Apertúra
57. – 2018. szeptember–október

[Rosti a]„Művelt nyelvek tanulmánya alapján a nálunk még mindeddig nem igen kapós komolyabb tudományokat, különösen a vegytant s a természettudományokat átalán, még pedig a nagy Humboldtot tartva szem előtt, nagyobb terjedetben s magasabb szempontú igyekvéssel tanulmányozta; s mindazon alapot, mely nélkül tapasztalati vizsgálódásra kiindulni botorság, serény törekvéssel birtokába ejteni iparkodott. Ezenfelül, mind a hazában mind pedig az európai műveltebb országokban tett figyelmes széttekintés folytán, igazán tudományos vizsgálódásra képesité beható elméjét. Ilyetén irányzatú s törekvésű egyéniséget ismertünk föl mi a fönnczimzett könyvnek szerzőjében, ki a természeti erők megszámlálhatlan alakulásait, az emberi törekvések minden ágazatát a vallás, politika, tudomány, művészet, ipar, kereskedelem, stb. terén, egyaránt érdekelt figyelemmel vizsgálja, tudományosan fürkészi, alapos ítélettel, néhol meglepő elmeéllel bonczolja, — s a mi különösen érdeklő —, gyakran honi viszonyainkra vonatkoztat egyetmást a tapasztaltakból. E szerint, távol a csupán kalandokat hajhászó utazók hiú szenvedélyétől, merész vállalatainak mindig nemes feladatú tudományszomja szab irányt. Nagy, világszerte hires búvár nyomait követi; de azon van, hogy saját önálló kutatásaival szerezzen meggyőződést a látottak mibenléte felől. Kísérleteket tesz a már megállapított vélemények ellenében is. — írja az Úti emlékezetek Amerikából² egyik első magyar bírálója 1862-ben.³

Az ismertetett könyv szerzője az ekkor mindössze harminckét éves Rosti Pál, akinek életműve ma is több ország és tudományág művelője számára érdekes. Neve általában feltűnik amerikanisztikával, útirajzokkal és magyar utazókkal foglalkozó szövegekben,⁴ és a legkorábbiakhoz tartozó dél-amerikai felvételei okán számon tartja a fotótörténet is. Én most az épp 160 évvel ezelőtt készült fényképalbumáról ejtenék néhány szót.

Egy olyan albumról, amelynek ma a világon öt példánya ismeretes. Az egyik, amit a szerző 1858. november 1-jén adott át az amerikai útját inspiráló Alexander Humboldtnak. A másik, amit a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott 1859 elején. És további három, amit nővéreinek, Rosty Ágnesnek, Ilonának és Annának készített, feltehetően (a másik kettővel) egyidőben. A Nemzeti Múzeum egykori példánya ma a Széchényi Könyvtárban, Ilonáé a Fotográfiai Múzeumban, Ágnesé a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetben, Annáé – 2008 óta – a Nemzeti Múzeumban, Humboldté pedig a kölni Ludwig Múzeumban található.

A három akkor ismert magyarországi példány összevetésével kiegészítve 1992-ben jelent meg Kincses Károly tanulmánya és az Úti emlékezetek Amerikából hasonmás kiadása, majd ezt követte a Fotográfiai Múzeumban őrzött fényképalbum hasonmása is.⁵ A 1997-ben közölt fakszimile kötet borítóján – az eredetihez képest fordítva – Trefort (született Rosty) Ilona nevének kezdőbetűi láthatók. Kincses a Rosti által alkalmazott technikát – az akkor ismert magyarországi albumok képei alapján – viaszolt papírnegatív eljárásként azonosította, és feltételezte – helyesen – a Humboldtén kívül még legalább egy további album létét.

2008-ban Papp Júlia ismertette aztán a harmadik Rosty-lánynak, Amadei Annának ajánlott albumot, megállapítva többek közt, hogy sópapír fényképekről van szó, melyek felületét „vékony albuminréteg fedi.”⁶ A 2018. szeptember elején a Nemzeti Múzeumban – egyebek közt Keyence VHX 5000 mikroszkóppal végzett – vizsgálataink szerint az Amadei Annának adott Rosti-album képei nagy valószínűséggel hígított albuminok (diluted albumen prints).⁷ Az egykorú leírások és a szakirodalom szerint ezt a megoldást az 1850-es években azért választották, mert az albuminénál kevésbé fényes, a matt sópapíréhoz hasonlító felületet eredményezett.

Az említett műszeres vizsgálatra azért került éppen most sor, mert néhány héttel ezelőtt a kölni Ludwig Múzeum kurátora – egy készülő kiállítás kapcsán – felhívta a figyelmemet a Humboldt-album digitalizált, a német gazdaintézményben (akkor még) albumin képekként nyilvántartott felvételeire; mi pedig munkatársaimmal szerettük volna tisztázni a megnevezések közti eltérés okait. A német kollégákkal folytatott levelezés egyébiránt további pontosításokra is módot ad, mégpedig mindkét oldalon, hiszen az 1858 óta külföldön, de Humboldt halála óta változó tulajdonosok birtokában levő Rosti-album képeinek áttekintésével most először adódik alkalom az összes fennmaradt példány formai és tartalmi összevetésére, egyúttal magának az albumnak, mint narratívának a vizsgálatára. Ezt ugyanis ma már nem csupán az említett hasonmás kiadvány és Humboldt köteteinek digitalizált példányai, hanem az is megkönnyíti, hogy a Humboldtnak és az Amadei Annának ajándékozott album képei elérhetők online – a Rheinisches Bildarchiv, és a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából.

Bár a munkának még csak az elején tartunk, azt már most megállapíthatjuk: ha vannak is kisebb eltérések Rosti albumainak példányai közt (egyes képek sorrendjében vagy a címek nyelvében), az íve mindegyik elbeszélésnek ugyanaz. A kiinduló felvétel – négy esetben bizonyosan⁸ – egy kubai városkép: „Havanna, a Tacon színházról nézve”. A fénykép jobb oldalán a pár éve felállított Távírda épülete látható. Ez tehát az alfa. Az omega az albumok végén egy fantasztikus monolit, az azték napkő⁹, amit a korban elfogadott megnevezése szerint Rosti képaláírásában „naptárként” jegyez fel („Aztec naptár a mexicói székesegyházba falazva”).

Átlapozva Humboldt dél-amerikai utazásairól szóló beszámolóit, örömmel fedeztem fel a napkőről készült illusztrációt a Kordillerákat és az őslakosok alkotásait bemutató kötetben.¹⁰

Az azték napkő Humboldt művének illusztrációján (1810). Forrás: BNF

 

Rosti albumának vége tehát Humboldt egy konkrét szöveghelyére és könyvének egyik ábrájára utal. Az elbeszélés íve azonban a mai szemlélőnek – a fotográfia és a rögzített pillanat kapcsolatán túl is – óhatatlanul az időről állít valamit. Képzeletben ugyanis a szerzővel és kiváltságos nézőivel együtt lapozhatunk a kubai látkép készültekor forradalmian újnak számító távíró állomás feliratától a – már Rosti idejében is – letűnt azték civilizáció időérzékelésének tárgyi emlékéig. (És vissza.)

Miközben rácsodálkozhatunk a két életmű egybecsengéseire, legalább ennyire izgalmasak a kettejük közti különbségek. S utóbbiak közül talán a legfontosabb, hogy az album Rosti útjának kronológiáját követi, mely több, itt ugyan nem részletezett okból sem egyezett teljesen a Humboldtéval.

Rosti albuma nem egyszerűen újrajátszás. A xocialcho-i rom, a reglai vízesés vagy az azték napkő esetében teljesen egyértelmű az ismétlés gesztusa, ám az ifjú magyar nem csupán a Vues des Cordillères egyes rajzait készítette el fényrajzban. Ahogy írásaiban Rosti is a jelenről írt, olykor nemcsak idézve, de ki is egészítve Humboldt korábbi meglátásait, fényképalbumába is beemel újabb, a porosz tudós útjakor még nem ismert helyeket vagy utalásokat. Ilyen például a Bolivár házáról, vagy a londoni Rotschild birtokában¹¹ levő vashámorról készült felvétele. És ilyen a Humboldtnak adott album francia tartalomjegyzékében szereplő félmondat szerint – a San Fernando kolostoránál készült fotográfia a helyről, „ahol Sontag kisasszony is nyugszik”.¹²

A nyomdászat technikai korlátai 1861-ben még megakadályozták, hogy Rosti fényképi gyűjteményét mint fényképalbumot és – az egyébként metszetekkel illusztrált – Úti emlékezeteket együtt közölje, azonban a két munkának nagyon is sok köze van egymáshoz.

„Humboldt nagy munkájában: „Vue des Cordillères, et monuments, des peuples d’Amérique” [sic!] hű rajza van a reglai zuhatagnak; tanuságosabb [sic!], de kevésbé festői szempontból fölvéve, mint az enyim.” – írja például utóbbi egyik lábjegyzetében Rosti Pál.¹³

 

Kép és szöveg viszonyának, és a Rosti által megidézett Humboldt-szöveghelyeknek teljesebb kibontása – több más kérdés megnyugtató tisztázása mellett – ugyanakkor még várat magára.

Azt persze már most is tudjuk, hogy Humboldt a korban nagy hatással volt a megismerésre, a jelenségek leírására, a tudományos megfigyelés vizualizációjára.¹⁴ Életműve ismét időszerű; nem véletlenül kerülnek újra előtérbe a globális összefüggésekről, az emberi tevékenység természetre gyakorolt negatív hatásairól 200 éve följegyzett gondolatai is. Márpedig a Rosti által Münchenben tanultak, és feltehetően gyermekkorának természetrajzi ismeretei is a Humboldt által inspirált gondolkodásban gyökereztek.¹⁵ És a közös és szenvedélyes természettudományos érdeklődésen túl Rosti maga is érzékenyen jegyezte fel korának észlelt társadalmi problémáit, legyen szó akár a rabszolgaságról vagy az indián őslakosok állapotáról és fehér ember általi kisemmizésükről, illetve – a tudományos szövegekben is visszaköszönő – megvetésükről.¹⁶

Nemcsak fényrajzai, de szövegeiben is megmutatkozó világlátása is érdemes a komolyabb vizsgálatra. Rosti fényképi gyűjteménye ugyanis nem izolált munka, még ha sérülékenységük, méretük és a reprodukciók korlátozott száma mindeddig meg is akadályozta, hogy az albumok szélesebb körben legyenek hozzáférhetők, s így értelmezhetők.

Előttünk hát a szép, transzdiszciplináris feladat. Egyelőre pedig örülhetünk annak, hogy a Humboldtnak ajándékozott album képei – kiegészítve a Nemzeti Múzeumban őrzött, mai tudásunk szerint legteljesebb példány öt fényképének másolatával – hamarosan eredetiben is láthatók a kölni Ludwig Múzeum kiállításán. A tárlat, a 19. század tudósbálványához kötődve, 160 évvel ezelőtti személyes találkozásuk évfordulója apropóján várhatóan Rosti Pál fényképi gyűjteményét is fontos összefüggésrendszerekbe kapcsolja vissza.

És ez jól van így.

---

---

---

Jegyzetek

---