Apertúra
61. – 2019. november–december

2019 tavaszán a punkt.hu elektronikus folyóirat szerkesztőségével egyeztettem, hogy az 1989-hez kapcsolódó évforduló kapcsán átadom néhány riportfotómat közlésre.¹

Az eset számomra több tanulsággal is szolgált. Ez a sorozat a hazai muzeológusok számára az anyagaim közül a legismertebbnek mondható, mivel abból az elkészítésükkel egyidőben (!) a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának, a Budapesti Történeti Múzeumnak és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének is adtam át, mégis úgy érzem, hogy néhány érdekességet érdemes az Apertura olvasóival megosztanom.

1988. június 27-én egy író ismerősöm – azzal az ürüggyel, hogy születésnapja van – lakásába összehívott a hazai középkorú értelmiségiek közül vagy két tucatot. Én szorgalmasan fényképeztem, majd a nálam két évvel idősebb Tarján Tamás (1949–2017) irodalomtörténésszel „meglógtam”. A Hősök terére igyekeztünk, ahová a falurombolás ellen tömegdemonstrációt hirdettek. Mivel viszonylag későn érkeztem, ott „csak” harminchat kockát exponáltam.

A filmtekercs érdekesebb kockáiról 18×24 cm-es nézőképeket készítettem és azokat átadtam a mai nevén Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának. (A korábbi megnevezéseket az Olvasók ismerik.) A képek kedvező fogadtatásra találtak, olyannyira, hogy azok közül néhányat a következő évben az év szerzeményeit bemutató kiállításon is a nézők elé tárták. 1969-től fotóriporterként, majd reklámfotó-stúdió vezetőként dolgoztam, 1984-ben viszont beléptem a Képzőművészeti Kiadóba, ahol a naptárakat szerkesztettem. A Vörösmarty-téri „elizélt palotában” két íróasztalom is volt, az egyik a 2. a másik a 8. emeleten. 1988. szeptember 12-én az ablakon kinézve azt érzékeltem, hogy meglehetősen sokan gyülekeznek a téren. Mivel a Leica M3-as nálam volt, az ablakon kihajolva exponáltam néhány kockát. Egy órával később a vízlépcső ellen tüntetők annyian lettek, hogy alig tudtam kimenni az épületből. Ez után még jobban figyeltem az informális hírekre és egy fényképezőgépet filmmel betöltve (!) mindig magamnál tartottam.

1988. október 3-ára fiatalok élőláncot hirdettek meg. Mivel a Dorottya utcában több, mint tizenkét évet dolgoztam – az általam ismert helyszínnél maradva – a Vörösmarty térről a 2-es villamos és a közút kereszteződéséhez szaladtam fényképezni. A demonstráció engedélyezésének feltételéül azt szabta a Rendőrség, hogy sem a villamos, sem a közúti forgalmat nem szabad megállítani. Az ott lévők – a fotósok kérésére – ezt mégis megtették egy-két percre. Én az eseményről összesen 17 kockát exponáltam, manapság ennek tízszerese sem lenne sok…

1988. október 23-a előtt az újságokban közzétették, hogy Budapesten lehetőleg senki se menjen az utcára. Fel is soroltak néhány helyet, ahol a „sétálást” semmilyen indokkal nem fogadták el. Én a címek közül először a Bem térre mentem, ahol minden járdaszélen négy rendőr igazoltatta a „véletlenül” arra tévedőket. Amikor másnap bevittem a képeket a Nemzeti Múzeumba, Kiscsatári Marianna megkérdezte, hogy mit ábrázolnak…? A fotókon ugyanis éppen azt nem lehetett látni, ahogy három rendőr a falhoz nyomott és udvariasan arról érdeklődött, hogy mit és miért fényképezek?

Az október 30-án, a Műegyetem előtt rendezett vízlépcső-tüntetésen exponált kockáim előhívása után megdöbbentem, hogy milyen sok embert fel lehet ismerni a képeken. Ekkor még nem volt egyértelmű, hogy ki és mit kezd vagy kezdhet majd a fényképekkel.

1989. március 15-én egész nap a városban jártam-keltem és két fényképezőgéppel 38, 41 és 34 kockát exponáltam. Csengey Dénes jelképesen elfoglalta a Televízió székházát. Teljesen megtelt a tér, a lépcsőt a külföldi TV-stábok foglalták el. Az egyik képemen lengyel fiatalok Solidarnosci feliratú molinót tartanak. 2011-ben az IPM Magazinban közölték ezt a képet, 39×56 milliméteres (!) méretben. A fotó megjelent a Magyar Nemzeti Múzeum Több, mint Szolidaritás című kötetének 128–129. oldalán is, 20×35 centiméteres méretben. Ugyanakkor a „Magyar-lengyel kapcsolatok ezer éve” című kiállításon pedig méteres méretűre nagyították. Ezen akkor egy kicsit elgondolkodtam. Teleobjektívvel fényképeztem a TV lépcsőjéről, a tér túloldalán állókat és a felvétel csak egy volt a 34 ott készített filmkocka közül! Ki tudja megmondani, hogy mikor miért és mi (lesz) érdekes a filmtekercseimen sorakozó felvételek közül..?

Csak érdekességképpen iktatom ide, hogy a kiállítás bezárása után két évvel, 2013. július 15-én a Hungart Vizuális Művészek Jogkezelő Társasága Egyesület – amelynek a megalakulása óta tagja vagyok – arról értesített, hogy a Lengyel transzparens című képemnek a Duna TV-ben történt felhasználása miatt nettó 90,– Forint jogdíjat utaltak át. (A Rondó című műsorban 5 másodpercig mutatták a kiállításbelsőt.)

1989-ben született második gyermekem. Főállásomon kívül dolgoztam a Magyar Eszperantó Szövetség folyóiratainak és Gyurkovics Tibor javaslatára két és fél évig én készítettem a Végh Antal író által létrehozott Új Idő című folyóirat képeit is. Kárpátaljára is elkísértem a Szerkesztőség író tagjait. Amikor 1989. június 14-én visszaérkeztem Pestre, azt sem tudtam, hol áll a fejem. Bár elmentem 16-án a Hősök terére, az újratemetésre fényképezni, a Szovjetunióban látottak hatására a korábbi magabiztosságomat elveszítettem. Fodó Sándort, a Kárpátaljai Magyar Szövetség elnökét kapacitáltam, hogy segítsen eligazodni a téren! Idegességemben felmásztam az emlékmű jobb oldali részére és onnan próbáltam fényképezni. Egy külföldi pályatárs kezéből a szó szoros értelmében kivettem a 300 milliméteres Nikon teleobjektívjét – de négy kocka elfényképezése után visszaadtam. Két fényképezőgéppel összesen 42+41+42+50 kockát exponáltam az eseményről.

Amikor közzétették, hogy id. George Bush, az amerikai elnök látogatást tesz Budapesten – mint újságíró – beszereztem a sajtónak szánt, percnyi pontosságú hivatalos programját. Az Inconnu csoport Vörösmarty-téri performansza természetesen ebben nem szerepelt. Azt az iroda ablakából fényképeztem – a többi pályatárs az utca szintjéről exponálgatott.

A Bush házaspár Budapestre érkezésének másnapján felmentem a Várba, Koller Györgyhöz (1923–1996), aki a Rézkarcoló Művészek Alkotó Közösségét vezette. Ő naptár-témajavaslatként át is adta nekem Kass János (1927–2010) orvosokat ábrázoló rézkarc-sorozatát. Megkérdeztem tőle, hogy miért olyan ideges? Koller legyintett és elmondta, órák óta még a WC-re sem tud kimenni, mert az egész házat elfoglalták a testőrök. Ezen nagyon meglepődtem, de elmagyarázta, hogy az egyik közeli épület az Egyesült Államok tulajdona és a Követséget őrző tengerészgyalogosok ott laknak. Őket fogja meglátogatni a First Lady – sóhajtott Koller. Sietve elbúcsúztam, de amikor kiléptem az épületből, a gépkocsi konvoj már meg is érkezett. A Bécsikapu tér felé gyalogosan elengedtek. Ott megálltam és elővettem a fényképezőgépemet. Bár a hivatalos program szerint az adott időpontban Bush a Közgazdasági Egyetemen tartott volna beszédet, néhány perc múlva feleségével együtt kiszállt a kocsiból és üdvözölt néhány arra járót. Anélkül, hogy a gépbe néztem volna, a fejem fölé tartott kamerával exponáltam néhány kockát. A felvételeimen jól látszik, hogy a Fehér Ház fényképésze velem szemben állt ugyan, de a testőrök gyűrűjében kissé odébb sodródva, oldalról próbálta becserkészni a jelenetet…

2019 nyarán, amikor a filmkockákat digitalizáltuk, észrevettem, hogy a filmtekercsen két egymás utáni kocka kifejezetten érdekes együtt. A bal oldalin a Bush házaspár autója hajt el a Bécsikapu térről, az ablakon keresztül a First Ladyt lehet látni. A következő, jobb oldali filmkockámon már az a több száz ember tűnik fel, akik a Széchenyi rakparton álltak sorba, hogy a Pártközpont épületében elvonuljanak Kádár János (1912–1989) ravatala előtt..!

kiválasztott negatívok elektronikus feldolgozása alkalmat adott egy kis számvetésre. 1988. június 27-e és 1995. október 4-e között 38 eseményen 1433 filmkockát exponáltam. Erről egyébként Kiscsatári Marianna az Új szerzemények a Magyar Nemzeti Múzeumban III. című kötetébe hét oldalas tanulmányt írt.²

A punkt.hu-nak most átadott válogatás alapja az 1988–1989-ben elkészített 642 kockányi anyag, amiből negyvenet digitalizáltunk. Ha ennek költségét az előzőekben említett anyagra vetítem, 963 000 Ft jön ki. A teljes anyag elektronikus feldolgozása pedig 2 150 000 forintba kerülne. Két-három évvel ezelőtt még úgy gondoltam, hogy a negatívegyüttest megsemmisítem. Azt jelenleg is kérdésesnek tartom, hogy lesz-e valaha ennyi pénz a digitalizálásra.

Fejér Zoltán György