Magyar Fotótörténeti Társaság

összes Apertúra ►

Apertúra
LIX. – 2019. január-július

Kossuth Zsuzsanna – másKÉPp

Százhatvatnöt évvel ezelőtt, fiatalon – mindössze 37 évesen – hunyt el hazájától távol Kossuth Lajos legfiatalabb húga, akit ikerlelkének nevezett és tekintett.

Meszlényi Rudolfné Kossuth Zsuzsanna (1817–1854), akit bátyja országos főápolónővé nevezett ki az 1848/49-es szabadságharc során, rövid ám mozgalmas és tartalmas életéről készült angol nyelvű memoár halála után már két évvel napvilágot látott,1 Kertész Erzsébet regényes életrajza 1983 óta slágerkönyvnek számított,2 valamint néhány éve levelezése is megjelent nyomtatásban Rabati Magda középiskolai tanárnő jóvoltából.3 A Magyar Ápolási Egyesület, amely missziójának tekinti Kossuth Zsuzsanna szellemi örökségének gondozását és méltó továbbadását, 2017-ben Kossuth Zsuzsanna Emlékévet hirdetett, melynek hatására az ország számos településén, kórházában új emléktáblákat és emlékszobákat avattak, kiállításokat rendeztek, emlékfákat ültettek. Sőt 2018 márciusában még New Yorkban, halálának helyszínén, a hamvainak helyet adó First Presbyterian Church templomában is elhelyeztek egy domborművel díszített márványtáblát emlékére.

Azt hihetnénk, hogy már mindent megírtak és mindent tudunk róla: külsejéről, tetteiről, sorsáról – az 1856-ban megjelent kvázi-önéletrajztól kezdve a családi levelekkel kiegészített levelezéséig. Azonban van-e valamilyen konkrét, „kézzel fogható” kép, ami őt ábrázolja, ami vizuálisan is „elhelyezi” őt kollektív emlékezetünkben?4 És vajon ki lehet-e egészíteni bármivel is ezt a képet?

A róla szóló régebbi és újabb kiadványokban ugyanaz a grafikai ábrázolás ismétlődik – az alkotó megjelölése nélkül! –, amelynek legkorábbi általam ismert megjelenése a Vasárnapi Ujság 1880. május 2-i 18. száma.5 Úgy tűnik, eddig csak ezt az ábrázolást használták könyvborítókon, illusztrációként. Ám egyik képaláírás, illusztráció-jegyzék sem tünteti fel a készítő kilétét. A jellegzetes szignó Haske Ferenc (1833–1894) grafikus nevét takarja, akinek rajzaiból, réz- és acélmetszeteiből ismerte meg a közönség az 1860-as és ’70-es évek szereplőinek – művészek, írók, költők, politikusok – arcképét, amint a Vasárnapi Ujság 1894. február 25-én megjelent nekrológjában olvashatjuk: az állami nyomda műszaki tisztje a lapnak „is hosszú ideig egyik rajzolója volt s a hetvenes években az arcképek egy nagy része az ő jártas ónja alól került metszés alá”.6 A Rózsa György által összeállított Kossuth Lajos ikonográfiája például több olyan illusztrációt közöl, amely a kormányzó-elnök valamely fényképe alapján készült. Haske mindössze 15 éves volt a szabadságharc idején, amelyben honvédként vett részt, s ha ismerhette is személyesen Kossuth Zsuzsát, ennek kicsi a valószínűsége, és munkássága mindenképpen a halála (1854) utáni időszakra esik. Megérdemli, hogy feljegyezzük a nevét, hiszen az ő grafikája nyomán születtek a szobrok, mellszobrok, domborművek és plasztikák.

A kiegyezés utáni első ábrázolás lehet az a fametszet, amely a „Meszlényi Zsuzsánna” című névtelen cikkben7 1870-ben jelent meg, RUSZ K. szignóval ellátva. Rusz Károly (1813–1864 után) életéről kevés adat maradt fenn, „a XIX. század második felében fametsző intézetet vezetett Budapesten,”8 és 1865 után portréi számos hazai sajtóterméket illusztráltak. Mivel a Rusz-féle Meszlényi Zsuzsánna portré a megszólalásig hasonlít a Kossuth Lajos nejéről készült egyik grafikához,9 ez lehet a magyarázat arra, hogy mért nem terjedt el ez az ábrázolás a köztudatban.

Amikor már azt gondoljuk, hogy semmi új nincs a nap alatt az első országos főápolónővel kapcsolatban, akkor hirtelen felbukkan a „semmiből” egy (fény)kép a múltból. A közgyűjtemények digitalizálási tevékenységének hála váratlan leletre bukkanhat a szerencsés kutató: például egy eddig ismeretlen Kossuth Zsuzsanna ábrázolásra. A Magyar Digitális Képkönyvtár (MDK) leírása alapján az OSZK Kézirattárában őrzött (fény)kép Meszlényiné Kossuth Zsuzsannáról készült.

Lássuk hát, mit tudunk a képről az MDK meghatározása és szemrevételezés alapján!

Lelőhely: OSZK Kézirattár
Jelzet: Arckép 1251
Méretek: karton: 103×66 mm, kép: 70×58 mm
Felirat: a kép jobb alsó sarkában tintával, egykorú kézírással: „Meszlényi Kossuth Zsuzsa”; a kartonon kézírással ceruzával: Kossuth Zsuzsanna
Típusa: fotó
Az eredeti digitális kép: árnyalatos, 855×1307 pixel

Eddigi ismereteink szerint ezt a képet eddig nem publikálták.

A képhez tartozik leírás a könyvtári online katalógusban, amely szerint a fénykép másolat.

De vajon mikor, hol, és milyen eljárással készült? És hogyan került a nemzeti könyvtár gyűjteményébe? A kérdések sora annál inkább is jogos, hiszen a fényképezés (h)őskoráról van szó: 1839, azaz a dagerrotípia megjelenése és 1854, Kossuth Lajos legifjabb húgának 37 éves korában New Yorkban bekövetkezett halála közti másfél évtizedről. (Ha a kép kalotípia/talbotípia eljárással készült amit 1841 februárjában szabadalmaztattak, akkor némileg rövidebb lesz ez az intervallum.)

Kevés adat áll rendelkezésre, alig van támpontunk, amiből kiindulhatunk, ugyanis a néven kívül sem szignó, sem pedig más, a fényképészre vonatkozó utalás sincs sehol a képen vagy a kartonon, még a verzón sem, ami pedig a korai fényképekre jellemző szokott lenni. Művészettörténészt és fotótörténeti szakembert kellett segítségül hívni ennek a fotótörténeti leletnek a körüljárására. A fotó technikatörténeti meghatározása Flesch Bálint fényképész-fotókonzervátornak köszönhető, aki szerint „mivel nem látjuk a fényképezett eredeti képet, ez egy színezett fénykép reprodukciója lehet, ami – a korszakból adódóan – talán talbotípia lehetett… az arc, a kéz és a fehér textília [ami a hölgy kezében van] egészen fotószerű, a ruha viszont inkább rajz/akvarell… A képen látható életlen felirat is reprodukcióra utal.”10 A szakember így folytatja:

„Az valószínű, hogy ez nem az eredeti kép, hanem annak fényképészeti eljárással készült reprodukciója, a reprodukció 1854 után készülhetett, mert a mérete alapján ez egy vizitkártya formátumú kollódiumos repronegatívról másolt, albuminpapíron lévő kép. Ezt a technikát 1851-től használták, a formátumot 1854-től (Disderi). Az eredeti (amit lereprodukáltak) valószínűleg talbotípia eljárással készülhetett, 1850 előtt nem volt (gyakorlatilag) másféle papírképet eredményező módszer, de persze ezt később is használták.” (Az albuminpapírt 1850-ben találták fel, a kollódiumos nedves eljárást 1851-ben hozták nyilvánosságra, vagyis 1850–ben már használhattak albuminpapírt – talbotípia negatívról készülő pozitívképhez – az 1851-es dátum a kollódiumos nedves eljárásos negatívról készülő albuminpapíros másolatra vonatkozik.)

„Vizitkártya méretű a kép – teszi hozzá Flesch Bálint –, nem nagyon szabályos, de abban a mérettartományban van. Az 1850-es években kétféle méret volt divatban: ez és a kabinet, később a méretválaszték és az elnevezései exponenciálisan szaporodtak és még a XX. század közepe táján is előfordultak ilyen kivitelű képek. Ezeket a vizitkártya formátumú és elnevezésű fényképeket, nevükkel ellentétben, végülis nem használták elterjedten a névadójukul szolgáló névjegykártya helyett. A méret fő funkciója a kevésbé tehetős rétegek bevonása volt a fogyasztók közé, akik a viszonylag kis méretű és olcsóbban előállítható, sokszorosítható képek fogyasztói lehettek, illetve az albumokba helyezhetőség. A XIX. században szokás volt az ismert személyiségek ábrázolásait fényképészeti módszerrel sokszorosítani, árusítani, ezeket a képeket aztán a tulajdonosok a család fotóalbumába rakták még akár a saját képekkel együtt is. Valószínűleg ez is ilyen lehet, hiszen Kossuth Zsuzsa közismert volt. Általában szerepel az ilyen képeken az árusító, sokszorosító logója, de Magyarországon a kiegyezés előtt ennek voltak veszélyei (sőt a kép birtoklásának is).” Mármint az 1848-as eseményekhez kötődő személyek képeit volt kockázatos terjeszteni, birtokolni, másokét nem.11

Mivel a vizitkártya (carte de visité) nem a klasszikus értelemben vett névjegyként funkcionált, Flesch Bálint véleménye szerint [a szóban forgó kép] „egy kultusztárgy lehet…” Kossuth Zsuzsanna már a reformkorban, reformkörökben, majd később az 1848/49-es szabadságharc idején ismert személy volt, ugyanígy az emigrációban – Brüsszelben és Amerikában egyaránt. A Kossuth név az emigránsok számára és a helyi lakosság körében „fogalom” és szimbólum volt. Így könnyen elképzelhető, hogy gyűjtők értékes trófeának tekintették, még akkor is, vagy épp annak ellenére, hogy a szabadságharc utáni megtorlások idején, egészen a kiegyezésig, veszélyes is lehetett Kossuth-, vagy családtagjának, rokonának a képét őrizgetni.

Az eljárás és a kép funkciója tehát elég jól behatárolható, de annál nehezebb választ találni a készítés helyszínére és magára a készítőre. Az eredeti képet, és/vagy a másolatát készíthették Brüsszelben, vagy még inkább Amerikában, hiszen az 1848/49-es emigránsok között többen fényképészetre adták fejüket, s az első dagerrotipisták, fényképészek között az sem volt ritka, hogy akvarelleztek is, vagy arcképfestéssel is foglalkoztak.12  Elképzelhető, hogy a fotóssá lett emigránsok valamelyike készítette a képet. Kornis Károly és Birányi Ákos 1852-54 között New Yorkban működött, Beniczky Kornél pedig, aki 1854-től haláláig, 1873-ig működött New Yorkban, a szabadságharc emigránsainak megörökítésével alapozta meg későbbi sikeres karrierjét. Erre utal Kincses Károly is, Kende Géza újságíróra hivatkozva.13 Feltételezésem szerint amennyiben külföldön készült a kép, úgy kerülhetett Magyarországra, hogy a visszatérő lányai – Gizella és Ilona/Ilka – vagy nővére, Lujza magával hozta.

Habár nem ismerjük a (fény)kép keletkezésének körülményeit, maga a fényképezés mint képalkotási technika nem lehetett ismeretlen hősnőnk előtt brüsszeli száműzetése idején. Jósika Miklós már-már naplószerű levelezéséből Fejérváry Miklóssal kiderül, hogy a brüsszeli és a többi nyugat-európai emigráció tagjai is ismerték és felismerték a fénykép – dagerrotípia ebben az esetben – alkalmazását. Jósika 1853. március 9-i levelében írja barátjának, hogy „[m]ég ez évben Julie-nek14 és nekem egy tökéletesen talált daguerotypjét veended tőlünk emlékül.” Hogy milyen lehetett ez a dagerrotípia, azt csak Jósika két hónappal későbbi leírásából ismerjük:

Meszlényiné a napokban indul innen, s a mi daguerotipeinket viszi magával számotokra. Julie igen-igen jól van találva, csak kissé komoly, s pár évvel idősb… Én – mondják – tökéletesen találva vagyok: képzelheted, minő szép legény vagyok: no de nekem is voltak aranjuezi [egykori szép] napjaim…

Tehát a Jósika-házaspárról készült dagerrotípiát Kossuth Zsuzsanna ismerte, és magával vitte az Egyesült Államokba. „…a két daguerotypet – írja Jósika 1853. június 8-i levelében – Meszlényiné viszi magába New Yorkba – bízd valakire, hogy vegye át tőle – gondolom, e hold végén megérkezik, és Zsulavszkynénál15 lesz megszállva.” A menetrendszerű levelezés augusztus 31-i dátumú leveléből az derül ki, hogy „A dagerotyp pedig Meszlényinénél van, ki csak kérdést vár.” Jósika fontosnak tartotta, hogy a feleségéről és róla készült fénykép eljusson barátjához, aki ekkortájt útban volt amerikai lakhelye, Davenport felé. Miközben Fejérváry a Mississippi mellett próbál boldogulni, Meszlényiné pedig igyekszik magát és kislányait eltartani New Yorkban, nem sikerül kapcsolatba lépniük egymással. Erre utalhat Jósika méltatlankodása hónapokkal Kossuth Zsuzsanna halála után: „Fájdalom, a daguerotipek még mind nincsenek itt!!!” Nagyon úgy tűnik, hogy a fényképek nem értek célba, amint a két feleség külön levelézéséből következtethetünk rá:

Nagyobb szeget ütött fejembe az – írja Jósika 1855 január 3-án –, amit kedves nőd ír Julie-mnek az elveszett képekről. Megvallom, hogy stantibus his circumstantiis [ilyen körülmények között] én itt mindent elkövetek, hogy legalább az általam küldendőkre nézve jövőre ilyen zavar ne történhessen.

Viszont Fejérváry is küldhetett képeket, ugyanis ezt írja Jósika: „Még képeitekről – melyekért itt a legszívesebb köszönetet mondom – szólok annyit, hogy ezek hasonlók, ha nem is szépítettek, s a hasonlatosság a fő érdem.”16

Sajnos, nem tudjuk, ki lehetett a brüsszeli fényképész, mert például a Magyar Nemzeti Múzeum történeti fotógyűjteményében nem szerepel az adott időszakból származó szignált felvétel.17

Visszatérve eredeti témánkhoz: a Kossuth Zsuzsannáról készült (fény)kép, pontosabban vizitkártya, vásárlás útján 1959-ben került az OSZK Kézirattár gyűjteményébe. A karton hátoldalán található adatok, valamint a Növekedési napló bejegyzése alapján az adományozó egy ismert szegedi műgyűjtő, Szalay József (1870–1937) rokona, esetleg a lánya, Tapolcsayné Szalay Ágnes volt.18

A Kézirattár nyilvántartása, illetve leírások szerint további fényképek is voltak a gyűjteményében, amelyek ugyanakkor kerültek a Kézirattárba: ugyanazon a Növedéknapló számon szerepel Jósika Miklós arcképe (1247 sz.), Kiss Ernő tábornokról Kramolin Alajos által 1847-ben készített felvétel (1248 sz.), ifj. Kossuth Lajos arcképe (1250 sz.), valamint Kossuth Lajos 1867-ben készült képe (1249 sz.) is. Érdekességként elmondható, hogy ez utóbbi Henri Le Lieure felvétele, és egy ugyanilyen Németh Albertnek dedikált példány a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár tulajdonában van.19 A szegedi rendőrkapitány legendás gyűjtőszenvedélye a könyveken kívül magyar írók és más hírességek autográf kézirataira, leveleire, aprónyomtatványokra, exlibrisekre, sőt portréfotókra is kiterjedt. A Szegedi Műbarátok Köre 1917. évi pünkösdi kiállításán20 a 257 tétel között 15 darab arckép is szerepelt. Kettő közülük mindenképpen említést érdemel: egyrészt az egyik Kossuth Lajos arcképe, melynek ajánlása így szólt: „Munkácsynak a halhatatlan magyarnak a kihonosított magyar pária. Kossuth Lajos. Turin 1890 febr. 12.” A másik pedig Richard Wagner „2 drb. látogatójegy alakú arcképe.” A katalógusban sajnos nem szerepel a Kossuth Zsuzsanna vizitkártya, így nem állapítható meg, hogy 1917-ben Szalay birtokában volt-e már vagy sem.

A képen egy törékeny női alak látható, amint arcát egyik kezére támasztva ül, másik kezében pedig kendőt tart. Vajon hol és hogyan készült törékeny alakjáról ez a felvétel? S vajon előkerül-e valahonnan az ősforráskép?

Deák Nóra
ELTE Angol-Amerikai
Intézet Könyvtára,
könyvtárvezető
ORCID: orcid.org/0000-0002-9566-2845


1 [Peabody, Elizabeth Palmer]: Memorial of Mad. Susanne Kossuth Meszlenyi. Sold by N.C.Peabody, 1856

2 Kertész Erzsébet: Kossuth Zsuzsanna. Bp.: Kossuth, 1983

3 Rabati Magda: Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna, 1817-1854: Dokumentumok a Kossuth család életéből. Bp.: Novoprint Bt., 2005

4 Ezúton szeretném megköszönni Basics Beatrix, Cs. Lengyel Beatrix (MNM Történeti Fényképtár), Dányi Éva (OSZK Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály), Fejős Zoltán, és Flesch Bálint iránymutatását, szakmai támogatását és segítségét.

5 „Kossuth Lajos és családja.”Vasárnapi Ujság, 27. évf., 18. szám (1880. május 2.), 283-286. o.

6 Vasárnapi Ujság, 41. évf., 8. szám (1894. február 25.), 129. o.

7 „Meszlényi Zsuzsánna”. Kossuth-naptár 1871-re. 43-45. o.

8 „…leborulok a nemzet nagysága előtt”: a Kossuth-hagyaték. Szerk. Körmöczi Katalin. Bp.: Magyar Nemzeti Múzeum, 1994. 331. o.

9 http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=21779

10 Flesch Bálint emailben adott szakvéleménye (2019. január 28-29.), melynek vonatkozó részeit idézzük, a jelen kézirathoz fűzött további kiegészítő megjegyzéseit, pontosításait pedig zárójelben kurzív betűtípus jelöli.

11 A témáról bővebben lásd „Az önkényuralom és a fotótörténet. Október 6.” című blogbejegyzést https://archfoto.blog.hu/2012/10/05/az_onkenyuralom_es_a_fototortenet_oktober és Csengel-Plank Ibolya:  „A képcsempészet sajátos formái 1849 után”. A Hadtörténeti Múzeum értesítője, 11. 2010, 23-43. o.

12 Az amerikai magyar fényképészek és műtermek/stúdiók témáját Fejős Zoltán kutatásaiból ismerem.

13 Kincses Károly: „Magyar fotográfusok külföldön”. Fotóművészet 54. évf., 1. sz. (2011) http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/201101/magyar_fotografusok_kulfoldon

14 Báró Jósika Miklósné szül. Podmaniczky Júlia

15 Kossuth Emília

16 Részletek Jósika Miklós. „Idegen, de szabad hazában". (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988.) című könyvéből.

17 Vö. Szakács Margit: Fényképészek és fényképészműtermek Magyarországon (1840-1945) – Adatok a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményéből. Bp.: Magyar Nemzeti Múzeum, 1997, valamint a 2016-ban közzétett, kiegészített és pontosított adattár: https://mnm.hu/hu/muzeum/fenykepeszek-es-mutermek-adatbazisa

18 Itt szeretnék köszönetet mondani Ritoók Zsigmondné Szalay Ágnesnek, aki készségesen segített a névrokonságot kideríteni és rövid időn belül tisztázni.

19 1995 előtt a Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori Történeti Múzeum fényképtára. „...leborulok a nemzet nagysága előtt”: a Kossuth-hagyaték. Szerk. Körmöczi Katalin. Bp.: Magyar Nemzeti Múzeum, 1994. 339. és 444. o. (55. kép, Katalógus 33.)

20 Katalógus A Szegedi Műbarátok Köre 1917. évi pünkösdi kiállításához. Szerkesztette: Lugosi Döme. Szeged: A Szegei Műbarátok Köre, 1917. 70. o.