Világok peremén
Koncz Csaba kiállítása
a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és az Einspach és Czapolai Fine Art együttműködésében
a 8F Galériában
1065 Budapest, Nagymező u. 8.
Megtekinthető: 2025. november 9-ig
Koncz Csaba képzőművész, zenész az örök kívülálló szerepét érezte leginkább magáénak, mind a művészet különböző ágaiban való jelenléte, mind a társadalmi státusza ennek megfelelő volt. Ez az „outsider” lét azonban nem jelentette azt, hogy ne lett volna hatással és ne formálta volna intenzíven azt a területet, amivel éppen foglalkozott. Az a rövid periódus, 1962 és 1967 között, amikor a fotográfiának szentelte figyelmét, kitörölhetetlenül fontos időszaka volt a magyar neoavantgárd fotó történetének. Az ekkor létrejött kísérletező, absztrakt, jelszerű fotói egy olyan polémiába és diskurzusba kapcsolódtak be, mely a kiállítótereken és az underground asztaltársaságokon túl, a fotográfiai szaksajtón át, a kor feszes kultúrpolitikájának ingerküszöbét is elérte.
Honnan indult és merre tartott ez a kortársak szavaival élve lánglelkű, „hippi, beatnik, virágfiú”, aki egy csikóbőrtarisznyában tartotta minden értékét, köztük egyetlen fényképezőgépét, egy Praktisixet? Rábakecölön született 1938-ban, majd 1958-ban Budapesten kezdte meg tanulmányait a Műszaki Egyetem gépészmérnök szakán. 1962-ben előfelvételi évet töltött Herskó János osztályában a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán. Egy év után a felvételire készített absztrakt formanyelvű vizsgafilmjét, melyben a horizontális és vertikális mozgásokat szintetizálta elektronikus zenei aláfestéssel, kirostálták, így felhagyott a további felsőfokú tanulmányokkal.
A főiskola helyett egy meghatározó szellemi közösséghez csatlakozott időlegesen, melynek két fontos helyszíne és megjelenési formája volt, a Váci utcai Muskátli presszó és Petrigalla Pál lakása a Vécsey utca 3. szám alatt. A hivatalos kiállítótereket és kultúrpolitikát ebben az időszakban a szocreál szellemi sivársága, szürkesége és elszigeteltsége jellemezte, az aczéli kultúrpolitika 3T rendszere nem kedvezett a nonkomformista, lázadó fiatal generációnak, akik keresték a kitörési pontokat és egy őszintébb, szabadabb életformára vágytak. Koncz és közeli barátai, Lőrinczy György és Nagy Zoltán fotográfusok, valamint filmesek, képzőművészek alkották a Muskátli galeri belső körét. A laza szerveződésű Muskátli-kör egy alternatív ablak volt egy szabadabb világra, ahol az egyhangú kelet-európai panorámán túl a nyugati világra is rálátás kínálkozott. E társaság egyik katalizátora, szervezője Dr. Végh László röntgenorvos, zeneszerző volt, aki ellentmondásos tevékenysége eltitkolt részeként mint beszervezett ügynök jelentett a saját baráti köréről is 1951 és 1962 között. A Petrigalla Pál által működtett szalon a beavatottak társasága volt, mely szerzői estek, lakáskiállítások és a nyugatról érkező komolyzenei és jazzlemezek hallgatása révén biztosította a lázadás kontinuitását. Megfordult itt Kassák Lajos, Korniss Dezső, Hamvas Béla, Weöres Sándor és Pilinszky János is, átadva a stafétát és az ellenkultúra szellemi munícióját a fiatalabb generációnak. Koncz Csaba is rendszeres résztvevő volt: fotókiállítást rendezett barátainak, Ventilla Istvánnak és Lugossy Istvánnak a Vécsey utcai lakásban és ő maga is kiállította absztrakt fotográfiáit 1964-ben Csutoros Sándor szobrásszal közösen.
A fiatalok, a társasági élet e két fontos helyszínén túl, ha tehették, kirajzottak a tágabb világba. Kedvelt célpont volt a szabadabb légkört biztosító Lengyelország, ahová Koncz és barátai hosszadalmas, sokszor hetekig tartó autóstoppal jutottak el, tárlatokat néztek, ők maguk is kiállítottak és jazzt hallgattak, amihez Magyarországon a hatvanas években még nem igazán lehetett hozzájutni. Koncz életvitele nagyon puritán volt, arra törekedett, hogy az anyagi javaktól független legyen, csak a minimális létfeltételhez szükséges egzisztenciát teremtette meg, annál többet nem is akart birtokolni. A hatvanas években saját lakás híján barátai előszobájában, fűtetlen hétvégi házakban húzta meg magát és sokszor hetekig nem hallottak felőle ismerősei.
Koncz a megkezdett, de be nem fejezett felsőfokú tanulmányok után időlegesen a Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalatánál helyezkedett el fényképész segédként és az országot járta képeslapokat készítve műemlékekről. Saját alkotói ambíciói megvalósításához sokáig nem volt fényképezőgépe, csak időnként kért kölcsön, a nagyításokat pedig egy-egy művelődési ház fotólaboratóriumában végezte. Első fotósorozata a bőszénfai cigánytelepről készült, de a szocio- és riportfotó nem különösebben érdekelte. Hamarosan az absztrakt képalkotás felé fordult, mely fotós eszközökkel igen pontos tervezést és kivitelezést igényelt. MÉH-telepek drót- és vashulladékaiból választotta ki kalligrafikus tusrajzokat idéző fotóinak tárgyait: rugók, láncszemek, csavarok, ácskapcsok, szeszélyesen meghajló dróthálók jelennek meg a puritán tisztaságú, hófehér háttér előtt. A súlyos vastárgyakat és az azokból létrehozott absztrakt konstrukciókat üveglapra helyezte és alulról fényképezte, kiragadva és megfosztva valódi funkciójuktól, kontextusuktól. Másik módszere a semleges háttér eléréséhez az volt, hogy hóban fotózta a nagyobb méretű mezőgazdasági eszközöket: boronát, ekevasat. Lebegő motívumai szellemi rokonságot mutatnak Korniss Dezső 40-es években alkotott antropomorf lényeivel és Jackson Pollock kalligrafikus műveivel.
Koncz Csaba Világok peremén című kiállítása csupán egyetlen évtized öt évére összpontosít, hiszen ekkor jött létre ez a nagy jelentőségű műcsoport, melyre talán fotógrafikaként a legpontosabb hivatkozni. Így tett maga Koncz is, aki Versek és fotógrafikák címen adta közzé költeményeit és fotóit nem sokkal 1967-es disszidálása után, utolsó üzenetként a Magyar Műhely hasábjain.
Koncz Csabának fontos, de epizódszerű szerepe volt a hatvanas évek magyarországi underground kultúrájában. Teljes életformájával elutasította a fennálló szocializmust, állandó munka és lakhely nélkül élt, művészete és annak közönség felé való közvetítése, közösségi akciói is szembementek a szocreál kánonjával és elfogadott normáival. A beatnemzedék tagjaként számára a kortárs nyugati kultúrához kapcsolódó zene, művészet és információ jelentette a legnagyobb vonzerőt. Élete további szakaszában élt holland kommunában, utcazenélt és folk-rock lemezt adott ki a Pan Ra zenekarral Franciaországban, végig utazta Indiát, míg végül 1992-ben hazatért és letelepedett Balatonhenyén, ahol haláláig, 2022-ig élt. Szabadon mozgott a különböző művészeti kifejezési formák között, egyszerre volt fotóművész, szobrász, költő, zenész és az egész életet műalkotásként megélő univerzális alkotó.
Kopin Katalin
művészettörténész
Fotó: Koncz Csaba: Cím nélkül, 1964 k. Az Einspach és Czapolai Fine Art tuladona