Az idén 222 éves Magyar Nemzeti Múzeum elkötelezett munkatársai igyekeznek tovább vinni hagyományainkat, régi történeteinket. Tartjuk a kapcsolatot régi kollégáinkkal, nemcsak ünnepi megemlékezésekkel, hanem a hétköznapokban is. Igyekszünk minél többet megtudni elődeink örömeiről, gondjaikról, szomorú és vidám perceikről.
1982-ben, amikor az akkor 180 éves Múzeumban (nagybetűvel és nem intézményben!, hanem a Múzeumban) elkezdtem dolgozni, a tudós kollégák számos kedves, vidám és szomorú történet elmesélésével tiszteltek meg. Jónéhányra emlékszem, s mesélem tovább a mostani fiataloknak. A történetek egyike arról szólt, hogy készült egykor a munkatársakról egy karikatúra-album, amiben találó ábrázolások találhatóak. Néhány évvel később Korek Józseffel, egyik főigazgató-helyettesünkkel beszélgetve szóba kerültek a munkatársakról készült karikatúrák, amelyeket addig nem láttam. Korek József ekkor az íróasztalából elővett egy kis, sokszorosított füzetet és megmutatta, majd néhány napra kölcsön adta nekem a Történeti Torzképcsarnok címet viselő, kis irka méretű „kiadványt”. A címlap egy múzeumi leírókarton volt, amelynek nyomtatott rovatainál az alábbi leírások szerepeltek:
Cím: nem tárgy: alany!
Elhelyezése: zsúfolt
Revízió: szerencsére gyenge
Származás: Demokráciánkban nem firtatandó
Állapot: Némelykor kissé megviselt
Beszerzés, vételár: E rovatokat helyesebbnek látjuk kitöltetlenül hagyni
A rajzokat Vértes László készítette az 1950-es évek első harmadában. A sokszorosítás a Történeti Múzeum – a már akkor is sok átszervezés egyikeként akkor éppen így hívták az IGAZI Nemzeti Múzeumot – Rotaprint üzeme végezte 1953 februárjában, s akkor 60 példány készült belőle. A könyvecskéhez rövid bevezetést is fűzött a rajzoló tudós. „Szolgáljon tehát a TÖRTÉNETI TORZKÉPCSARNOK …mindenki vidulására”. A „vidulás” kiegészítéseképpen a 47 portrékarikatúrához az ábrázoltak fűztek egy-egy mondatnyi megjegyzést. Így Fülep Ferenc főigazgatótól kezdődően (nem ő az első a rajzok sorában!) Huszár Lajoson, az Értemtár legendás numizmatáján át, Bónis Éváig, a kiváló római koros régészig – akit még volt szerencsém ismerni –, s önmagával, Vértes Lászlóval együtt a szereplők reakcióival kísérve örökítette meg munkatársait.
A karikatúra-portrékon ábrázolt kollégák egyike Fejős Imre, aki ekkor a Történelmi Képcsarnok munkatársa volt. Fejős Imre, a kiváló múzeumtörténész, akinek – többek között – az első kerttörténetet köszönhetjük, számunkra mint a magyar fotótörténet meghatározó alakja ismerős elsősorban. Arcmása viszont évtizedekig ismeretlen volt előttem, s ma is csak egyetlen fényképét ismerem, amely magántulajdonban van. Akkor, amikor Korek József megmutatta az albumot, főként azok a kollégák voltak nekem érdekesek, akiket ismertem, Fejős Imre ábrázolására nem figyeltem fel. Korek József akkor nem mesélt arról, csak jóval később tudtam meg Kovács Tibortól és Fodor Istvántól, hogy ő versikéket írt az 1970-es évek közepén az egyes ábrázoltakról, sőt egy Múzeumi Veszedelem, avagy a dámák és daliák szorongása a Nagyházban című rövid eposzt is csatolt a karikatúra portrékhoz.
Az évek múltak, s hozzám került a 7. példány, végén a versikékkel és az eposszal. Ebből osztom meg Fejős Imre portréját a maga által írott kommenttel és Korek József róla írott versikéjét.
Zoltán, Isten éltessen sokáig jó egészségben, munkálkodj sokat mindannyiunk örömére!
[Képaláírás:]
Fejős Imre karikatúra portréja, alatta Fejős Imre sk. kommetjével
Rajzolta: Vértes László
Korek József versikéje az Appendixből:
A fülem azért nőtt meg, hogy meghalljam Rassay hangját,
karom azért satnyult el, hogy ne bántsam a gárdát,
pedig ha a pálcát néha megragadtam volna,
osztályom is jobban parirozott volna
A tanulmány a Fejős Zoltánt 70. születésnapján köszöntő Mafot-kötet számára íródott 2024. novemberében