Apertúra
40. – 2015. július–augusztus

A hetvenes évek elején, amikor Moholy-Nagy fotográfia-felfogása Magyarországon már és még eléggé ismeretlen volt, belefutottam egy, az ő nevével fémjelzett írásba. Ez a Kassák Lajos által frissen indított Munka (eredetiben Bauhaus írásmóddal:^1. munka) című folyóiratban jelent meg, és A fényképezés megújulása címet viselte.^2. – Ismeretes, hogy az emigrációból hazajött Kassák legújabb folyóirata 1928-ban in statu nascendi stádiumát élte; a legelső szám szeptemberben jelent meg. A hetvenes években a hazai hivatalos politikai/kultúrpolitikai megítélés szerint Kassák szociáldemokrataként^3. szemben állt a szovjetrendszerrel, és az egykori Kommunisták Magyarországi Pártja ideológiájával – „mentségeként” értékelték ugyanakkor, hogy ő bírálta az akkori szociáldemokrata párt vezetőinek politikáját is. Mindezek mellett a Munka jobb könyvtárakban elérhető volt.

A fényképezés megújulása annak idején alapélményt jelentett számomra. Különösen izgalmasnak bizonyult a cikkben a Moholy-Nagy által még „kikutatandónak” nevezett területek számbavétele. Ezek hét pontban voltak felsorolva. Az első két pont, amelyek a fényképezési irányok felszabadításáról (alulról, felülről történő fényképezés), és a különböző lencserendszerek révén a valós arányok megváltoztatásáról szóltak, a lehetőségek gazdagodását vetítették előre. Valamelyes gyakorlati megvalósulásuk sem volt már ismeretlen.

A harmadik pontnál azonban elakadtam. „A tárgylencse körülszegése. (Sztereofelvételek továbbfejlesztése egy lemezen.)” – mondta a szöveg. Az első mondatot nem tudtam értelmezni. Mit jelent „A tárgylencse körülszegése”? Csüggedten állapítottam meg, hogy én nem értem meg Moholy-Nagyot. A Munka ebből a szempontból nem adott segítséget. Ráadásul az sem derült ki belőle, hogy az annak idején Németországban élt szerző eredetileg milyen nyelven írta ezt a szöveget, s közvetlenül a magyar lap számára készült írással van-e dolgunk.

Aztán az idők változása közelebb hozta számunkra Moholy-Nagy életművét. Az akkori viszonyok között mérföldkő jelentőségű volt a Magyar Nemzeti Galériában 1975 végén az ő munkáiból rendezett kiállítás, amely a műtárgyjegyzékben felsorolt 137 tétel által (sok volt ez, vagy kevés, ezt nyilván csak történeti közelítésben lehetne reálisan megítélni, mindenesetre a korábbi hazai semmihez képest valami volt) keresztmetszetet nyújtott a munkásság szinte valamennyi területéről.^4. 1978-ban (még a sztálini Szovjetunió kultúrpolitikai gyakorlatához képest is közel fél évszázados késéssel) végre nálunk is megjelent a Malerei Fotografie Film (Festészet fényképészet film).^5. Megjegyzem, hogy az 1925. évi első kiadás – amely nyilvánvalóan hungaricum – nincs meg az Országos Széchényi Könyvtárban, az 1927-es második kiadás 1990-ben [!] kelt leltári számmal szerepel. – A Szépművészeti Múzeum egyébként gazdag könyvtárában egyik sincs meg. A hazai szakirodalom megfeledkezni látszik egy erdélyi kezdeményezésről, a Téka sorozatban 1979-ben Moholy-Nagy írásaiból összeállított kis szöveggyűjteményről, amely fotográfiai vonatkozású munkákat is tartalmaz.^6. 1980-ban a Fotóművészeti kiskönyvtár sorozatban látott napvilágot a Foto Moholy-Nagy László.^7. (Manapság általában kritikus szemmel tekintünk vissza erre a sorozatra; kötetei kevés képet és csak rövid szakmai szövegeket tartalmaztak, a fotográfiák az eredetihez képest néha megvágva jelentek meg, mint a jelen képmellékletek mutatják, előfordult a szerzőtévesztés is, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a sorozat 1966-os indulását megelőzően, 1945 után szinte alig volt magyar fotókönyv-kiadás.) Itt megemlítem, hogy Prágában már 1965-ben megjelent egy Moholy-Nagy kismonográfia (41 oldal, 32 tábla) Ludvík Souček szövegével. Ez a karcsú kötet a 27. volt a fotóművészeket ott bemutató sorozatban.^8. Mint azt Kálmán Kata, a magyar sorozat szerkesztője egykor elárulta, ez a könyvsorozat jelentette a példát a Corvina által elindított Fotóművészeti kiskönyvtárhoz.^9. 1982-ben Passuth Krisztina Moholy-Nagy monográfiája volt a döntő jelentőségű szakmai hazatérés.^10. – Természetesen fontos volt az 1968-ban magyarul megjelent Az anyagtól az építészetig című Moholy-Nagy könyv is – Corvina Kiadó, utószó Otto Stelzer, Hans M. Wingler, Vámossy Ferenc –, de mivel ezúttal a fotográfiai vonatkozású írások állnak az előtérben, erről a kötetről szólva csak a kiadás tényét célszerű megemlíteni. A fenti munkák által gyarapodtak a Moholy-Nagy-bibliográfiák is. A folytatás jól ismert.

Azonban eddig – beleszámítva a későbbiekben keletkezett feldolgozásokat is – nem találtam semmilyen szakirodalmi forrást A fényképezés megújulása eredet-történetéről.^11. Úgy tűnik, hogy nem magyar nyelven keletkezett írásról van szó. Ez a cikk ugyanis minimális eltéréssel azonos az amszterdami kiadású Internationale Revue i10 1927. évi 1–3. számában, illetőleg az 1927-es Das Deutsche Lichtbild kötetben Die beispiellose Fotografie címmel megjelent tanulmánnyal.^12. A német fotókönyv alcíme: Jahresschau 1927. Összeáll. Hans Windisch, kiadója: Verlag Robert & Bruno Schultz, Berlin. Mérete: 27×22 cm. Az albumindító IV. tábla tanúsága szerint magyarországi terjesztését a Fehér és Társa cég (Bp., VII. Károly körút 3.) végezte. – Ez a kiadvány csak az induláskor jelent meg az alcímben megjelölt esztendőben; a továbbiakban a kiadás megelőzte az alcímben szereplő évet – így a Das Deutsche Lichtbild. Jahresschau 1928–1929 című kötet 1928 végén került a könyvpiacra.^13. Az 1927. évi első kötet X–XI. tábláján közreadott Moholy-Nagy-tanulmány címére a Munkában megjelent magyar nyelvű változat bevezető részében is fellelhető az utalás: „A fényképező eljárás az eddig ismert optikai eszközök között egészen egyedülálló. Eredményeiben is példátlan [kiemelés tőlem – A. B.] ott, ahol saját lehetőségeire támaszkodik.”^14. Első feltételezésem tehát az, hogy Moholy-Nagy nem írt A fényképezés megújulása címmel cikket, ez a Die beispiellose Fotografie hazai változatának „magyarított” címe volt.

A Das Deutsche Lichtbild, amely ezt követően 1938-ig évente megjelent, Közép-Kelet-Európában példaértékűvé vált. Bizonyos, hogy ez motiválta az 1931-ban Prágában elindított Československá fotografie című albumsorozat^15. kiadását, továbbá ez adott példát A magyar fényképezés 1939 című háromnyelvű album kiadásához is.^16.

Meg kell jegyezni, hogy a megkésve történt magyar kezdeményezés folytatását a II. világháború kitörése elsodorta – több ilyen típusú album kiadására nálunk sokáig nem került sor. Csehszlovákia legalább a németek által történt megszállásáig évente produkált egy-egy ilyen kötetet (Apró adalék a „kultúrfölény” kérdésköréhez is…) A Das Deutsche Lichtbild Jahresschau 1927, amely azon kívül, hogy a fenti Moholy-Nagy-tanulmányt hozta, két képet is közre adott tőle. Magyarországon nem keltette fel sem a szakmai sajtó (Fotóművészeti Hírek, Magyar Fotografia), sem más orgánumok figyelmét. Történt ez úgy, hogy mint a fentebbiekből látható, a kötet magyarországi terjesztésének Budapesten is volt hivatalos gazdája. Hogy a hazai fotóélet képviselői ne lettek volna otthonosak 1927-ben a német fotókultúrában, azt alapvető adatok cáfolják. Eddigi ismereteim szerint például abban az évben tíz magyar/magyar származású szerzőnek közel hetven (!) képe jelent meg német sajtóorgánumokban (Berliner Illustrirte Zeitung, Photographische Rundschau und Mitteilungen, Das Atelier des Photographen, továbbá magazinok a Das Lebentől kezdve a Der Querschnitten át az Uhu-ig), s bizonyos, hogy ezek a számok még nem a végleges adatok. Tájékozatlanságról beszélni tehát aligha lehet. Sokkal inkább a tudatos elhallgatásról; Moholy-Nagy fotószemléletének és hírnevének hazai terjedése akkortájt nem volt kívánatos. Bár nyilvánvalóan itt is hungaricumról van itt szó, sem ez a „Lichtbild”-kötet, sem mások, amelyekben magyar szerzők munkái is láthatók, nincs meg az Országos Széchényi Könyvtár állományában, s a Szépművészeti Múzeum Könyvtárában sem. A Magyar Fotográfiai Múzeum anyagában az 1936-os és az 1938-as, a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban az 1927-ben, továbbá az 1929-ben és az 1930-ben megjelent kötet van meg.

Moholy-Nagy tanulmányának az 1927-es német albumban történt közléséből egyébként nem azt a következtetést kell levonni, hogy ez az album a fotográfiai avantgárd jegyében keletkezett volna. A kötet egésze inkább a szemléleti nyitottság, a formanyelvi sokszínűség iránti tolerancia példájának bizonyult. A „széplelkű”, romantikus hangvételű, nemes eljárásokkal készült fotográfiáknak itt épp úgy jutott tér (s mondhatni, nagyobb arányban), mint Albert Renger-Patzsch korai új tárgyias fényképezésének, s Moholy-Nagy fényképezőgép nélkül készült fotogramjainak.

Hogyan is nézett ki az 1927-es Moholy-Nagy írásban eredetiben az a bizonyos 3. pont? „Umklammerung des Objekts” – mondta a szöveg.^17. Ebből nyilvánvaló, hogy itt semmiféle „tárgylencsé”-ről nincs szó, a fordító az Objekt-et [tárgy] nézhette Objektiv-nek – vagyis (tárgy)lencsének. A „körülszegés” mint Umklammerung ugyancsak téves. A fordítónak – bárki is volt – akár az akkortájt nálunk bevett „klamnizás” is eszébe juthatott volna. A magyar szöveg egészéből az látszik bizonyosnak, hogy a fordító általában jól tudhatott németül, ami akkoriban nem volt nagy kunszt, de bizonyára nem tudott eléggé „fotográfiául”. A zárójeles értelmező mondatból „(Weiterführung der Stereoaufnahmen auf e i n e r Platte)” [kiemelés Moholy-Nagytól] ugyanis kiderül: a szerző itt azt az ideáját adta elő, hogy meg kell kísérelni egy (ábrázolandó) tárgyat képileg átfogni/átkarolni/körülzárni azáltal, hogy több sztereofelvételt jelenítünk meg egy lemezen – vagyis egy képen. Ismeretes, hogy Moholy-Nagyot erősen foglalkoztatta a tér és a fotográfia kapcsolatának nem hagyományos megközelítése. Ezt az idézett magyar nyelvű tanulmány következő, 4. pontja is tükrözte: „Új sötétkamra szerkezetek. A perspektivikus kicsinyedés kiküszöbölése.”^18. – Ez a gondolat egyébként nála már nem jelentett újdonságot, a Festészet fényképészet filmben a következő formában nyert megfogalmazást: „Új készülékek szerkesztése […] a perspektivikus ábrázolásmód teljes kiiktatásával.”^19. Erről is szólva felvetem: egyszer érdemes lenne tételesen, alaposan megvizsgálni a Moholy-Nagy életműben a fotográfiai terület elméleti „vándormotívumait”. Egyértelműen látható, hogy vannak ilyenek, ezek az egyes munkákban inkább kisebb, mint nagyobb mértékben módosulva jelennek meg. Melyek ezek, milyen összefüggésekben keletkeztek, és funkcionáltak, hogyan változtak az idők folyamán? Úgy vélem: e jelenség – mármint a „variálódás” – következetes elemzése izgalmas elmélettörténeti eredményekhez vezetne.

Visszatérve a harmadik, negyedik ponthoz: mai ismereteim szerint a tér és a fotográfia kapcsolatával foglalkozó fenti két idea gyakorlati megvalósítására Moholy-Nagynál sem került sor.

Összességében úgy tűnik, hogy a Munka Moholy-Nagy cikkének magyarra fordított harmadik pontja méretes (stílszerűen szólva) leiterjakabot testesített meg. Kassák érdemét: a fotográfiai formanyelv modernizációjának közvetítését ez természetesen nem csorbítja. Hatékonyságát ugyanakkor kétségtelenül igen; aki annak idején itthon ilyen módon (és csak a magyar nyelvű változatban) találkozott – esetleg életében először – Moholy-Nagy fotóelméleti nézeteivel, bizony juthatott arra az álláspontra is, hogy azok egy része érthetetlen. Csak sejteni lehet, hogy mekkora olvasótáborról volt szó. Egy datálatlan, valószínűleg a harmincas évek elejéről származó forrás mintegy 150 egyéni Munka-előfizetőt sorol fel – közöttük egy ismert fotográfust, a Munka fotókörébe tartozó Bruck Lászlót –, s néhány olyan közösséget, ahová járt a folyóirat egy-egy példánya.^20. Az első évfolyam második száma valószínűleg még kisebb olvasótáborba jutott el. A hatás – a maga idejében – tehát minimális lehetett. Ugyanakkor: a szóban forgó cikk magyarul hosszú ideig csak a Munkában volt olvasható, a hatást tehát innen nézve kell értékelni. Majd „meghosszabbítás” is történt: az idézett Téka sorozatban megjelent Moholy-Nagy szöveggyűjtemény összeállítói 1979-ben szöveghűen átvették a Munkában megjelent A fényképezés megújulásá-t, s a jegyzetekben sem tértek ki a fenti problémára.^21. Még egyszer elismerve az akkori szövegkiadás általános jelentőségét is, látni kell, hogy fotótörténeti szempontból típus-balfogás történt; az 1928-as hiba időbeli vándorútra kelt.

Köszönet a cikk előkészítéséhez nyújtott segítségért: Balassi Intézet, Budapest; Bauhaus-Archiv Berlin; Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye; Kassák Múzeum, Csatlós Judit; Kunstbibliothek – Staatliche Museen zu Berlin, Staatsbibliothek zu Berlin; Pecsics Mária, DLA

Jegyzetek