2026. június 12-én[1] a budapesti Soós Kereskedés Internetes árverésén 1.150.000 forintért kelt el egy 1949-es, magyar (Gamma) gyártmányú Duflex, kisfilmes tükörreflexes fényképezőgép. A hattyú utolsó énekét összefüggésbe szokták hozni valamely alkotó, vagy más, ismert személy tevékenységének látványos befejezésével. Ez most annyiban aktuális, hogy az üzlet tulajdonosa, Soós András, megsúgta a törzsvevőknek, hogy július végén bezárja boltját. Így nem túlzó az a feltételezés, hogy ennek az árverési tételnek az eladása talán az utolsó nagy dobás volt…
A Fotómúlt című könyv[2] a 256. oldalon közli Soós András rövid életrajzát. Eszerint nevezett 1951. október 14-én született Mohácson. Érettségi után, 1970-ben Budapesten látszerész tanuló lett az Ofotértnél. Mesterétől, Kun Miklóstól átvette a régi fényképezőgépek szeretetét és 1974-ben az Ofotértnek a VI. kerületi Oktogonon (akkor November 7-e tér) lévő boltjában kezdett dolgozni. Ott Kiss Lajosné boltvezetőt sikerült rábeszélnie, hogy a lakosságtól felvásárolt használt fényképezőgépeket is árusítsanak a hivatalos, új fotócikkek mellett. 1980-ban az Ofotért vezetése Soóst nevezte ki boltvezetőnek. Szilágyi János vezérigazgató látva a sikeres működést, a Belvárosban lévő, V. kerületi, Hercegprímás utca 2. sz. alatti boltba nevezte ki Soóst vezetőnek. Merész húzással ebben az üzletben már nem is forgalmazták a szokásos Ofotért új árucikkeket, hanem csak a felvásárolt használtakat. A következő évben a BÁV és az ÁKV mintájára az Ofotért keretein belül Soós András is megpróbálkozott személyes megjelenésű árveréseket rendezni, fotócikkekből, fényképekből és más, műszaki régiségekből is. Ezekhez évekig, nyomtatott katalógust is készíttetett, amelyek a későbbiekben forrásul szolgáltak[3] az akkor még hiányos szakirodalom helyett.
1990-ben a privatizáció keretében Soós tíz évre megvette az üzlethelyiséget, ahol addig tevékenykedett, amíg a kerületi Önkormányzat vezetése el nem üldözte.[4] Akkor az egyik, filmfelvevőket gyűjtő vevő tanácsára a VII. kerületi Wesselényi utcába költöztette üzletét, a Dohány utcai Zsinagóga kijáratával szembeni házba. Ám most jött el a vég…, a 75. életévébe lépő kereskedő és családja megszünteti az ipart.
A különböző, az előzőekben említett nyomtatott és elektronikus forrásokból számos adatsort lehet kigyűjteni. Pl.: összesíteni lehet a mindig népszerű Leicákat, vagy más márkákat és természetesen a magyar gyártmányú fotótechnikai eszközöket, nyersanyagokat is.
Túlzás nélkül állítható, hogy a türelmes vevő 1–1,5 éven belül Soósnál csak belefutott egy Duflexbe, ami pedig nemzetközi szinten is kifejezetten és folyamatosan ritka műtárgynak számít. De mi is az a Duflex és miért keresik a gyűjtők? A kérdésre a választ az egyik könyvemben[5] nem kevesebb, mint 32 oldalon adtam meg. Nem kenyerem a tömör, adatok nélküli megfogalmazás, de ezúttal kísérletet teszek egy rövid összefoglalásra.
Dulovits Jenő Ipolyságon született 1903-ban. Szüleivel még az első világháború előtt Budapestre költöztek, ahol a családfő, Dulovits M. Ferenc a Tanárképző Főiskolán gondnokként kezdett dolgozni. Fia ott tanult és ott is kapott diplomát. Ez után különböző budapesti polgári iskolákban tanított, a Damjanich utcában, a Városmajorban, majd a Medve utcai polgáriban.[6] Ott tanártársa volt az iskolaorvosként is működő Németh László (1901–1975).
Mindkét alkotó számára kifejezetten fontos volt az 1937-es év. Németh László ekkor adta közre Bűn című regényét, Villámfénynél című drámáját és a Medve utcai polgári című szociográfiai tanulmányát. Dulovits a bécsi Die Galerie nevű fotós szakfolyóirat kiadójánál megjelentette Lichtkontraste und Ihre Überwindung című, saját képeivel illusztrált fotós szakkönyvét. Ebben az általa preferált ellenfényes fényképezés egyes témaköreit járta körbe és példákon mutatta be a lehetséges műszaki megoldásokat. A Kiadó a folyóirat sajátos szerkesztési és megjelentetési megoldásai miatt azonnal idegen nyelvű fordításokat készíttetett és többnek a publikálását is megszervezte. Jelenleg az 1937-es, 1946-os német nyelvűn kívül a cseh, francia és a holland változat férhető hozzá hazai könyvtárban.[7]
1940-ben Dulovits nem a német könyvének magyar változatát tette közzé, hanem egy teljesen más művet, „Művészi fényképezés” címen. Ennek második kiadását 1942-ben vehették kézbe az érdeklődők.[8] A német Wilhelm Knapp Verlag Halléban 1943 és 1957 között Dulovits Meine technik, meine Bilder című könyvét nem kevesebb, mint hétszer adta ki. Az egyik változatot a keletnémetek eladták a moszkvai Iszkusztvo Kiadónak, amely 1957-ben Moja tyehnyika, moji sznyimki címen dobta piacra.[9]
A Műszaki Könyvkiadó Budapesten hosszas előkészítés, engedélyeztetési eljárás után 1957-ben jelentette meg a „Művészi fényképezés” modernizált változatát: „Így fényképezek” címen. Közben a fizika tanár, fotóművész és szakíró feltalálóként is tevékenykedett. 1931 augusztusában jelentette be első magyar szabadalmát, amely egy fényképészeti lágyító előtétlencsére vonatkozott. Ez után, 1958 áprilisáig még egy tucat magyar és több külföldön bejelentett szabadalom következett. Emiatt Dulovitsot nyugodt szívvel feltalálónak is mondhatjuk.
Bár ő Leicával és Contax-szal fényképezett, a két világmárkának is mondható kamerával elégedetlen volt. Elképzelt egy olyan kisfilmes, tükörreflexes fényképezőgépet, amely filmtakarékos, 24×32 mm-es képméretű, valamint fémfóliás redőnyzáras és a keresőképet tükörrendszerrel vagy prizmákkal fordítja egyenes állásúra. 1943. augusztus 23-án három szabadalomban írta le műszaki megoldásait, a „Tükörreflex-rendszerű fényképezőgépről”, „Redőnyzáras fényképezőgépről”, és a „Szemmagasságból fényképező tükörreflexgépről”. A szabadalmak hasznosítását és gyakorlati megvalósítását a feltaláló Juhász István és testvére budapesti, Gamma Optikai Művekénél kezdte meg. 1946. április 10-én olyan szerződést kötöttek, amelynek alapján Dulovits a Gamma Kísérleti Üzemében végezte a kivitelezési munkát. 1946. augusztus 16-án egy tervjelentés arról írt, hogy Dulovits, Pomázi Géza, Lantos Antal és Garas Pál a témával intenzíven foglalkoznak. 1947. január 20-án állományba vették a gyárban, mint műszaki tisztviselőt, de a következő hónapban már géptervezőként kapott hivatalos iratot. 1947. március elsején az Élet és tudomány terjedelmes cikkben ismertette a Gamma új termékét, amelynek korábbi nevét (Prizmoflex) már Dulovits Reflex-re, azaz Duflexre változtatták.
Egy adat szerint 1948. július 5-én a gyárban bemutatót tartottak, amelyen az érdeklődők is már a kezükbe vehettek egy példányt. Itt kell elmondani, hogy az 1946-47-ben kialakított, körülbelül tucatnyi, prototípusú „deszkapéldány” 3 számjegyű gyártási számot viselt. Az 1948-ban előállított, maximum fél tucat darab 148XXX-es gyári számot kapott. 1949. február 28-án négyfős csapat (mondhatni team) alakult, mely a próbagyártás megszervezését kapta feladatul. Az első negyedév négy darabos előállítási mennyiségével senki sem volt megelégedve. A későbbi, 149XXX gyári számú, kb. 570 darabos sorozat folyamatosan, évtizedek óta bukkan fel évtizedek óta, mint „Duflex”, nemcsak idehaza, hanem külföldön is. A próbagyártást egyes adatok szerint 1949. augusztus 10-én leállította egy akkoriban több névváltozáson is átesett felettes hatóság, emiatt a levéltári kutatás szinte reménytelen.
1950 telén még készült egy tucat példány a maradék alkatrészekből, továbbá három olyan darab is, amelyek gépvázának kivitele eltér a többitől.[10] A Duflex gyűjthetősége 1970-ben, a gyár fennállásának 50 éves jubileuma alkalmából közreadott gyártörténeti könyv és újságcikkek alapján merült fel. A gyakorlati megvalósítás, megvásárlás lehetőségét a használt cikkekkel foglalkozó pesti üzletek tették lehetővé. Így – főleg a külföldi érdeklődés hatására – az árak felkúsztak, és ahogy látjuk, most épp’ 1.150.000 Forintnál tartanak Magyarországon.
[1] Jelen sorok papírra vetésekor, 2026. június 21-én Soós András Internetes árverése már a 40.918-as tételnél tart (!), amely Székely Aladár könyöklő Ady portréja. Erre 2026. július 7-ig lehet licitálni.
[2] Horváth Győző Ferenc: Fotómúlt. Kamera – kép – könyv. Képes fotótörténet 685 fekete-fehér és 496 színes ábrával. HOGYF Editio, Budapest, 1999.
[3] Az első 42 árverés katalógusainak összesített adatait „Árverési katalógus 1–42” címen CD-n ki is adták. Ennek tartalomjegyzékéből lehet tudni, hogy az első aukcióra 1982. június elsején, a 42.-re 2003. május 26-án került sor. Ezek után 23 évig „futott” az Internetes aukció, körülbelül hetente frissülő kínálattal.
[4] A bérleti díj felemelésétől a szomszéd porta átépítéséig sok minden felmerült, mint követelés.
[5] Fejér Zoltán: A magyar fotótechnika tervezői, termékei, gyártói. A magyar fotográfia történetéből 50. Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2019.
[6] Az ezzel kapcsolatos családi dokumentumokat Budapest Főváros Levéltárának adtam át. Lásd: BFL XIV. 336.
[7] De azok is azért, mert én külföldi szakíróktól megvettem, majd elajándékoztam…
[8] Ennek egy rongyosra olvasott példánya került Zsigmond Vilmos kezébe ifjú korában. Legnagyobbrészt a kötet alapján tanult meg fényképezni. Mint Oscar-díjas operatőr a későbbiekben, élete végéig emlegette ezt.
[9] Ennek idehaza semmi nyoma nem volt, az egészet én találtam ki (meg). Lásd: Fejér Zoltán: A fény szerelmese. Dulovits Jenő fotóművész, feltaláló munkássága. HOGYF Editio, Budapest, 2003, 190.
[10] Ezek a kevéssé dokumentált példányok különböző magángyűjtőknél lappanganak, jobb sorsukra várva.