A Fortepan tavaszi kiadásában 30 adományozó 5000 archív fotójával találkozhatnak.
A sok privátfotós hagyaték mellett szerzői életművekkel, sorozatokkal is megkerestek minket az olvasóink. 2010-es indulásunk óta „mindenevők” vagyunk, örömmel válogatunk a klasszikus amatőr-családi albumokból, de szívesen feldolgozunk akár teljes fotós életműveket is. Lássunk most mindkét típusból néhány izgalmas, fontos sorozatot.
Darabszámra a Lindner család anyaga a legnagyobb, több mint ezer fotót szkenneltünk Lindner László sakknagymester, sakk szakíró negatívjaiból. A képek jórészt a szerző utazásait dokumentálják, de a felvételek egy jó szemű, ügyes fotóst rejtenek.
Ismét dolgozhattunk építészet-történeti fényképekkel. Ezúttal Bordács Ferenc, a Középületépítő Vállalat fotóriporterének hagyatékából válogathattunk képeket. A szerző életművében egyszerre szerepelnek a Vállalat által kivitelezett épületek fotói és a család hétköznapi életének apróságai.
Egy különleges hátterű szerző, Krizsán Árpád kameráján keresztül eddig nem ismert részletek is feltárulnak a rendszerváltás közéleti akcióiról, tüntetésekről és demonstrációkról. Árpád emigráns szülők gyermekeként, Nyugat-európai útlevéllel járt „haza” és fotózott lelkes kezdő riporterként fontos 1989-es eseményeken.
Feldolgozhattuk egy megrázó első világháborús album képeit is. A közel kétszáz fotó szerzője Csicsery-Rónay István vezérkari ezredes, országgyűlési képviselő volt. A fotók az orosz hadszíntéren, majd az erdélyi hadjárat során készültek és helyenként drámai erővel ábrázolják a frontvonal borzalmait is.
Szekfü András és Budapest Főváros Levéltára jóvoltából válogathattunk Karafiáth Jenő, volt főpolgármester (1937-42) családi-hivatali fényképeiből. A képek leginkább a XX. század eleji polgári, felső-középosztálybeli szerző családi életéről tudósítanak, de a közélet iránt érdeklődő olvasóknak is fontos forrást jelenthetnek a korszak megismeréséhez.
A harmincas évek értelmezéséhez akár kontrasztként is szolgálhatnak Viktor Lundgren, svéd kertészmérnök felvételei. Lundgren a svéd Turisztikai Szövetség felkérésére utazott Magyarországra, ahol több mint kétszáz néprajzi tárgyú fotót készített jellemzően nyugat-magyarországi falvakban.
Feldolgoztuk Veres Júlia, részben Hollandiában élő bölcsész, divattervező hetvenes-nyolcvanas években készült negatívjait is. Juli baráti köre részben a volt demokratikus ellenzék tagjaiból állt, képein feltűnik Erdély Miklós, Bódy Gábor, Konrád György is.
Végül szívből ajánlom Petrók Károly 1946 és 66 között készült közel négyszáz amatőr fotóját. A szerző a Magyar Nemzeti Bank tisztviselője volt, aki Gyöngyösön és Szolnokon élve dokumentálta családjának és hivatalának hétköznapi életét, a politikai helyzetet jórészt semmibe véve.
Végül pár szolgálati közlemény:
– tart az „1% adó – 100% fotó” kampányunk, ha úgy érzik, hogy támogatnák a munkánkat itt olvashatnak a részletekről:
– a képek leírásához minden segítségnek, ötletnek, észrevételnek örülünk. Itt tudnak részt venni a munkában:
– szívesen vállalkozunk az Ön családi fotóinak feldolgozására is, keressenek minket bátran a fortepan@gmail.com címen!
Barátsággal:
Tamási Miklós
https://www.facebook.com/@FortepanArchivum/?hr=1
Fotó: fortepan_312838