Mottó: „Amit Beethoven + Chopin jelentett a Zeneművészet számára, azt jelentik Önök a Fotóművészetnek.”[1]
A Strauss – Peyton Stúdiót az egyik legrégebbi fényképészeti műteremnek tartják Missouriban. Az elnevezés Benjamin Strauss és Homer Peyton fotográfusok vezetékneveiből tevődik össze.[2]
Strauss 1900-ban költözött Kansas Citybe, ahol október 1-jén nyitott műtermet. Három évvel később[3] alkalmazta Peytont, mint retusáló művészt, akivel üzleti partnerekké váltak. A Troost Avenue-n és Walnut Street-en működő stúdióikat 1908-tól nevezték Strauss – Peytonnak.[4]
Történetükben a Muehlebach Hotel 1914-es megnyitása jelentett fordulópontot. A szállodában berendezett újabb műtermükben páratlan lehetőséget kaptak a népszerű vendégek megörökítésére.[5] Közös sikereiknek a gazdasági világválság vetett véget. Míg a Walnut 1916-ig, addig a Troost és a Muehlebach (amit a DeCloud családnak[6] adtak el) 1926-ig működött Kansas Cityben.[7] Egyes vélemények szerint, technikájuk kifejezetten inspirálóan hatott másokra. Sőt, a kritika egyfajta általuk teremtett iskoláról is beszél Kansas Cityben, melyhez például David Baker, Orville Hison, H. Kenyon Newman (1923), James A. Wiese vagy a „Bert Studios” fényképészeit sorolják.[8]
Stilisztikai szempontból a két fotográfus együttműködésének három korszakát különböztetik meg. Az első 10 év a legjelentősebb, mikor a Strauss által készített fényképek negatívjainak hátterében Peyton olyan éles ceruza, toll- és ecsetvonásokat kezdett ejteni, melyek az ábrázoltak köré látványos, világos vagy sötét „aurát” formáltak drámaivá, egyben festőivé téve az előhívott képeket. A retusok alapjául szolgáló zselatinos ezüst fotókra eleve jellemző volt az éles kontrasztok érzékeny átmenetekkel, „chiaroscuróval” való finomítása, amit a fotográfusok festői értelemben használtak.[9] Peyton a következő szakaszban a festőiséget szó szerint fokozta, és a zselatinos ezüst fényképeket keretre vagy lemezre erősített szövetre kísérelte meg előhívni.[10] (1919–1920) Az utolsó korszakot a „népszerűség idejének” nevezik, mikor technikai újítás nem történt, de mindig más tartalmi értékek érvényesülnek a felvételeken. (1921–1930)
A Strauss-féle fénybeállítás és jellemző témáik a korabeli színház- és filmművészethez kötik a fotókat. A teatralitáson kívül további közös vonásuk, hogy bár a fotografált arcképek térben-időben fix állóképek, a díszlet és az alkalmazott kellékek látványa a nézők képzeletében gyakran sajátos, filmszerű narratívát képez a színész-modellekről.
A fotográfusok nőket ábrázoló fényképeivel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy alanyaik személyiségjegyein túl szépségük egyfajta „időtlen” ideálját igyekeztek megragadni. Jóllehet a portrék a mai magyar fotográfiában alkalmazott „glamour-fényképezés” fogalmával írhatók le, a készítőik (kevés kivétellel) tartózkodtak a női test puszta erotikájának hangsúlyozásától. Képzőművészeti hasonlattal élve, formailag a szecesszió „femme fatale” nőideáljának egy lágyságot tükröző, modern megközelítését alkották meg. Fotótörténeti szempontból a tengerentúli szaknyelvben fotószecessziónak nevezett piktorialista vonulatba illeszkednek.[11]
A képzőművészet és fényképészet határmezsgyéjén keletkezett fényképek néhány esetben kötődnek a zeneművészethez,[12] aminek objektív-történeti dimenziója, hogy zenei előadóművészeket ábrázolnak.[13] Ugyanakkor a zenéhez kontrasztjaik és retus-vonalaik ritmikus ismétlődése révén, elvont-absztrakt szinten is kapcsolódhatnak.
A Magyar Nemzeti Múzeum (KK) Történeti Fényképtárának portrégyűjteményét összesen 146, a Strauss – Peyton Stúdiónak tulajdonítható nagyméretű fénykép gazdagítja. Más tételekkel együtt 2007-ben vette meg őket a múzeum Novomeszky János[14] magyar-amerikai műgyűjtő hagyatékából. Az 1910 és 1930 közé datálható vintázs-felvételek a leírt technikával készültek.
Már a vásárláskor azonosítottak három fényképet[15] Ms. McLucas Hatting amerikai táncosnőről.[16] Összehasonlítva velük az anyag dedikáció nélküli darabjait később feltételezték, hogy az erősen retusált, MNM TF 2020.99.48. leltári számú felvételen látható pózoló nőalak is őt ábrázolja. A lapon egy erősen kifakított, majd átrajzolt fátyollal szinte teljesen „elmosták” a fotografált arc alsó részének eredeti kontúrjait. Ezért a Nemzeti Múzeumban őrzött együttesben ez a fénykép áll legközelebb a rajz- és társművészetekhez.
[1] Hal Parker amerikai énekes ajánlása a fotográfusoknak. Az eredeti szöveg: „What Beethoven + Chopin are to Music, You are to the Photographic Art. Sincerely/ Hal Parker”; Strauss – Peyton Stúdió felvétele: Hal Parker, zselatinos ezüst fénykép, MNM KK – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, 2020.88.57.; Apor Eszter: A Strauss – Peyton Studio portréi a Történeti Fényképtárban. Folia Historica XXXVI. 2002. 171–208.
[2] Közös üzletük elődje az az első Saint-Louis-i műterem, amit Benjamin bátyja, Julius Caesar Strauss alapított és 1880–1924 között működött a Franklin Streeten.; A mai cég Colin Miller és felesége tulajdona. Az alapítók által alkalmazott egyedi technika felfedezése és jogainak megvásárlása után, 1990-ben nyitották újra az üzletet Saint-Louis-ban, „Strauss – Peyton” néven. A műterem története honlapjukon: https://www.strausspeyton.com/the-history (utolsó letöltés 2024. október 19.); A régi Strauss – Peyton stúdiók történetének kutatóhelye a Jackson Megyei Történeti Társaság (Jackson County Historical Society, a továbbiakban: JCHS, Independence, Missouri), ahol közel 30.000 üvegnegatívot őriznek az alapító fotográfusoktól. Bár az anyag egy része 1969–1970-ben elpusztult, David W. Jackson levéltáros segédlete lehetővé teszi a részletes áttekintést. Ld https://static1.squarespace.com/static/51181e81e4b04512ec820440/t/5b0fe6d82b6a282944ee79d6/1527768793239/Strauss%2BPeyton%2Bdescription.pdf (utolsó letöltés 2024. október 19.); A témában megjelent legfrissebb monográfia: Gail Buckland: Strauss – Peyton. Celebrity and glamour. Los Angeles, 2006. 9.
[3] Az adatok itt ellentmondásosak. Egy forrás szerint Benjamin kezdetben önállóan dolgozott. (Említi Buckland, G.: Strauss – Peyton i. m. 10.) Mások szerint George W. Curtiss fényképésszel dolgozott együtt Kansas Cityben (a New Ridge Building 605-ben), és ezt nevezték át „Strauss Studiónak” 1903-ban, miután Benjamin megvásárolta. Később ez a stúdió az East 11th Street 216 alá költözött. Lásd https://www.broadway.cas.sc.edu/content/studio-Strauss-Peyton (utolsó letöltés 2024. október 19.)
[4] A közös műtermeken kívül Peytonnak még volt egy további saját boltja Kansas Cityben, a Woolf Brothers Building 506-ban.
[5] Buckland, G.: Strauss – Peyton i. m. 14.
[6] A vásárlók az egykori alkalmazottak, Mr. Frank és Mrs. Reginald A. Poissant DeCloud, valamint leánytestvérük, Marguerite DeCloud Deputy voltak. A Strauss – Peyton-anyagot ők adták át a JCHS-nek.
[7] Strauss szülővárosába, Clevelandbe tért vissza, ahol a Hollenden Hotelben volt üzlete. 1952-ben hunyt el.; Peyton valószínűleg Detroitban, Chicagóban, 1926-tól New Yorkban dolgozott (a West 57th Street 29 alatt), mielőtt Los Angelesbe ment. 1929-től a Hollywood Boulvard-on fényképezte az egyik legismertebb modelljét, Charlie Chaplin komikust, de a válság ezt a boltot is tönkretette. Egészségügyi okból Seattle-be ment, ahol 1930-tól jegyezték műtermét az Olympic Hotelben. Sokáig úgy tartották, hogy Peyton 1930-ban hunyt el Északnyugaton, amit David W. Jackson levéltáros (JCHS) a városi elhalálozási jegyzék alapján pontosított. Bizonyos Homer Peyton (született 1894. március 12-én) 1968 márciusában halálozott el az oregoni Medfordban. Lásd https://static1.squarespace.com/static/51181e81e4b04512ec820440/t/5b0fe6d82b6a282944ee79d6/1527768793239/Strauss%2BPeyton%2Bdescription.pdf (utolsó letöltés 2024. október 19.)
[8] https://www.broadway.cas.sc.edu/content/studio-Strauss-Peyton (letöltés 2020. márc. 20.)
[9] Említi Buckland, G.: Strauss – Peyton i. m. 13.; A „chiaroscuro” önmagában kontrasztot jelent. A festészetben a testek fény-árnyék ellentét segítségével történő kiemelését értjük alatta.
[10] Uo.; A szakirodalom Enrico Caruso énekes portréját hozza példaként.
[11] A fotóművészet születése. A piktorializmustól a modern fotográfiáig (1889–1929). Szerk. Baki Péter. Bp. 2012.; Fejér Zoltán: Látványos kiállítás a Szépművészeti Múzeumban – A fotóművészet születése. A piktorializmustól a modern fotográfiáig (1889–1929). Fotóművészet 55. (2012) 2. sz. 72–87.
[12] Kincses Károly: Lefényképezhető-e a zene? In: Magyar zene és kép. Szerk. Kieselbach Tamás. Bp. 2006. 206–224.
[13] 1924-ben az ír-amerikai tenorista, John McCormack készítette el például azt az egyetlen ismert kettősportrét, ami Strauss-t és Peyton-t ábrázolja. A fénykép az énekes szerint „élete első fellépése volt, mint hivatásos fényképész.” Buckland, G.: Strauss – Peyton i. m. 13–15.
[14] Sor Zita: Emlékezés Novomeszky Jánosra (1955–2004). Fotóművészet (2005) 5–6. sz. 141 és 156.; MNM Központi Adattár, Történeti Adattár 9586–2008
[15] MNM TF 2020.99.26. leltári számú, és az MNM TF 2020.99.27–28. duplum képek.
[16] A portré alanyáról jelenleg nem áll hiteles adat a rendelkezésünkre.
Címlapkép: Strauss – Peyton Stúdió
Ms. McLucas Hatting táncosnő fátyolban,
MNM KK – Magyar Nemzeti Múzeum,
Történeti Fényképtár, 2020.99.48.
Strauss – Peyton Stúdió
Ms. McLucas Hatting táncosnő portréja,
MNM KK – Magyar Nemzeti Múzeum,
Történeti Fényképtár, 2020.99.27.
John McCormack
Benjamin Strauss és Homer Peyton
Magyar Nemzeti Múzeum / reprodukció : rosta.jozsef@hnm.hu
A tanulmány a Fejős Zoltánt 70. születésnapján köszöntő Mafot-kötet számára íródott 2024. novemberében