Napjaikban, a digitális fotózás elterjedésével, az alkotó akarata és gyakran tudta nélkül is számos adat rögzül minden egyes kép elkészültének körülményéről. Háttérben tárolt információs fájlok pontosan rögzítik a fotó keletkezésének másodpercre pontos időpontján túl a fényképezőgép márkáját, típusát, az adott felvételnél alkalmazott rekesznyílást, záridőt, fókusztávolságot, ISO érzékenységet és számos egyéb beállítást. Újabb fényképezőgépek beépített számítógépes program segítségével GPS koordináták alapján a felvétel pontos helyét is meghatározzák. Így már csak a fotós nevének, és a kép témájának automatikus rögzítését kell megoldani ahhoz, hogy hozzávetőleg minden információ rendelkezésre álljon (sőt technikailag még annál sokkal több is), amire egy fotógyűjteményben dolgozó muzeológusnak szüksége lehet egy kép meghatározásakor, beleltározásakor.
Nagymértékben leegyszerűsödne az ilyen fajta gyűjteményi munka, ha az ötven vagy száz éves fotók esetében is automatikusan tárolódott volna számos információ, amit most utólag, a rendelkezésünkre álló negatívokból, és pozitívokból, különböző feljegyzésekből, vagy visszaemlékezésekből próbálunk kikövetkeztetni.
A Néprajzi Múzeumban látható Erdélyen innen – Alföldön túl. A Fekete-Körös völgye a századfordulón című kiállítás előkészületei során próbáltunk így, Györffy István több mint száz éves fotóiból kikövetkeztetni minél többet az ekkor még fiatal kutatóról, egyik első gyűjtőútjáról és az ott készült közel 270 felvétel készítésének körülményeiről.
A fotók alaposabb vizsgálata bebizonyította számunkra, hogy Györffy Istvánnal nemcsak mint földrajzossal, néprajzossal, gyűjtővel, tudóssal kell foglalkoznunk, hanem külön vizsgálódást érdemel Györffy István, mint fotós. Részben a kortársak, tanítványok megemlékezéseiből, részben saját gondolataiból világosan kitűnik, hogy nem csak érdekelte a fotózás, de elengedhetetlenül fontos eszköznek is tartotta azt mind a néprajzkutató, mind a muzeológus munkájában. „Pedig a fénykép legalább is olyan fontos objektuma a néprajzi gyűjtésnek, mint maga a tárgy. Sőt a tárgyak egy részét (épületek, nagy szerszámok, járművek) másként mint fényképen alig vihetjük be a múzeumba, a tárgyak működését, életét pedig legjobban csak fényképpel lehet bemutatni.” (Szilágyi 1984: 602)
Györffy István Fekete-Körös-völgyi fotóanyagának hordozók szempontjából történő vizsgálata azt mutatja, hogy a kutató négy egymástól eltérő fotótechnikát alkalmazott egyetlen terepmunka során. A felvételek túlnyomó részét, 196 darabot, 13×18 cm-es üvegnegatívra készítette, 14 felvételt 7×12 cm-es nitrocellulóz filmen örökített meg, 57 darab 6×13 cm-es üvegnegatív készült az ekkor igen népszerű sztereo eljárással, és 11 db 13×18 cm-es autokróm üveglemez. E négy különböző negatívtípus arra enged következtetni, hogy Györffy a képkészítés folyamatát nem rendelte kizárólagosan alá a néprajzi adatgyűjtésnek, hanem saját érdeklődését kielégítve kísérletezett a különböző ismert, vagy éppen elterjedőben lévő technikákkal. A gyűjtőnek a négy különböző típusú felvételhez összesen három különböző fényképezőgépre volt szüksége, más szerkezettel tudott exponálni a celluloid alapú filmekre, külön, speciális gépre volt szüksége a sztereo felvételek elkészítéséhez, és egy harmadikra, amellyel az összes 13×18 cm-es üveglemezre fotózott. Györffy István terepmunkájának idejében, 1911-ben, a riportergépek megjelenése előtt, az állványos, nagyméretű fényképezőgépek korszakában, egy ilyen szerkezet a hozzá tartozó – Györffy esetében közel 270 – üveglemezzel, több tíz kilót nyomott. Ezért is volt szüksége segítőre úti elszámolásából tudjuk, hogy napidíjat fizetett felszerelésének hordozásáért. Tehát komoly fotós-szakmai érdeklődésének kellett lennie a kutatónak, ha ezek között a körülmények között három, nagyobb méretű fényképezőgéppel indult el gyűjtőútjára. A szakmai érdeklődést továbbá mind az autokróm, mind a sztereo felvételek készítése is igazolja, előbbi a technika újdonsága miatt, utóbbi abból fakadóan, hogy a sztereonegatívok nem a legkézenfekvőbb hordozók dokumentációs célokra.
A negatívok vizsgálatán túl Györffy István máshogy is hagyott segítséget számunkra, hogy több információt szerezzünk fotózásáról. Néhány fotón ugyanis vagy rajtafelejtette felszerelése valamely darabját, vagy úgy állt be a fotózandó téma és a nap közé, hogy kirajzolódik fényképezőgépének pontos formája, néhol még a kioldózsinórt és az azt tartó kezet is jól látni árnyékként, egy képen pedig egy egész alakos árnyék-önportrét hagyott ránk, amely munka közben ábrázolja a fotóst állványon lévő fényképezőgépével együtt.
Tánc – Györffy István fényképezőgépének árnyékával, Magyarremete (Remetea), 1911.
Üvegnegatív, 13×18, Györffy István felvétele © Néprajzi Múzeum
A tisztaszoba asztalán hagyott fényképezőgép táska két képen is megjelenik, amely alapján rekonstruálni tudjuk a Györffy által használt felszerelés bizonyos paramétereit.
Felmerül a kérdés, hogy egy képzett fotós, aki pontosan és hosszasan tervezi meg, állítja be a képkivágást – különösen, hogy mindössze néhány belső felvételt készített Györffy technikai lehetőségei miatt, így ezekre még nagyobb gondot kellett fordítania – valóban lehet-e annyira figyelmetlen, hogy benne felejti a képben felszerelése egy részét? Azonban éppen a fényviszonyok és a felvétel körülményei magyarázhatják, hogy a fotós a főtémára, az asztal mellett ülő férfira összpontosított, és így valóban akaratán kívül örökítette meg számunkra fotóstáskáját.
Román szoba, Tárkányka (Tărcăița), 1911.
Üvegnegatív, 13×18, Györffy István felvétele © Néprajzi Múzeum
Györffy Istvánnak ezt a felvételét – talán épp az ottfelejtett táska miatt – nem leltározták be a többi fotóval együtt, így nem is ismerhette ezt Dr. Kósa László néprajzkutató, aki ötven évvel később járt Györffy nyomdokain a Fekete-Körös völgyében. Úgy tűnik azonban, hogy a hely indította valahogy erre kutatókat, ugyanis Kósa László is éppen egy tisztaszobát kapott lencsevégre, amikor elődjéhez hasonlóan ő is az asztalon felejtette fényképezőgépének tokját.
Magyar szoba, Köröstárkány (Tărcaia), 1964,
Kósa László felvétele © MTA BTK Néprajzi Intézet Adattára
Így, még ha digitálisan nem is rögzültek technikai paraméterek a felvételeken, fotózó néprajzos elődeink gondoskodtak róla, hogy a negatívok típusaiból kiolvasható információkon túl, árnyékok és véletlenül ott felejtett felszerelések segítségével mégis rekonstruálni tudjuk, milyen fényképezőgépekkel dolgoztak terepmunkáik során.
Felhasznált irodalom
Szilágyi Miklós 1984 Györffy István tevékenysége a Néprajzi Múzeumban. Ethnographia, XCV. 4. 577-593.