Az 1858-ban kiadott, Samuel D. Humphrey: American Handbook Of The Daguerreotype című könyvben jelent meg a Scovill cég dagerrotip-kellék hirdetése, amelyben ez a mondat szerepel: „…DAGUERREOTYPE PLATES H.B. – N.P. – Star…”
H.B. az H.B. (sas) 40 vagy 30 vagy 20-as jelre utal, ami a Henry Baud & Cie., Paris, Saintogne 4. manufaktúra terméke lehet. (Forrás: Eder, Josef Maria–Kuchinka, Eduard: Die Daguerreotypie und die Anfänge der Negativphotographie auf Papier u. Glas [Talbotypie u. Niepcotypie] 1927 Knapp, W. Halle 14. oldal.)
Az N.P. az N.P=40, A Lerebours & Secretan, Paris (Noël Paymal Lerebours 1807-1873, Marc Louis François Secretan 1804–1867) az idők során különböző címeken működő és változó tulajdonú manufaktúrájának a produktuma (NP -> Noel Paymal Lerebours ?) (Forrás: G. Chiesa–P. Gosio.)
A Star-ról nincs még elég adat, valószínűleg egy „noname” francia gyártású lemez készült a forgalmazó E. Anthony nevű New-York-i cég számára. Egyelőre csak rajzot találtam róla. (Rinhart, Floyd – Rinhart, Marion: The American Daguerreotype, A tabulation of hallmarks found on extant daguerreotypes Appendix 1. The University of Georgia Press, Athens, 1981.)
A dagerrotipek túlnyomó többségéről semmilyen adat nem áll rendelkezésre sem a készítőről, sem a készítés helyéről, idejéről, az ábrázoltról, stb. A hozzávalókat gyártó háttériparról és a fényképezők technikájának részleteiről se sokat tudni még, különösen nem a mi égtájunkon folyó gyakorlatról, ezért minden olyan adat érdekes lehet, ami ezekkel kapcsolatos. Én a dagerrotip lemezeken lévő fémjelekkel és a lemezeken alkalmazott díszes védőcsomagolások történetével foglalkozom, elsősorban a hazai köz- és magángyűjteményekre alapozva és a közép-európai történetre koncentrálva, de alkalmi együttműködésben olasz, norvég, német, stb. kollégákkal is.
A fémjelek általában a lemezeket gyártó manufaktúráktól és nem a dagerrotip szerzőjétől származnak kivéve, ha az illető mindkét területtel foglalkozott (pl. Marc Antoine Gaudin, 1804-1880). Előfordul azonban, hogy a kép szerzője karcolja bele a szignálját a lemezbe. Nem minden lemezben található ilyen jel, illetve gyakran csak töredékes formában és a legtöbb jelet ma még nem tudjuk konkrét személyhez, készítőhöz kötni. Bizonyos jelek viszont olyan országra utalnak ahol ezeknek a használata törvényben volt előírva (például a francia lemezeken az ezüsttartalomra utaló szám vagy a lemez anyagára utaló DOUBLÉ vagy PLAQUE jelzés, vagy a törvényi előírásoknak megfelelést bizonyító GARANTIE jelzés). Ezek nem a készítő egyéni jelei, hanem bármely cég lemezein lehetségesek. Az óvatosság persze nem árt, miközben az itt említett H.B. (sas) (ezüsttartalom) lemez egy francia cég produktuma, addig a H.B.H. (sas) (ezüsttartalom) lemez az amerikai Holmes, Booth és Haydens cég terméke, bár a franciás jelzés összefüggésben lehet a kalandos életű August P Brassart (1819-1908) lemezkészítővel, aki anno Daguerre lemezeit is csinálta és később ennek a cégnek dolgozott.
Az Osztrák-Magyar Monarchia területén csak egy lemezkészítőről tudok – Franz Machts osztrák fémkereskedő vállalkozásából –, aki a MACHTS ötvösjelet használta: Franz Machts und Comp., “Plattirfabrik“ (1841/42) és dróthúzó (1842), “k.k. privil. Fabrikant silberplattirter Waren“ és “Daguerreotyp-Platten“ (1845) gyártó, Gyár: Siebenbrunnenwiese in Matzleinsdorf, saját házában Nr. 102, Lerakat: Laimgrube, Hauptstraße 184 (1841, 1842, 1845) (Forrás: Albertina database). A magyarországi gyűjteményekben lévő ötvösjeles lemezek többnyire franciák, de a Machts féléből is akad közöttük (pl.: Gola Ádám képén).
Érdekesség, hogy miközben csak 1839. augusztus 19-én hozták nyilvánosságra az eljárás részleteit, sőt gyakorlati bemutatóra csak szeptember elején került sor, Machts már a Wiener Zeitung 1839. szeptember 17-i számában hirdetett dagerrotip-lemezeket, bár ekkor még csak francia gyártmányúakat. A bécsi közönség ez idő tájt láthatott először egyáltalán dagerrotípiát, mikor a császárnak és Metternichnek Daguerre által küldött mintaképeit kiállították amiről Der Österreichische Zuschauer 1839. szeptember 20-i számában írnak…
Nem zárható ki azonban, hogy az első magyarországi dagerrotipisták, akik között például ezüstművesek is akadtak, mint például Strelisky Lipót (1816-1905), maguk is készítettek dagerrotip lemezeket.
Újabb területe a kutatásnak abból indul ki, hogy az ötvösjeleket beütő poncoló szerszámokból több is volt és ezek valamiben különböző változatait produkálják ugyanannak a jelnek, így a lemez készítés idejére, helyére, a más méretűre vágott lemez eredeti méretére lehet következtetni. Ezeknek az elkülönítésére az eddig ismert mikroszkópos fotók mellett az újabb digitális eszközök által készített animálható, 3D-s, a bemélyedő teljes formát megjeleníteni tudó módszer is elérhető már a Nemzeti Múzeumban.
CHRISTOFLE (Charles Christofle, (1805-1863) és társa, Párizs) dagerrotip fémjel 1851-től készült lemezeken. Az ötvösjel animált, „kifordított” képe Keyence digitális mikroszkóppal (Magyar Nemzeti Múzeum)
Ezeket az adatokat a dagerrotipek konzerválása során lehet felvenni, mikor a lemez kikerül a védőcsomagolásából és láthatóvá válnak, ezért az ilyen ritka alkalmakat igen fontos lenne ilyen adatfelvételre is felhasználni, az éppen rendelkezésre álló legjobb technika segítségével.