A fotóművészettel és fotótörténettel kapcsolatom 1979-ben kezdődött, amikor Szolnokon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ fotóművészeti szakelőadója lettem. Az e munkakörhöz kapcsolódó szokásos közművelődési tevékenységem kapcsán kezdődött érdeklődésem a fotográfia múltja iránt.

Az 1979-ben indított Szolnoki Fotógaréria kiállításai között lehetőség szerint szerepeltek történeti témák is. Ilyen volt pl. a Kincses Károly kollégámmal közösen 1984-85-ben Gödöllőn, Szolnokon és Nyíregyházán megrendezett Veress Ferenc emlékkiállítás.

Az 1980-ban alakult Jászkun Fotóklubban meggyökeresedett az oldtimer-jelleg, vagyis többen kezdtek régi fényképezőgépeket gyűjteni és később használni is azokat. Ebből alakult ki Weston Stúdió nevű alkotócsoportunk, amelynek tagjai 9×12 cm-es lemezes gépekkel fotóztak és elsősorban lágyrajzú képeket készítettek. Munkáiknak, kiállításaiknak bel- és fülföldön egyaránt sikerük volt. Ezidőtájt kezdtem én magam is a diavetítők gyűjtésével és történetének kutatásával technika-és művelődéstörténeti szempontból foglalkozni. E tárgyban számos, diával gazdagon illusztrált előadást tartottam országszerte ifjúsági klubokban, fotóklubokban és fotóstáborokban. 1986-ban az Élet és Tudományban (39., 42., 44. szám) háromrészes cikkel írtam a diavetítés történetéről. (Legutóbb a Fotóművészet 2025/3. számában jelent meg egy cikkem vetítéstörténet témában.)

1982-ben kezdeményezésemre az 1932-es betiltott szolnoki szociofotókiállítás 50. évfordulóján a MFSZ-el közösen dr. Albertini Béla szakértő közreműködésével rendezvénysorozatot szerveztünk, amely az 1932-es eredeti és az 1982-es kortárs kiállítások mellett egy tanácskozással végződött. A rendezvénysorozatról a szaksajtó is beszámolt.

1990-91-ben javaslatomra a Mafosz és a szlovák ,illetve osztrák amatőrszövetség (VÖAV) Petzval József halálának 100. évfordulójáról történő megemlékezés céljából Petval-Emlékbizottságot hozott létre, melynek elnöke lettem. Petzval József tipikus monarchiabeli életútjának megfelelően mindhárom országban színvonalas rendezvényekkel, érem és plakett megjelentetésével emlékeztünk meg a fotográfiai optika nagy alakjának szerteágazó munkásságáról. A budapesti előadások helyszíne a MTA székháza volt.

1992-ben, 13 év után különböző okokból meg kellett válnom a közművelődéstől és pályám további részében német nyelvtanítással foglalkoztam 8 évig középiskolában, 10 évig pedig a Szolnoki Főiskolán. Meglévő két diplomám mellé két újabbat szereztem és 2010-ben főiskolai docensként és a német tanszék vezetőjelént vonultam nyugdíjba.

Mindeközben a gyűjtő és kutatómunkát tovább folytattam, amit német nyelvtudásom is segített. Gyarapodó gyűjteményemből több kiállítást rendeztem, közülük a jelentősebbek: Karcag (2001), Szolnok (2012), Mezőtúr (2022). Ezeken egyenként több mint száz diavetítő került kiállításra és előadások, vetítések kísérték. Időközben kiderült, hogy az ország legnagyobb ilyen jellegű gyűjteményével rendelkezem. 2022-től azon dolgozom, hogy ún. muzeális vetítéseket szervezzek, vagyis 100-120 éves működőképes vetítőimmel (sciopticonjaimmal) hasonló korú 8,3×8,3 cm-es matricás üvegképeket és különböző méretű laterna magica-lemezeket vetítsek.

A fotókultúra érdekében végzett munkámat – beleértve a német nyelvterületi kapcsolatok ápolását is – a négy évtized során a következő kitüntetésekkel ismerték el: ESFIAP (1992), Hon. ÖGPh (1993), Szolnokért emlékérem (2018), ES-MAFOSZ (2019).