Mikor pár éve bejárta a világhálót a „legkorábbi ismert emberábrázolás” címkéjét viselő dagerrotípia képe, szembeszökő volt, mennyire egyfókuszú a lelkendező nézők figyelme. A fantasztikus látvány egy párizsi városképnek köszönhető, melyet a Boulevard du Temple-ra néző ablakból fényképezett Louis Daguerre, feltehetően 1838 tavaszán. A technikai adottságokból következően minden, ami mozgott a körúton, a hosszú percek alatt megszülető képen elmosódott, vagy – ha csakugyan gyors volt –, egyáltalán nem hagyott nyomot. Egy kalapos, elegáns férfialak azonban egészen jól kivehető. Az ő mozdulatlansága persze a helyzetéből következik; ügyfél lévén élesen kirajzolódik a felvételen, de a cipőpucoló, akihez odahajolt, a mozgása miatt elmosódott. S bár „az első fényképen ábrázolt emberként” többnyire az ismeretlen, kalapos urat emlegetik, ketten vannak jelen, egyazon helyzetnek megfelelő szereposztásban; az egyik élessége pedig a másik elmosódottsága nélkül elképzelhetetlen.2
Ez a szelektív nézés – ugorjunk nagyot – általában véve igaz, ha a múltról gondolkodunk. Ha összevetjük a fennmaradt írott vagy vizuális forrásokat, hamar nyilvánvaló lesz, mennyivel élesebbnek tűnik a mindenkori elit, s mennyire nem látszanak a többiek, odalenn.
Ezért is járt át az öröm, amikor pár héttel ezelőtt a Francia Fotográfiai Társaság gyűjteményében, az ismeretlen alkotójú dagerrotípiák között egy Magyarországon készült szabadtéri felvételre találtam.3
Szépséges, furcsa tárgyról van szó.
Magas kora ellenére jól tartja magát; az oxidáció nem bánt el vele, ma is tökéletesen kivehetők rajta a részletek. Furcsa, mert szabadtéren készült, nem műteremben, ráadásul egyetlen elegáns urat vagy hölgyet sem láthatunk rajta. Vannak viszont vászonruhás közrendűek és vannak állatok: kutya, lovak, magyar szürke igásökrök. Előttünk a „nép”, nem megfestve, romantikus egyszerűségben, hanem csak úgy, mint egy hétköznap, járva-kelve, nézelődve, várakozva az utca porában. Szépséges, furcsa tárgy ez, mert az ismert korai dagerrotípiák egyszerűen nem ilyenek.
A kép keletkezésének ideje a leltárkönyv szerint 1842. Ugyanakkor a lemezén található „Christofle” ötvösjegy alapján legkorábban 1845-ben készülhetett.4 De vajon ki lehetett az ismeretlen dagerrotipista, akinek ilyen minőségű alapanyagra futotta? Magyar volt egyáltalán? Hogy került aztán a képe épp – az 1854-ben alapított – Francia Fotográfiai Társaság gyűjteményébe? Ajándékként a fotográfustól, vagy egy sokadik tulajdonostól 1910 előtt? Vagy csak a két világháború között, mint a többi ismeretlen alkotójú dagerrotípia némelyike? Kinek és miért volt becses, hogy egyáltalán megőrizte? Milyen lehetett – ha volt – eredeti csomagolása? Ezek az információk sajnos (már vagy még?) nem állnak rendelkezésünkre; az 1970-1990 között átgépelt leltár korábbi, kézzel írt nyilvántartások és gyűjteményi listák adatait5 összesítette, s mint az minden átírásnál lenni szokott, néhány nyom elveszett menetközben.
Maga a tárgy azonban rejt egy olyan részletet, amely alapján legalább afelől biztosak lehetünk, hogy csakugyan magyarországi a kép. A dagerrotípia egyik sarkában olvasható ugyanis egy magyar nyelven írott – feltehetően teljes – felirat: „Anisits Pál vegyeskereskedése”. E név birtokában már bátran fordulhattam budapesti és zalai kollégáimhoz, segítségüket kérve a további nyomozáshoz. Intenzív és egyre lelkesebb levélváltásainknak hála, sikerült is kiraknunk egy puzzle-t.
A cégnévben szereplő, bajai születésű Anisits Pál kalmár Nagykanizsáról költözött Zalaegerszegre, ahol 1843-tól működött. A helyi iratokból kirajzolódik, hogy nem párhuzamosan, egy időben, hanem egymás után bérelhetett üzletet a város különböző pontjain a következő két évtizedben.6
A dagerrotípián látható térszerkezet az 1858. évi zalaegerszegi kataszteri térkép alapján azonosítható. Eszerint a helyszín az egykori városi Piactér lehetett, ahol valamikor a hetivásárokat tartották. Ha ez így van, a kép sarkában felsejlő épület a Mária Magdolna templom lábazata.
Részlet az 1858. évi kataszteri térképről via mapire.eu.
A volt Körmendi és a Kanizsai utca találkozásánál, a 42-es számmal jelölt házban lehetett a fénykép készültekor Anisits üzlete.
„Ez volt a régi városháza egyemeletes épülete, melynek földszintjét később is kereskedőknek adták ki.” 7
A 317-es számú ház a volt püspöki fogadó, az Arany Bárány.
A dagerrotípia, mely – mai tudásunk szerint – az egykori Arany Bárány fogadó ablakából készülhetett – egy napos őszi vagy koratavaszi napon –, nem csak a vegyeskeresedés „kirakatát” és Anisits nevét őrizte meg. A vásártéren köznapi ruhában álldogáló-üldögélő, zömmel bőgatyás, posztókalapos férfialakoknak és a vászonszoknyás, fejkendős nőknek fogalmuk sem volt a fényképezésről. Eszük ágában sem volt hát látszani vagy mutatkozni, népként képviseltetve lenni. Viselkedésük épp ezért alighanem „természetes”. Vagyis – köszönhetően egy ismeretlen fotográfusnak – az 1848 előtti rendi társadalom néhány keresetlen másodpercére látunk, kis képzavarral: felülről, de alulnézetből.
Az utcán minden, ha lassan is, mozog.8 A modernizációt e mezővárosi piactéren maga a kamera képviseli, mely lehetővé teszi, hogy láthassunk valamit, amit eddig még nem.
A kép közreadásával büszkén és örömmel nyitom meg az utat a további kutatások előtt.
Köszönöm Colette Morel (Francia Fotográfiai Társaság), Baji Etelka, Bognár Katalin, Lengyel Beatrix, Ormos József, Tomsics Emőke (Magyar Nemzeti Múzeum), Kunics Zsuzsanna (Thury György Múzeum, Nagykanizsa), Megyeri Anna (Göcsej Múzeum, Zalaegerszeg), Kulcsár Bálint és Molnár András (MNL Zala Megyei Levéltára), valamint Szabó Magdolna (Néprajzi Múzeum), Fejős Zoltán és Flesch Bálint segítségét.
A Franciai Fotográfiai Társaság (SFP) hozzájárult a dagerrotípia közléséhez a Magyar Fotótörténeti Társaság oldalán. Minden további közlés a SFP (https://www.sfp.asso.fr/fr/) engedélyével lehetséges.
1 Az Albertinában őrzött korai pesti városképről lásd Baji Etelka: Egy új kor ősnyomtatványai. A dagerrotípia úttörői Ausztriában. Fotóművészet, 2007/1. és Sándor P. Tibor: Felbukkant az első pesti látképet ábrázoló dagerrotípia. Budapest, 2010., 33. évf., 4. sz.
2 Az „első” embert ábrázoló fénykép szereplőiről lásd Nicholas Jenkins 2007. augusztus 22-én megosztott gondolatait a Stanford Egyetem blogján, a kép vitatott elsőségéről pedig Renaud Février 2017. augusztus 25-i összefoglalását itt.
3 Fotóhungarika-kutatásom 2019 őszén Klebelsberg kutató ösztöndíjjal, a Magyar Nemzeti Múzeum és a párizsi Magyar Intézet segítségével valósult meg.
4 Colette Morel és Flesch Bálint egyaránt erre következtetnek.
5 Colette Morel szíves közlése.
6 Első üzletét 1843 őszén nyitotta, Fábián Pál megyei esküdt házában. Itt köszönöm Kulcsár Bálint és Molnár András információit és a küldött levéltári iratokat.
7 Molnár András szíves közlése, nyomatékos köszönet érte.
8 „1845 körül már napos időben, ezüst-jodid és -bromid érzékenyítéssel és Petzval lencsével egy negyed lemezre akár 10 másodpercnél rövidebbet is lehetett exponálni…”– Flesch Bálint közlése.