Apertúra
17. – 2013. augusztus

A kutyák, a gyerekek, a szerzetes és a szerecsen története bizonytalan. Bizarr ez a sétáló társaság, valószerűtlen, egyszer volt, hol nem volt kép… Egy európai ruhába öltözött, de fején fezt viselő fekete fiú kiskutyát vezet pórázon, előtte megy egy bencés szerzetes kalapban, reverendája fölött nagykabáttal, kezében levelet tart, azt olvassa a séta közben. Előtte egymás mellett két gyerek, egy nagyobbacska leány és egy kisfiú. A menetet egy hatalmas kutya nyitja. Az út a parkon át vezet, a háttérben kastély részlete látszik. A korlátoknál, hátul egy vadászruhás férfi. A kép kora tavasszal vagy késő ősszel készülhetett – inkább tavaszodik –, a fákon nincs lomb.

A helyszín

A fénykép hátoldalára golyóstollal – sok évtizeddel a készítés után – ráírt jegyzetből^I. és a fényképen látható pap személyéből is kikövetkeztethetjük, hogy Esterházy Károly gróf Pozsony megyei, szentábrahámi kastélyának parkjában járunk. 1639 óta Esterházy-birtok egészen a második világháborúig, a család cseklészi ágának uradalmához tartozó falu és majorság.
„Esterházy Károly gróf e községben a vármegye legszebb és legérdekesebb kastélyainak egyikét bírja – írja Vende Aladár a Borovszky Samu által szerkesztett vármegyei monográfiasorozat Pozsony megyei kötetében.^II. – 1883-ban a gróf 140 holdas park közepén csinos emeletes vadászkastélyt építtetett, mely azonban rövid idő után szűknek bizonyulván, ennek közelében és a régivel folyosóval összekötve, 1890-ben^III. új, díszes, századvégi modorban épült kastélyt emeltetett.”
A régebbi kastélyt fényképünk hátterében messze, a jobb szélen láthatjuk. Belső berendezéséről és elrendezéséről kevesebbet tudunk, egy rövid leírás még 1894-ben, az építkezések előtt jelent meg róla. „A szobák kivétel nélkül kiváló finom ízléssel vannak bebútorozva; ezek közül meglepő szép a »keleti terem«, melynek rózsafából faragott s a mennyezetig érő gyönyörű rácsozatát, a berendezésekkel együtt, a ritkaságkedvelő főúr keleten nagy áldozatokkal szerezte meg. Szívesen bemutattuk volna e terme képét, mely olvasóinknak igen kedves látványt nyujtana, de erre meghatalmazást nem nyervén, e szándékunktól el kellett állanunk.”^IV.
Az új kastély eléggé elüt a legtöbb magyarországi arisztokrata palotától, éppen modern stílusa miatt. Több helyen olvasható, hogy tervezője Lechner Ödön volt, ez szerepel többek között a Történeti Kertek Adattárában vagy Ábrahám község hivatalos honlapján is.^V. Sisa József kutatásai azonban egyértelműen kimutatták, hogy a terveket a bécsi szecesszió egyik érdekes egyénisége, Josef Urban (1872–1933) építész jegyezte.^VI.

A fotográfus

A felvételt minden bizonnyal gróf Esterházy Károly készítette, valamikor 1901–1902 körül. Személyéről a korabeli sajtóban, a politikai küzdőtéren igen kevés szó esik, ahol írnak róla, mindig hangsúlyozzák, hogy a közéletben nem vállal szerepet.
Az Esterházyak cseklészi ágából született Bécsben, 1847-ben. Középiskolába Győrben és Kassán járt, majd az ottani jogakadémiát látogatta. „Ezután a festészetre adta magát. Művészi hajlamait nagyban elősegítették nagy európai és afrikai utazásai; Egyiptomban kétszer időzött huzamos ideig. Pozsony megyében Ábrahámban gazdálkodik, majdnem kizárólag családjának és a művészetnek él.”^VII.
Esterházy Károly távol tartja magát a politikától, a közéletben nem vesz részt, bár Pozsony városa díszpolgárának választotta meg. Örökös főrendiházi tagságára való tekintettel ritkán ugyan, de fontosabb ügyek esetén meg-megjelenik a budapesti üléseken.
„Ez a gróf valóban mindenben kiváló egyéniség – írja róla „Sári Gyula”, azaz Stengl –, jeles amerikai lovakat tenyészt, van gondja fáczányosára, hajtja ügető lovait, fényképez, fest, lovagol, sokszor vesz részt vadászatokban, maga rendez mindent, saját terv-rajza szerint épül fel minden; ismeri a szépirodalom legujabb termékeit, a tudományok, főleg azonban a művészetek jelen állását; birtokait ellátja a legujabb és kegtökéletesebb gazdasági eszközökkel, gépekkel, melyeket Amerikában is használnak…”^VIII.
Első feleségével, Stauber Paulával (1846–1881) a Bécs melletti Badenben kötött házasságot 1876. jún. 29-én, amely azonban gyermektelen maradt. Neje halála után tizenegy hónappal viszont már az angliai Ipswichben (Suffolk) találjuk, ahol az egy évvel korábbi egyiptomi utazása során megismert hölgyet, Mary Evelyn Hamilton-Charters-et (1859–1932) veszi el 1882. november 15-én. Második neje négy gyermekkel ajándékozza meg.
Életét cseklészi kastélyában fejezi be, de facto már nem, de jure még Magyarországon, jó fél évvel a trianoni békeszerződés előtt, 1919. november elsején.
A festészet mellett a fotográfiát is műveli, sajnos felvételeiből nagyon kevés maradt ránk, némelyike „Esterházy Károly” névbélyegzős fotókartonon. Ábrahámi kastélyáról két felvételét közli a már idézett Borovszky-féle vármegyei monográfia. Érdekes dolog: míg 1894-ben a Budapesti Látogatók Lapja „reporterének” még nem engedte, hogy képet közöljön, egy évtizedre rá az új kastéllyal már maga dicsekedett el az objektív segítségével. Ugyanakkor tudjuk, hogy Egyiptomban is fotografált, s felvételeit a vendégeknek ívfénylámpás vetítővel, „skyoptikonnal” mutatja be a kastélya vendégeinek:
„Ugyancsak e teremben gyönyörködnek a vendégek a hatalmas arányu, villámos szénfénnyel megvilágított skyoptikonnal vetít a vászonra. Megjelennek előttünk a pyramis-colossusok, a kanyargó Nilus, az arabs kávéházak a magok sajátos színével és furcsa alakjaival, a százados romok között összejövő, ájtatosan imádkozó arabsok, kik az őket lefényképező Esterházy grófot nem a legjobb szándékkal vették űzőbe, stb. stb.”^IX.

A szerzetes

Stengl Gyula 1861. szeptember 4-én született Sárvárott.^X. 1880-ban jelentkezett a pannonhalmi Szent Benedek-rendbe, ahol a Polikárp nevet kapta. Egyszerű fogadalmát 1883., ünnepélyes fogadalmát 1886. július elsején tette le. A rendi főiskolai tanulmányok mellett 1886–1887 között Budapesten járt egyetemre. 1887. július 6-án került sor a pappá szentelésére. Ezután két évig a kőszegi gimnáziumban tanított, 1890-ben hitoktató volt Celldömölkön, majd tanár a rend győri iskolájában 1892-ig. Ekkor visszakerült Pannonhalmára mint hitszónok. Az általában megszokott szerzetesi életúttól eltérő fordulatot 1894-ben Esterházy Károly hozta meg, aki a főapáttól kikérte őt, hogy gyermekei nevelője legyen. (E döntésében bizonyosan szerepet játszott, hogy Győrben ő is bencés diák volt.) Ettől kezdve Polikárp úr egy évtizeden át, 1904-ig élt az ábrahámi kastélyban. Ezután plébános volt Győrszentmártonban egészen 1914. július 7-én bekövetkezett haláláig.
Nemcsak a gróf levelei szolgálnak bizonyságul, hogy Stenglt az Esterházy család mennyire becsülte. A neveltek, Mihály, Károly, Ilona és Géza leveleiből a preceptoruk iránt érzett ragaszkodás, szeretet és bizalom olvasható ki.
Stengl kissé hízásnak indult arcvonásai a későbbi fotókon még lágyabbá válnak, s némi kedélyességről is tanúskodnak – különben élete vége felé nem fotográfoztatná le magát egy műtermi monoplánban, amint a győri városháza felett kereng a festett egekben. Talán ezért is szerették a rábízott gyermekek.

A gyerekek

A fényképen a négy Esterházy gyerek közül csak kettő látható. A londoni elsőszülött, Mihály („Miki”, 1884. ápr. 20. – 1933. dec. 27.) ekkor már valószínűleg Oxfordban tanul, hogy aztán hazatérve a jogakadémiát látogassa, majd a pesti egyetem jogi fakultásán doktorátust szerezzen. A második fiút, Károly Antalt („Charlie”, „Charlieboy”, Ábrahám, 1888. dec. 2. – Bécs, 1931. júl. 3.) sem látjuk a sétálók között, nem tudjuk, hogy pillanatnyilag merre jár. A Polikárp atya hagyatékában megmaradt más fotókon viszont szerepel. 1915-ben Bécsben megnősül: arája Isabella Wrbna-Kaunitz-Rietberg-Questenberg grófnő. A frigy azonban nem sikerül: 1923-ban Pozsonyban kimondják a válást. Az asszonyt egy év múlva – az öcs, Esterházy Géza veszi nőül.^XI.
A képen látható sudár leányka a gyermekek közt a harmadik, Ilona („Muczi”, Ábrahám, 1890. okt. 19. – ?), akinek további sorsáról keveset tudunk, még halálának helyét és dátumát sem ismerjük. 1933-ban ment férjhez az 1958-ig élt Virgilio de Ceresetóhoz. 1935-ben magához vette tallósi kastélyába öccse legfiatalabb gyermekét, az 1934-ben született Mária Assuntát.
Végül a kisfiú, Géza (Ábrahám, 1891. okt. 26. – New York, 1959. dec. 18.) zárja a sort. Ő veszi majd el Károly fivére első feleségét, Ábrahámban, 1924. augusztus 28-án. Frigyükből négy gyermek születik: Géza (1928), Éva Elvira (1929), Elvira Alexandra (1929) és Mária Assunta (1934). Közülük talán még életben lehet valaki, s ha vannak leszármazóik, azok is élhetnek még. Ők talán egyszer ki tudják majd egészíteni a hiányzó adatokat.

A szerecsen

A fekete fiú kilétéről sajnos semmit nem lehetett megállapítani. Ha az ábrahámi kastély iratai vagy a grófi család levelei legalább töredékében előkerülnének, talán valami közelebbit is megtudhatnánk róla. Az viszont szinte biztos, hogy Károly gróf valamelyik egyiptomi útjáról hozta magával, mint ahogy a „sok műkincset”, a „kairói főrangú egyén udvarának” berendezését, a szőnyegeket, a bútorokat vagy a masrabijját. Ennek az áttört díszű farácsnak egyik darabját előszeretettel használta a „műtermi” fotók készítésénél, többek között a bencés nevelőtanár megörökítésekor is. S az egzotikus fiúnak – a maga különlegességével, kuriozitásával – talán nem is szánt a reprezentációnál több szerepet, mint ahogy korábban ez volt az eredeti funkciója Hannibálnak, Péter cár szerecsenének, vagy Angelo Solimánnak, Lobkowitz herceg inasának (s egyben élete megmentőjének), utóbb Liechtenstein herceg szolgálatában, akivel Kazinczy személyes ismeretséget is kötött. „Solimannt ifjúságában nagyon kedvellették: a mint mondá leginkább par curiosité…”^XII.

A kutyák

A fénykép első pillantásra nem árulja el, hogy a kutyák milyen fontos szerepet töltenek be a gyerekek életében. Nevüket is ismerjük: a kisebb, a fekete fiú által pórázon vezetett a Daisy vagy a Djuszinak ejtett Dusi névre hallgat, ahogy Ilona emlegeti egy Stenglnek 1902-ben írt levelében:
„A Dusinak Dyuszi, azt gondolom nagy lesz az öröme olyan nagy hogy egy nap alatt nem fogja tudni elvégezni a fark mozgatását.” Daisy, amennyire a fotográfia alapján megítélhető, talán egy Jack Russell-terrier, s nem kizárt, hogy egyenesen a ködös Albionból származik. (E derék rókavadászeb-fajtát a 19. század első felében John Russell anglikán lelkész, közkeletű nevén a „sportplébános” tenyésztette ki.)^XIII.
Az elöl csaholó nagyobbik kutya viszont a Soltan nevet viseli, amint az a comtesse nevelőnőjének, Louise-nek német nyelvű leveléből kiderül.^XIV. Csekély kinológiai tudásom azonban – tekintve a felvételen elmozdult állatot – itt végképp cserben hagy: a kutyát nem ismerem.

*

Szeretem a „gondolatban készült fényképeket”, ezt a séta közbenit is. A séta és a fotográfia rokonok, előhívják és rendezik a gondolatokat, terelik a figyelmet.
Az elsőre spontánnak tűnő felvétel másodjára fedi fel előttünk beállítottságát és ezzel személyességét. A mozgásban lévő, dresszírozhatatlan kutyák mellett a színpadiasan levelet olvasó szerzetes és a járás minden dinamikáját nélkülöző, előrecsúsztatott lábbal álló fiú alakja nagy kontrasztot ad. Fotónk izgalma nem abban rejlik, hogy Stengl Polikárp atyát, az Esterházy gyerekeket és egy fekete inast a kutyájukkal megörökítették a kastélyparkban, hanem abban, ahogy ezt a képet meglátta és beállította Esterházy. A jelenet ő maga volt, mindennel, amit létrehozott addigi életében, amitől boldog volt, amit a fotografáláskor gondolatban újrateremtett és képpé tett. Talán ezért érzékelhető olyan erősen a fotográfus személyisége ma is, és ez az, ami megszólít minket. Kapcsolatot teremtünk figuráival, akik az elvágyódásaink és talán az ő elvágyódásai terrénumáról érkeztek: a titokzatos és egzotikus világ szerecsenjével, a lelki tisztaságot és tudást képviselő szerzetessel. A gyerekek a gyermekkor utáni nosztalgiát élesztik fel, jelenlétük a posteritas lehetőségét kínálja. Így válnak ők „gondolatban készült fényképünk” vélt emlékezőivé és válik az emlék hordozójává az a fotográfia, amit a kezemben tartok egy szerzetesi hagyatékokat őrző fotótárban, aminek az ablaka a kerengőre néz.

Bogdán Melinda