A Magyar Múzeumi Történész Társulat évente ítéli oda a Wellmann Imre-díjat, olyan személynek, aki a történeti muzeológia terén kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A 2025. évi díj átadására az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumában a Társulat éves konferenciáján került sor. Ebben az esztendőben ketten részesültek elismerésben. Mindketten kiváló muzeológusok, gazdag életút és szakmai pálya birtokosai.
Demeter Zsuzsanna, történész, fotótörténész, a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának főmuzeológusa, a Fényképgyűjtemény és a Képeslapgyűjtemény gyűjtemény vezetője. Az ELTE történelem – új és legújabb kori történeti muzeológia szakán végzett. Kedves tanára, Glatz Ferenc hívására az újonnan létrehozott História folyóirat munkatársa, szerkesztője, szerzője lett. 1999-től a Budapesti Történeti Múzeum Fotógyűjteményének vezetője. 1998-ban adta közre „A fotográfia megjelenése a magyar sajtóban” című tanulmányát. 2004-ben a „Fényképkiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban-Változó Budapest című kiállítás” recenzenseként beszámolt az általa vezetett fotógyűjteménybe került többezer építészeti felvétel negatívjából álló, az ún. BUVÁTI fotó gyűjteményről. 2006-ban Jalsovszky Katalinnal közösen jelent meg írásuk „Egy 1956-os fénykép-együttes különös története. Nagy Gyula fotográfiai” címmel. 2016-ban a Vidámpark múltjából osztott meg pillanatképeket, szakszerű elemzéssel. Alapító tagja a 2007-ben megalakult Magyar Fotótörténeti Társaságnak, a MAFOT-nak. 2007-ben Branczik Mártával közösen írta „Budapesti építkezések állomásai – Stations of Constructions in Budapest”– című művet. 2016-ban jelent meg Stemlerné Balog Ilonával közösen írt, a „Müllner János (1870- 1925) A háborús Budapest fotóriportere” című kötete. Számos intézmény kiállítás munkáját támogathatta anyagismeretének, szakértelmének köszönhetően.
Tomsics Emőke társadalomtörténész, fotótörténész az ELTE történelem–francia nyelv- és irodalom – új és legújabb kori muzeológia szakán végzett. Muzeológusként a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Fényképtárában kezdett dolgozni. Harminchét évig kitartott első munkahelyénél, csak az intézményi csillagzat változott fölötte. Előbb a Legújabbkori Történeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa lett, egészen 2020-ig. E csaknem négy évtized során a városkép, a nemzetközi és a legkorábbi magyar eseménytörténeti gyűjtemény rejtelmeibe ásta bele magát. Első jelentős munkája a Jalsovszky Katalinnal együtt rendezett „Régi városképek” című, fotókiállítás volt. Könyvek sora készült közös munkájuk nyomán: „A tegnap világa – Magyarországi városok a századfordulón; Budapest világváros”. Toronyi Zsuzsával, már hármasban írták: „A magyarországi zsidóság képes története”. 1988-ban „A Magyar Távirati Iroda két világháború között” című dolgozatával egyetemi doktorátust, 2010-ben a pesti Belvárosnak az 1860-as és az 1900-as évek közötti átalakulását feldolgozó disszertációjával PhD-fokozatot szerzett. Utóbbi „Budapest Atlantisza” címen jelent meg. A kilencvenes években CD-romok szerkesztésében is részt vett (Városképek – 1900; Volt egyszer egy Magyarország). Gyűjteményi katalógusként jelent meg az 1867-es koronázás fényképeit összegző „Kacagány és kamera” című kötete. 13 évig a „Budapesti Negyed” képszerkesztője, feladatot vállalt szakfelügyelőént, a Nemzeti Kulturális Alap kurátoraként. Tagja a Magyar Fotótörténeti Társaságnak, az ICOM-nak, és az MTA Sajtótörténeti Munkabizottságának. Publikációi közül kiemelkedőek a fotográfia és társadalmi használatának korai magyarországi történetét, és a 19. századi budapesti városrendezést vizsgáló írásai.
Forrás: https://www.rakoczimuzeum.hu/