Kertész/polaroidok

A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Megtekinthető: 2024. szeptember 1-ig

 

A Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész 130 című kiállítássorozatát záró tárlat A felejtés csele. Válogatás André Kertész polaroidjaiból címmel nyílik a kerek születésnapon a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

A kiállításon negyven, az 1970-es és 80-as években készített polaroidképet mutatunk be a 2021-ben New Yorkból vásárolt anyagból. André Kertész késői polaroidjain saját lakását teszi műteremmé, ahol könyvek, fotók, tárgyak és az ablak kínálta perspektívák adják a nyersanyagot, amivel dolgozni kezd. Gyakran használja a fény és az árnyék kontrasztját is; előszeretettel veszi elő korábbi felvételeit és komponál köréjük új kontextust, értelmezi újra múltjának egy-egy darabját. Ám amiben igazán erős, az a megszemélyesített tárgyak bábjátéka.

A halott feleségének ajánlott from my window című albumában szereplő polaroid képek egy évekig tartó gyászmunka eredményei. A gyászfeldolgozás az apró színes kompozícióknakazonban csak egyik rétege. Kertész korábbi képeinek újraértelmezett motívumait is fellelhetjük ugyanis a késői polaroidokon. Mintha az idős művész „minden egyes képpel egy korábbira akart volna emlékezni”. „Lassan, lassan, lassan fényképezni kezdtem. De hamarosan belebolondultam… Reggelente és késő délután dolgoztam. Szép az ég a reggeli fényben, és késő délután nagyon változatos. Reggelente nekiláttam, és csak fotóztam, fotóztam, fotóztam, enni se volt időm. Azt vettem észre, hogy eltelt az idő, és nem is reggeliztem. Délután ugyanígy…A gyógyszeremet is elfelejtettem. Egyszer csak magamat is elfelejtettem, a fájdalmat, az éhséget, és igen, a szomorúságot is.” (André Kertész, 1981)

A múlt ilyetén felidézése a jelenben az emlékek újraalkotása, kivédhetetlen megváltoztatása is. Vagyis az emlékezés mindig feledés; a felidézés kreatív módjai, a gyógyító teremtés pedig alighanem a felejtés csele.

Fisli Éva
a kiállítás kurátora