Török András

művelődéstörténész, fotóportál menedzser

1998 és 2003 között a Mai Manó Ház alapító igazgatója volt. 2004-ben hozta létre a Summa Artium nevű céget, amely 2014 óta a Fortepan projekt adminisztratív támogatását nyújtja. Ugyanettől fogva a Fortepan önkéntes menedzsere, Tamási Miklós szerkesztő de facto jobbkeze, a Fortepan fundraisere.

1986 óta Budapest krónikása, Budapest: A Critical Guide című sok kiadást megért könyve 1989-ben jelent meg angolul, aztán sok más nyelven is. Magyar változata, a Budapest Könyv 1998 és 2023 között számos kiadást megért.

2010 és 20 között a Budapest folyóiratban tárcarovatot írt, ezekhez saját fényképeket készített. Első könyve, amelynek összes képét ő készítette: 500 Best Kept Secrets of Budapest. A Budapest könyv 2023-s kiadásában számos saját fényképet használt fel. Összesen mintegy 10 magyar és angol nyelvű könyv szerzője. A 2023/24-ben a Nemzeti Galériában látható Fortepan kiállítás társkurátora.

A Summa Artium Alapítvány kuratóriumi elnöke