jól adod vissza.

Ó, bámulatra méltó lelemény
És új csoda. A természet nagy riválisa,
Apelles maga sem tudna ennél
Szebb képet festeni.”^XI.

Szabó Iván sorsáról, mint sok más száműzött hontalan életéről a magyar újságok is tudósítottak. Csernátony Lajos „–Tony” álnéven — a Hölgyfutár című lapba írogatott „Londoni levelek”-ket, majd „Levelek Skóciából” címmel esszéket. Szabó halálakor nekrológot (Hölgyfutár 1858. július 27.), síremlékének felállításakor részletes esszét küldött. (Hölgyfutár 1860. augusztus 9.) A mostani cikket az ő adataira alapoztam, Rónay Jácint nem ír róla naplójában.
A szülőföldjén halálakor így emlékeztek meg a Kolozsvári Közlönyben: „…Szabó Iván, a külföldön elszórt magyarok egyik legderekabbika közelebbről meghalt Skóciában, ahol egy magyart se becsültek annyira, mint őt, aki remek photographia képet csinált, igen kellemes társalgó s valódi művelt ember mindenek felett pedig hazájának hű fia volt, s nemzetünknek a külföldön a legszebb körökben is becsületére volt.” (Kolozsvári Közlöny 1858. augusztus 5.)^XII.

A Szabó Ivánra való mostani kis megemlékezés^XIII. pusztán azért vált aktuálissá számomra, mert egy 1839-1860 közötti időszakról összeállított magyar fényképészeti szöveggyűjteményen dolgozom, melyben öt jelentős fényképész tevékenysége emelkedik ki: Simonyi Antalé, Veress Ferencé, Strelisky Lipóté, Országh Antalé és Szabó Iváné.